Kannibalizmusra kényszerültek Alaszka szánhúzó kutyái a 17. században

Lazacból és más kutyák húsából származó fehérjemaradványokat fedeztek fel kutatók több száz éves, fagyott ürülékmintákban, amelyek egy alaszkai régészeti lelőhelyről származtak.

Szibéria és Észak-Amerika sarkvidékein már csaknem 2000 éve alkalmaz szánhúzó kutyákat az ember. A klímához alkalmazkodott, robusztus, ám nagy étvágyú állatok megfelelő élelmezése azonban könnyen ütközhet akadályokba.

Egy új elemzés szerint a 17. században előfordult, hogy a szánhúzók a szükséges energiájuk egy részét társaik húsának elfogyasztásából nyerték. A Yorki Egyetem kutatói a fagy által megőrzött székletmintákat vizsgáltak meg, hogy az ezekben fellelhető fehérjemaradványok alapján többet tudjanak meg arról, milyen élelmet kaptak a kora újkori ebek.

A mintákat a körülbelül 1300 és 1750 között lakott Nunalleq régészeti lelőhelyről gyűjtötték, az alaszkai Quinhagak közelében. A belőlük kinyert fehérjemaradványok alapján a kutatók megállapították, hogy a kutyák több különböző lazacfaj izmait, csontjait és belsőségeit egyaránt fogyasztották, többek közt a „kutyalazacnak” is nevezett ketalazacét.

A székletmintákban talált egyik csonttöredékről azonban megállapították, hogy kutyától származik. Ez arra utal, hogy a szánhúzók más kutyák maradványait is megették – ezt megerősítik egyes korábbi régészeti leletek a térségből, amelyek rágásnyomokat viselő kutyacsontokat is tartalmaztak.

Anne Kathrine Wiborg Runge, a Yorki Egyetem kutatója és a tanulmány vezető szerzője elmondta: „A kutyák élete és emberekkel való interakcióik csupán a közelmúltban keltették fel a régészek érdeklődését. Az étkezési szokásaiknak e tanulmányozása az emberekkel való kapcsolatukról szolgál új ismeretekkel.”

„A sarkvidéken a kutyák a téli hónapokban kizárólag az emberre támaszkodnak élelmükért, de az élelmezési stratégiák részleteinek megfejtése eddig igen nehéznek bizonyult. Az olyan helyeken, mint a sarkvidék, a permafroszt tartalmaz megőrzött paleofekáliát. Ezeket ma már fel lehet használni különleges információforrásként, amely által többet tudhatunk meg a múltról.”

A fehérjemaradványok kinyeréséhez a kutatók a paleoproteomika nevű eljárást alkalmazták, melynek alapját a tandem tömegspektrometria jelenti. Az eljárás segítségével azt is meg tudták állapítani, az adott fehérje milyen szövetből származik. A fehérjék elemzése után a székletmintákban talált csontmaradványokat is elemezték a teljesebb kép érdekében.

Wiborg Runge hozzátette: „Bár a sarkvidéki kutyák a hosszú tél során kizárólag az embertől kapnak enni, nyáron azonban könnyen lehet, hogy másképpen, vagy egyenesen kevesebbet etették őket, vagy akár szabadon is ereszthették őket ilyenkor, hogy keressenek maguknak élelmet. A szánhúzó kutyák különösen drága erőforrásnak számítanak, naponta akár 3,2 kilogramm húsra vagy halra is szükségük lehet. A kutyák élelmezése ezért biztos, hogy nagy jelentőséggel bírt a múltbéli sarkvidéki kultúrák élelemszerzési stratégiáiban.”