Karrierje során számos álnevet viselt a rettegett Péter Gábor

Az 1945 utáni politikai rendőrség hírhedt vezetőjének életútját máig számos legenda övezi. Főleg akkor szállnak szabadjára a gondolatok, amikor felvetődik a kérdés, hogy miként is válhatott belőle 1945 után az, aki. A Szabolcs vármegyei Újfehértó szülöttéből, a szerény képességű szabólegényből egy több tízezres állományú erőszakszervezet első embere rendőr altábornagyi rangban. Aki nem mellesleg a kommunista párt Központi Vezetőségének tagja, és szinte államvédelmi „miniszterként” bejáratos a Politikai Bizottság üléseire és azokra a szűkebb körű tanácskozásokra, amelyeken a „rendszer ellenségeivel” szembeni akciókról határoztak. A diktatúra kiépítésének és fenntartásának kulcsfigurája, a politikai perek végrehajtója és közreműködője. Karrieremelkedésének lehetséges okai között említődik fel: a szovjet ügynökmúlt.

Az öreg nyomdász

A beszervezési történetet kezdjük ott, hogy Péter Gábor, születési nevén Eisenberger Benjámin az 1930-as évek elejétől a valójában nem túl kiterjedt és acélos hazai kommunista mozgalom tagjaként tevékenykedett. Bekapcsolódott a Vörös Segély munkájába, ahonnan már csak egy lépés volt a betiltott kommunista párt.

Befektetett energiája viszonylag hamar meghozta első gyümölcsét. A párt 1932. júliusi nagy lefejezése (Sallai Imre és Fürst Sándor kivégzése) után ugyanis őt küldték ki a segélyszervezet moszkvai kongresszusára. Bécsen keresztül eljutott Berlinbe, ahol felvette élete első álnevét, mint Seszták Antal utazott tovább Stettinbe, áthajózott a Balti-tengeren, majd Leningrádban vonatra szállva érkezett meg a szovjet fővárosba.

A novemberi seregszemlén felszólalt, és miután kipipálta a kötelező látványosságokat, és letudta a protokolleseményeket, a könnyedebb kikapcsolódásra is maradt ideje: „Az utolsó, Moszkvában töltött napon egy öreg magyar nyomdász (Lebovics, aki Svájcban Lenin Iszkrájának volt a betűszedője) búcsúzóul elvitt egy barátságos kis moziba, s együtt megnéztük Makarenko gyerekeit, az »Élet útja« című filmet”  ‒ írta az 1960-as évek elején a Párttörténeti Intézetnek megküldött visszaemlékezésében.

A történet pikantériáját az adja, hogy a programfelelős, Lebovics Farkas ‒ aki valóban részt vett az említett lap nyomdai munkálataiban ‒ a magyar proletárdiktatúra bukása után a Szovjetunióba emigrálva a titkosszolgálat (GPU, majd OGPU) soraiba lépett. Ugyanakkor a műsorára tűzött alkotás is tartogat elgondolkodtató elemeket.

Annak címe helyesen Út az életbe (Putyovka v zsizny), témája pedig az éhező és a bűn útjára tévedő utcagyerekekből a makarenkói pedagógia mentén szervezett kommuna volt, amely a kommunizmust építő emberekké kívánja átnevelni őket. A valós életben az ilyen sorsú ifjakat idővel a politikai rendőrség karolta fel, nem véletlen, hogy e direkt kapcsolatot a rendező sem hagyta szó nélkül, és drámai hangvételű narrációt biggyesztett filmjének végére: művét „a gyerekkommunák első vezetőjének, a gyermekek legnagyobb barátjának, Feliksz Dzerzsinszkijnek” ajánlotta.

A magyar kommunisták sorából épphogy „kitűnő” Seszták tehát 1932-ben Moszkvában a szovjet államvédelem tisztjével a szovjet államvédelem „legnagyobb alakjának” ajánlott egész estés mozifilmet nézett meg. Aztán eltelt másfél évtized, és Péter Gábor néven a magyar államvédelem „legnagyobb alakja” lett. Lehetséges, hogy a későbbi ÁVH-főnök már ekkor kapcsolatba került a szovjet titkosszolgálattal? Minden adott ahhoz, hogy visszaemlékezésének filmszínházas betétjét ekként olvassuk. Igaz, konkrét bizonyítékok a mai napig nem állnak rendelkezésre. Ha vannak ilyenek, akkor csakis valamely orosz levéltár mélyén találhatók.

A vörös szállásadónő

Akárhogy is történt, Seszták dolga végeztével búcsút intett a hótakaró fedte Moszkvának, Berlinben visszavedlett Eisenbergerré, és indult tovább Bécsbe. Ausztria felé robogva az újságokból döbbenten értesült a hírről: a hazai mozgalom számos tagját lefogták, jobbnak látta tehát, ha az osztrák fővárosban várja meg, amíg Budapesten tisztul a levegő.

A bécsi kényszerpihenőjéhez, ottlétéhez kötődik egy újabb epizód, amely szintén ügynöki működésének bizonyítékaként bukkan fel itt-ott az irodalomban. A vele egyidejűleg a városban tartózkodó Háy Gyula, a tanácsköztársasági emigránsok sorát gyarapító drámaíró 1971-es Geboren 1900 (Született 1900-ban) címmel megjelent könyvében beszámolt arról, hogy Eisenberger betért Litzi Friedmannhoz a Latschkagasse 9. szám alá.

Az asszony a városban időző kommunisták nagy barátja, szállásadója és „hálótársa” volt, és egészen véletlenül épp akkor a házában húzta meg magát egy friss diplomás angol fiatalember is, akivel az ágyát is megosztotta, majd Eisenberger hathatós segítségével nyomban beszervezte. Így indult a Szovjetuniónak kémkedő „cambridge-i ötök” egyikének, Kim Philbynek a hírszerző karrierje – legalábbis Háy előadásában. A sztori, valljuk meg őszintén, túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.

Még inkább elmondható ez a történetnek egy másik, továbbírt változatáról. Erdey Sándor A recski tábor rabjai című munkájában nemcsak Philby, hanem egy 1919-ben Bécsbe menekülő vérengző Lenin-fiú is a ház asszonyának karjaiban kötött ki – aki nem volt más, mint az ifjú Eisenberger. Szerelmükből többéves együttlét és a bécsi mozgalmi együttmunkálkodás bimbódzott.

Évekkel később Philby elrabolta a hölgy szívét, és nemsokára feleségül vette, aki viszont továbbra is kapcsolatot tartott korábbi magyar szeretőjével, s közösen beszervezték az ifjú férjet. Az angol kettős ügynök és a magyar politikai rendőrség főnökévé lett Péter 1945 után folyamatos kontaktusban volt, és így válhattak utóbbi „szabad prédáivá” a magyar földre átdobott hírszerzők. Sőt! Erdey szerint végső soron a két alak összejátszásának eredménye lett a legtöbb koncepciós és összeesküvési per.

És a bizarr história azóta is bonyolódik: Friedmannt szintén a későbbi ÁVH-vezér szeretőjének mutatja be az angol történész, Boris Volodarsky 2015-ben megjelent könyvében (Stalin’s Agent. The Life and Death of Alexander Orlov), ám sokatmondó, hogy a szerző Péter pályaadatai esetében egy temetkezésihely-kereső weboldalra hivatkozik (s persze ezek után már meg sem lepődünk azon, hogy a megadott http-cím nem is mutat „hősünkre”). A románc legújabban a BBC History című ismeretterjesztő lap 2016. júniusi számában bimbózott ki, Kondor Vilmosnak Philby magyar kapcsolataival foglalkozó írásában. A népszerű krimiszerzőnél Friedmann a szovjetek „tehetségkutatója”, összekötője pedig a hozzá gyengéd szálakkal kötődő Eisenberger Benjámin.

A bécsi kalandokkal kapcsolatban elég talán néhány alapvető ellentmondásra rávilágítani. Először is, ‒ mint már arra korábban Péter Gábor ifjú éveit kutató Gyarmati György is figyelmeztetett ‒ nehezen hihető, hogy az Európa-szerte képzett rezidenseket és ügynököket csatasorba állító szovjetek a terepmunkában teljesen tapasztalatlan embert vesznek igénybe egy fontos kém beszervezésére.

Mi több, egy olyat, aki az újfehértói elemi iskolával és pár tanoncévvel a háta mögött nem is igen találhatott közös témát és nyelvet (németül is csak épphogy gagyogott) a szigetország legjobb egyetemén végzett Philbyvel a beszélgetéshez. Tegyük hozzá, Pétert Lenin-fiúként beállítani pedig egyenesen képtelenség: Eisenberger Benjámin 1919-ben 13 évesen legfeljebb a palatáblát szorongathatta az iskolapadban, és nem terrorkülönítményesként dúlta végig az országot fegyverrel a kezében.

A szükség és Sztálin nagy úr

Szerelmi háromszögbe foglalt kémügyek ide vagy oda, tény, hogy a moszkvai kongresszusról megtért Eisenberger számára a háború előtti kommunista mozgalom szerencsétlenségéből folyamatosan szerencse kovácsolódott. A gyakori lebukások rendre tizedelték a Vörös Segély és az illegális kommunisták sorait, miközben a hatósági eljárások őt sem kímélték, előállították, rendőri felügyelet alá helyezték, letartóztatták, azonban hosszabb időre sohasem esett ki a szervezkedés vérkeringéséből, így szinte mindig pártja rendelkezésére állt.

Megbízható volt, és idővel konspirációs tapasztalatokra is szert tett. Titkos nyomdát üzemeltetett, búvóhelyeket hajtott fel, és ellátta a belső elhárítás teendőit, azaz ellenőrizte, kikotyogtak-e valamit lebukott elvtársai.

1945 elején részben ebbéli gyakorlatának, részben a káderhiányos helyzetnek köszönhette, hogy beülhetett a fővárosi politikai rendészet parancsnoki székébe, és persze nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy akár a szovjet elvtársaknak is lehetett pár jó szavuk az érdekében. Mindenesetre karrierje ezt követően látványosan ívelt felfelé, pozíciója megingathatatlannak tűnt. Eleinte számíthatott Rajk Lászlóra, és a belügyminiszteri poszton őt követő Kádár Jánosra is, de ami jóval többet nyomott a latba, az a Rákosi Mátyással már nagyon korán kialakult, kölcsönös szolgáltatásokon nyugvó munkakapcsolata.

Az emigrációból megtért pártvezér egyengette Péter útját, ő pedig végrehajtotta az ukázokat, ám egyes források arra engednek következtetni, hogy viszonyuk idővel korántsem volt felhőtlen. Az Andrássy út 60. ura ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy elsősorban Sztálinra „esküdött fel”, és csupán utána annak legjobb magyar tanítványára. Hivatalból mindvégig szoros kapcsolatban állt a szovjetekkel, s ha helyzet úgy hozta, információkat szivárogtatott ki Rákosiról, sőt a Rajk-ügy alatt „feljelentette” a vizsgálat „erőltetéséért”.

Ugyanakkor 1950 táján már a főtitkárt is foglalkoztatta védence menesztése, amit személyesen közölt Sztálinnal, azonban nem kis meglepetésére olyan fejmosást kapott, hogy bő egy évtizeddel később is élénken élt emlékezetében, amikor memoárjait papírra vetette.

A legmagasabb szintű védelemből is következhetett, hogy Péter Gábor sajátos „nyugdíjazására” később került sor ‒ 1953-ban tartóztatták le. Az, hogy pontosan ki kezdeményezte megbuktatását, még jó ideig rejtély marad, abban viszont biztosak lehetünk, hogy moszkvai jóváhagyás nélkül nem lehetett volna eltávolítani.

Végezetül feltehetjük maguknak a kérdést: van-e különbség aközött, ha a szovjet tanácsadókban nem szűkölködő magyar államvédelem első embere egy feltétlen szovjetbarát magyar kommunista, vagy egy szovjet ügynök magyar kommunista volt? Van-e jelentősége annak, hogy a szovjeteknek való kétségtelen és feltétlen elkötelezettsége hátterében mi állt? A honi diktatúra kiépülését és működését, benne Péter Gábor ismert szerepét figyelembe véve, azt hiszem, hogy nincs.