Gyógymódként is tekintettek a kannibalizmusra

Kannibalizmus Oroszországban éhínség idején (1571)

Nyugat-Európa újkori történelmét az ellentétek határozzák meg. Európát a civilizáció világítótornyaként mutatják be, amely szembeszáll a világ többi részét benépesítő barbár tömegekkel. Az egyik szokás, amely évszázadokon át az európaiak és a világ többi része között állt, a kannibalizmus volt.

A kannibalizmust gyakran az egyik legkegyetlenebb és legborzalmasabb szokásként ábrázolják. A legújabb kutatások viszont azt mutatják, hogy az emberek Nyugat-Európában mind az őskorban, mind a középkorban fogyasztották más emberek testrészeit.

Gyógyító csontok

A kannibalizmus okai a táplálkozási szükségletektől kezdve a különböző korszakokban dokumentált vallási és gyógyítási gyakorlatokig terjedtek. A középkori források utalnak arra, hogy a kannibalizmus visszatérő jelenség volt. Jellemző gyakorlat volt éhínség, háborúk, zavargások és a társadalmi együttélés egyéb próbatételei idején is. Volt azonban a kannibalizmusnak egy olyan formája is, amely az emberi test egyes részeit gyógyászati célt szolgálónak tekintette.

Évszázadokon át a feldarabolt emberi testet csak egy újabb alapanyagnak tekintették, amelyet mindenféle gyógymódhoz felhasználhattak.

A római ókor vége és a középkor kezdete között a Codex Theodosianus és a Forum Iudicum (a vizigótok kódexe) is tiltotta a sírok és síremlékek meggyalázását, bármilyen célból – akár emberi testből származó, gyógyítónak vélt rész eltávolítása miatt.

A 7. századtól kezdve léteztek olyan, korábbi időkből örökölt törvények, amelyek büntették a sírok és emberi maradványok felhasználását a gyógyításra.

Európában nem a római és a vizigót tiltások voltak az egyedüliek, és idővel más szabályozó szövegek is megjelentek. Ezek a törvények csak azért léteztek és szaporodtak, mert maga a gyakorlat fennmaradt.

Bűnbánati kézikönyvek

A kereszténység meghonosodásával megjelentek a bűnbánati kézikönyvek (mint például a Medieval Handbooks of Penance). Ezek a könyvek vagy szabálygyűjtemények felsorolják a bűnöket és a hozzájuk tartozó vezekléseket. Tükrözik a kora középkori egyházi törekvéseket a társadalom szabályozásával kapcsolatban – mi a helyes és mi a helytelen – mind az erőszak, mind a szexualitás tekintetében.

A Canonum Hibernensis (8. század körül) például megtiltotta a vér vagy vizelet ivását. Ha valaki mégis így tett, hét évi kenyéren és vízen kellet élnie, püspöki felügyelet mellett. A 7. század végén más penitenciák tisztátalannak tekintették az emberi hússal vagy vérrel táplálkozó állatokat és megtiltották az elfogyasztásukat.

Korának leghíresebb bűnbánati könyörgése, Theodórosz, canterburyi érsek nevéhez köthető. Ebben kétszer is említi a vér vagy sperma fogyasztásának tilalmát. Különösen azoknak a nőknek címezve ezt, akik férjük vérét itták annak gyógyító hatása miatt. A vér ismét gyógyszerként jelenik meg, akárcsak a vizigót kódexben.

A tilalom megismétlődik a Monte Cassino kolostor szabályai között. Hasonlóképpen a spanyol penitenciákban is büntetik a sperma fogyasztását, vagy ételekhez való hozzáadását. A tilalmak különösen a nőket érintették, akik a férfivért vagy menstruációs vért gyógyító vagy mágikus ereje miatt fogyasztották.

Keresztény kannibalizmus?

A kereszténység kezdetektől fogva a saját szertartásainak kétértelműsége félreértésekhez vezetett, például ahhoz, hogy a kereszténység gyakorlóit kannibalizmussal vádolták, akik Istenük tiszteletére emberáldozatokat fogyasztottak.

Idővel egyes keresztények ezt a vádat a középkori Európában a zsidók ellen fogalmazták meg. A kegyetlenség vádját más „eretnekek” ellen is felhozták, mint például a montanizmus követői, akiknek eucharisztiája állítólag abból állt, hogy gyermekek vérét liszttel keverték össze.

Ahogy a helyi szentek egyre ismertebbé váltak, csodatévő jellegük, valamint a temetkezési helyükhöz való hozzáférés azt jelentette, hogy testüket haláluk után is felhasználták gyógyításokra és gyógymódokra.

Más, teljesen tiltott gyakorlatokkal ellentétben azonban ez a kannibalizmus –  a szentek testével vagy ereklyéivel csupán érintkező termékek elfogyasztása –  megengedett volt. A síron áthaladt olajokat, valamint a vizet, sőt a szent temetkezési helyekről származó port és köveket is lenyelték, hogy az „örökkévalóság töredékeinek” gyógyító és csodatévő hatását keressék.

Konstantin császár vérfürdője

I. (Szent) Szilveszter pápa Konstantin császár meggyógyításáról szóló legenda egyike volt a keresztény irodalom azon kísérleteinek, hogy véget vessenek a kegyetlen és pogány szokásoknak.  A leprából meggyógyult császár története Európa-szerte elterjedt, nemcsak a szent életének csodáit elbeszélő szóbeli elbeszéléseken keresztül, hanem a festészetben és a szobrászatban is.

A történet szerint Konstantin császár szörnyen szenvedett a leprától. Orvosai javaslatára úgy döntött, hogy vérben fog fürdeni, amelyet több ezer gyermek megölésével nyerhetett. Amikor azonban Konstantin a gyermekek feláldozására készült, Szent Szilveszternek sikerült meggyőznie, hogy hagyjon fel a kúra tervével, és inkább keresztelkedjen meg, ami csodálatos módon meggyógyította betegségét.

A történet rávilágít a pogány hiedelmekre, amelyek kegyetlenek és nem tisztelik az emberi testet, és a keresztény hit erejét hivatott érzékeltetni az azt megelőző aljas babonákkal szemben. A legenda a lehetséges itáliai forrásból kiindulva bejárta egész Európát, és egészen a X. századi észak-kasztíliai szerzetesi írásokig eljutott.

Nagy Konstantin nevéhez más legendák is köthetők, a festmény látomását ábrázolja.

Kannibalizmus az újkorban

Az újkorban, sőt még a 19. században is több szótár – például José Oriol Ronquillo 1855-ös kiadványa, amely egy másik, 1759-es francia szótárból merít – az emberi test egyes részeit (zsír, vér, vizelet) gyógyhatásúként említette. Ezek a hiedelmek szorosan kapcsolódnak a romantikus irodalomhoz, a vámpírok, vérfarkasok és más, húsra és vérre éhes emberszerű lények sokaságával.

A kannibalizmus azonban már jóval az 1800-as évek előtt, sőt Amerika vagy Afrika gyarmatosítása előtt is kulcsfontosságú szerepet játszott az állítólagos pogány barbárság és a kereszténység közötti kulturális küzdelemben. A kereszténység azonban nem hagyta el teljesen ezt a gyakorlatot, hanem inkább finomította, és az ereklyékkel való érintkezésben, sőt azok elfogyasztásában kereste a módját annak, hogy egyszerre legyen gyógyír és legyen fogyasztható.

Készült a LiveScience.com és Abel de Lorenzo Rodríguez cikke alapján. 

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód

• A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
• Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
• Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
• A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
• Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
• Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
• Kilincs a túloldalon
• Az én 89-em
• Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?