Járványok miatt tűnhetett el az emberi kannibalizmus
A kannibalizmus nem véletlenszerűen, hanem a magas járványkockázat és a hosszú távú populációcsökkenés miatt tűnt el az emberi társadalmakból - mutatja be egy, a Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) című tudományos folyóiratban közzétett legújabb lengyel-cseh tanulmány. A kutatás rávilágít, hogy a kulturális tabuvá váló gyakorlat biológiailag fenntarthatatlan volt, így a civilizációs korlátozások evolúciós védelmi mechanizmusként szolgáltak a közösségek fennmaradása érdekében.
- A Wrocławi Egyetem és a prágai Károly Egyetem kutatói matematikai modellezéssel bizonyították, hogy a kannibalizmus a magas járványkockázat és a hosszú távú populációcsökkenés miatt tűnt el az emberi társadalmakból.
- A szinte azonos fiziológiai felépítés miatt a kórokozók és a hőálló, halálos prionfehérjék akadálytalanul fertőztek, így a rendszeres vagy rituális emberhús-fogyasztás epidemiológiai költségei gyorsan a népesség összeomlásához vezettek.
- A tanulmány szerint a kannibalizmust tiltó szigorú kulturális tabuk nem önkényesen alakultak ki, hanem biológiailag indokolt evolúciós védelmi mechanizmusként szolgáltak a közösségek fennmaradása érdekében.
A Wrocławi Egyetem és a prágai Károly Egyetem kutatói, Michał Misiak és Petr Tureček matematikai modellezéssel vizsgálták a kannibalizmus hosszú távú hatásait a népességszámra, egyesítve a túlélési és a rituális célú emberhús-fogyasztás elméleteit. Misiak tájékoztatása szerint az emberi test kalóriaértékét tekintve csupán átlagos táplálékforrásnak számít, különösen a megszerzésével járó fizikai nehézségeket figyelembe véve. A táplálkozási előnyöknél azonban sokkal nagyobb súllyal esik latba a rejtett biológiai költség: a szinte azonos fiziológiai felépítés miatt a kórokozók akadálytalanul fertőzhetik meg az új gazdaszervezetet, ami kritikus fenyegetést jelentett a korai közösségekre.
A kutatás rávilágított, hogy a legnagyobb kockázatot a gyakorlat ismétlődése, az úgynevezett fogyasztási láncok kialakulása jelentette, amelyekben a fertőzések veszélye exponenciálisan növekedett. Bár a hús hőkezelése csökkenti a baktériumok és vírusok számát, nem pusztítja el a halálos neurológiai betegségeket okozó, hőálló fehérjéket, a prionokat.
A kutatók modellje bizonyította, hogy a kannibalizmus kizárólag szűk keretek között, például extrém éhezés esetén jelentett működőképes, de csak átmeneti túlélési stratégiát. Amikor azonban a gyakorlat rendszeressé vagy rituálissá vált, az epidemiológiai költségek gyorsan meghaladták az energiabeviteli előnyöket, ami a populáció összeomlásához vezetett.
A kannibalizmus az emberiség történetében szélsőséges éhínségek és vallási gyakorlatok formájában is többször megjelent, amit számos régészeti lelet - például a korai hominidák vagy a neandervölgyi emberek csontjain talált vágásnyomok - igazol. A betegségek és a kannibalizmus összefüggésének legismertebb modern kori példája a Pápua Új-Guineában élő fore törzs esete a huszadik század közepén. A térségben a rituális halottfogyasztás egy halálos prionbetegség, a kuru (nevető halál) pusztító járványához vezetett, és csak a szokás hatósági felszámolása mentette meg a helyi népességet a teljes demográfiai összeomlástól.
Az új tanulmány szerzői ezen történelmi és orvosi adatok matematikai alátámasztásával hangsúlyozzák: a történelem folyamán a kulturális tilalmak nem önkényesen alakultak ki az emberi társadalmakban. Misiak összegzése szerint a szigorú tabuk egyfajta biológiailag indokolt "biztonsági biztosítékként" működtek a növekvő járványveszéllyel szemben, és azok a társadalmak, amelyek nem korlátozták az emberhús fogyasztását, hosszú távon biológiai okokból egyszerűen nem maradhattak fenn.
