Jelentéktelen hercegnőből francia királyné, majd a népharag áldozatává vált Marie Antoinette

Mária Terézia nagytiszteletű uralkodónő volt, és az egyetlen olyan nő, aki valaha cseh trónra került. Lánya, Marie Antoinette azonban mint tékozló, felelőtlen és büszke francia királyné vonult be a történelembe. Életét eleinte a felhőtlen jólét, pompa és gazdagság határozta meg, nyugodt gyermekkora azonban gyökerestül felfordult, amikor az ájulós, nőktől rettegő francia trónörökös felesége lett.

Az írástudatlan főhercegnő

Mária Terézia és I. Lotaringiai Ferenc tizenötödik, utolsóelőtti gyermekeként született Mária Antónia Jozefa Johanna a tizenegyedik lány volt a gyermekek sorában, ezért nem rendeztek nagy ünnepséget a tiszteletére, hanem egyből a dajka gondjaira bízták. A legkisebb lányt mindenki a tenyerén hordozta. A féktelen gyereknek – akinek nagyon jó alakja, és a korához képest kivételesen elragadó modora, valamint lágy, nőies vonásai voltak – minden rosszaságot megbocsátottak. Antónia bárkit az ujja köré csavart – elég volt csak rávillantania egy mosolyt.

Az elkényeztetett császári gyermek unalmasnak találta jó hírű magántanárainak óráit, meg is lett a következménye: 11 éves korában Antónia nem tudott dadogás nélkül olvasni, komoly hibákkal írt, és a kézírása olvashatatlan volt.

A kicsi Toncsi szinte egyáltalán nem ismerte az édesanyját. Amikor elvitték őt hozzá, a császárné felpillantott a papírból, magához vett egy nagyítót, és azzal tanulmányozta a lányát. Néhány perc múlva megjegyezte, hogy korához képest kicsinek tűnik. Nevelőnőjét, Mme von Brandeist és orvosát van Swietent megkérdezte, hogy a fiatal kisasszonynak ízlik-e a hal, hogy nem gyötri-e félelem a mennydörgéstől és a villámlástól, valamint hogy milyen fejlődést mutat a tanulmányait illetően. Rögtön azután, hogy meghallgatta a tömör válaszokat, Mária Terézia újból belemerült a munkába. A meglepett lány még egy darabig nézte édesanyját, mielőtt kivezették volna a dolgozószobából.

Eltakarni a kopasz foltot, kifehéríteni a fogakat!

Ahogy minden testvérének, a leendő francia királynénak, Mária Antóniának is szó nélkül alá kellett vetnie magát édesanyja házasodási politikájának. Mária Terézia kíméletlenül kihasználta a stratégiailag megkötött házasságokat, a szerelmet nem vette figyelembe, pedig ő maga szerelemből házasodott. A sors azonban gyakran beleszólt terveibe: mivel kilencedik lánya, a Nápolyba szánt Jozefa a családi kriptában tett látogatásakor elkapta a himlőt, és nem sokkal később elhunyt, helyét Mária Karolina vette át, akit eredetileg a francia trónörökösnek szántak. E döntésnek köszönhetően a leendő francia királyné pozíciójába a legfiatalabb lány, Mária Antónia került.

Miután megegyeztek a franciákkal a cseréről, a szédületes karrier előtt álló jelentéktelen főhercegnőnek nagy – főként külső – változásokon kellett átesnie, amelyre Mária Terézia 400 ezer livre-t áldozott. Antónia szép volt ugyan, de nem éppen tökéletes menyasszonya egy trónörökösnek. Például túl magas volt a homloka. Állítólag erről a nevelőnője tehetett, aki már kicsi korától fogva gyapjúszalaggal fonta össze a haját, ami húzta és tönkretette: néhány helyen teljesen kihullott. Ezért aztán Larsenneur, az udvari fodrász olyan frizurát készített Antóniának, amely bár öregbítette őt, de eltakarta a csupasz helyeket.

Ezután fogorvost hívtak Bécsbe, aki három hónapot kapott arra, hogy rendbe hozza a kisasszony elhanyagolt fogsorát. Ezen kívül a menyasszonynak meg kellett tanulnia előkelően járni, etikettórákat vett, és főleg a francia tudását csiszolta. A legkevesebb dolga a táncmesternek volt. Antónia hamar elsajátította az összes lépést, még a bonyolultabb figurákat is.

A 14 éves főhercegnő egyre vonzóbbá vált. Fejlődött az alakja, sűrű szemöldöke és hosszú szempillái nőttek, porcelán arcbőre, valamint kicsi szája pedig egyenesen elragadó volt. A tökéletességhez már csak egy dolog hiányzott, az, hogy a kisasszony menstruálni kezdjen. Amennyiben ez nem történik meg, a francia udvar nem járult volna hozzá az esküvőhöz. 1770 februárjában, mindössze két hónappal az esküvő tervezett időpontja előtt végre megjött „Krottendorf vezérezredes”, ahogy édesanyja a havi bajt leveleiben nevezte.

Esküvő vőlegény nélkül

A házassági szerződést 1769 nyarán írták alá. Mária Antónia hozománya 200 ezer ezüst forint volt készpénzben, valamint ezzel megegyező értékű ékszer. 1770. április 15-én hintós felvonulás érkezett Bécsbe. Négy nappal később megtartották az esküvői szertartást, ahol a jelen nem lévő dauphint a menyasszony bátyja, Ferdinánd helyettesítette. Letérdelt, és a húga ujjára húzta a gyűrűt. Antónia csak úgy ragyogott. A fennmaradt feljegyzések szerint akkor volt a legelragadóbb, amikor édesanyja mellett lépdelt fényűző ezüst menyasszonyi ruhájában.

A szükséges hivatalos teendők elintézése után a császárné magához hívatta leányát, és elmondta neki, hogy miket kell tudnia egy feleségnek. A tanácsok mellett igyekezett megnyugtatni őt, hiszen tudta, hogy néz ki a francia trónörökös. Azt a bölcsességet sem felejtette el megemlíteni, hogy a férj külseje sokkal kevésbé fontos, mint az, hogy mi lakik a szívében.

Ezután Antónia beszállt a hintóba, még utoljára búcsút intett a családjának, és sírva, megadással indult új élete felé. Bár Franciaország leendő királynéját tisztelhették benne, csupán néhány személyes holmiját, valamint a kiskutyáját vihette magával. A határnál lezajlott a hivatalos átadás. Antóniának le kellett vennie az osztrák ruháját, és felöltenie a franciát. Az új ruházattal együtt új nevet is kapott: Marie Antoinette.

A nászéjszaka

A trónörökös pár első találkozása kudarccal végződött. Lajos annyira megilletődött, hogy a félelemtől meg sem tudott szólalni, de még csak rá sem tudott nézni jövendőbeli feleségére. Talán túlságosan szépnek találta. Antoinette aztán május 16-án díszes hintóban áthajtatott a versailles-i palota kapuján, ahol ötezer vendég előtt megtartották az esküvőt. Amikor az izgalomtól szinte megbénult dauphin felhúzta menyasszonya ujjára a gyűrűt, elpirult, és a szertartás hátralévő részén az ájulással küzdött.

A nászéjszaka sem a megszokott forgatókönyv szerint zajlott: Antoinette, aki életében először maradt kettesben idegen férfival, félig izgatottan, félig szorongva várta, mi fog történni. Folyamatosan nővérei borzalmas beszámolói jártak a fejében. Ám semmi sem történt. A dauphin hátat fordított feleségének, és pár perc múlva már nyugodtan szuszogott. Ez jó néhány hétig így ment. A leendő francia király egyes elméletek/pletykák szerint fitymaszűkületben szenvedett. Lajost megrettentette a mássága, ahogy az a gondolat is, hogy kés alá feküdjön. Inkább megtagadta magától a szexuális kielégülést. Antoinette szüzessége hamar közszájon kezdett forogni, orvosokat és szakembereket hívtak, és elterjedté váltak a gúnyos pletykák és sértések a még egyébként mindig a gyerekes játékokkal szórakozó trónörökös meddőségéről.

Idővel Lajos elnyerte Marie Antoinette bizalmát, de férj és feleség helyett inkább barátok voltak. Az ártatlanság, az éretlenség és – mondhatjuk, hogy – a bárgyúság kötötte össze őket. A nő hiába próbálta kiismerni magát az udvari ármánykodásokban és intrikákban, és hiába próbált büszkén dacolni a pletykákkal. A még mindig szűz férfi szánalmasan tehetetlen, faragatlan ember volt, aki a nyilvánosság előtt megszólalni is félt. Együtt meghatóan, ugyanakkor nevetségesen festettek.

1774. május 10-én, hosszan tartó betegség után meghalt XV. Lajos. Így a népszerűtlen dauphin lett az állam feje Antoinette-tel az oldalán. Bár 1778-ban Antoinette bátyja, a későbbi II. József Párizsban járva állítólag rábeszélte Lajost az operációra (vagy legalábbis a pár mindkettő tagjával elbeszélgetett, és tanácsokkal látta el őket), amely után sorra érkeztek a kis trónörökösök, ez már mit sem segített az egyre nagyobb gazdasági problémákkal küzdő francia nép hangulatán.

A kenyér drága volt, és rágalmazó röplapok terjedtek az országban a királyi családról, hogy állítólag orgiákat rendeznek, milliókat költenek, és luxusban élnek. Antoinette-et elkezdték „madame Déficit”-nek hívni. A botrányt az egyszerű emberek körében végül a gyémántnyakék-ügy robbantotta ki. Ennek a főszereplője Jeanne Saint-Rémy volt, aki a La Motte grófnő álnév mögé bújt. A királyné bizalmas barátnőjének adta ki magát, így csalt ki pénzt a lezüllött Rohan bíborosból, majd elküldte őt Boehmer ékszerészhez, hogy vegyen át egy 540 csodálatos gyémántból álló rendkívül értékes nyakláncot. Mindkét férfi abban a hitben élt, hogy az ékszer valóban az uralkodónőhöz kerül. Jeanne azonban a férjének adta a nyakláncot, aki azt kivitte Angliába, és gyémántonként eladogatta. Amikor néhány hónap elteltével az ékszerész kérte a fizetségét, kitört a botrány. A bíborost és Jeanne-t letartóztatták. A nép azonban a maga módján értelmezte a történetet – egyértelműen a tékozló királyné volt a bűnös.

A forradalom zűrzavarában

Annak ellenére, hogy a nép forrongott, és mindenki számított a közelgő katasztrófára, a királynak és királynénak nem volt ideje a politikára. Legidősebb fiuk 1789. június 4-én meghalt tuberkulózisban. Mindössze hétéves volt. A nyáron nagy felfordulás támadt, a forradalmat nem lehetett megállítani.

Ősszel a felbőszült lakosság már a versailles-i kastély kapuja előtt követelt kenyeret. A foglyul ejtett királyi családot átköltöztették Párizsba, ahol a Nemzeti Gárda felügyelete alatt a Tuilleriákban laktak. Az emberek belépőjegyet vásárolhattak, hogy pár méterről megnézhessék a tékozló királynét.

Antoinette az osztrákok közbelépésében bízott, de a helyzet fokozódott. Szeretője, Hans Axel von Fersen segítségével az egész család szökést kísérelt meg. Hintójukkal Varennes városáig jutottak. Itt azonban a postamester felismerte őket az aprópénzre vésett portré alapján. XVI. Lajost hazaárulóak nyilvánították, megfosztották trónjától, és 1793. január 21-én guillotine-nal lefejezték.

1793 októberében forradalmi bíróság elé állították Antoinette-et is. A tárgyaláson államcsőd előidézésében való részvétellel, a lakosság éheztetésével és hazaárulással vádolták. A bizonyítékok azonban hiányoztak. Antoinette a kimerültség ellenére okosan védte magát.

A saját fiával történő erkölcstelen orgiákról szóló hazug állításokat olyan bölcsességgel sikerült megcáfolnia, hogy a teremben lévők tapsolni kezdtek. A bíróság döntése azonban – csakúgy, mint Lajos esetében – nem volt kétséges.

Az esküdtszék – két asztalos, egy zenész, egy kalapkészítő, egy kávéház-tulajdonos, egy parókakészítő és egy nyomdász – meghozta az ítéletet: halálbüntetés!

Kivégzésének napján, 1793. október 6-án esett az eső. Marie Antoinette-nek nem volt meleg ruhája, cipője a nevességtől bepenészesedett. Amikor át kellett öltöznie tiszta vászonruhába, a cellában maradt a börtönőr. A királyné szolgálónője úrnője elé áll, hogy saját testével takarja el őt a férfi pillantásaitól.

A királynét kocsin vitték a Forradalom térre (Place de la Revolution). Amikor leszállt, a vesztőhelyen a tömeg őrjöngeni kezdett. Erről Antoinette tudomást sem vett, odament a guillotine-hoz, és miután bocsánatot kért a hóhértól – ugyanis rálépett a lábára –, azt parancsolta neki:

„Törölje le azt a guillotine-t, nehogy bepiszkolódjon a gallérom!” Dél után tizenöt perccel a nehéz kés süvítő hangja hasította a levegőt, a guillotine lecsapott, és a véres királynéi fő a porba hullott.