Intrika, szeretők, hazugságok – egy 322 éves gyilkosság oldódhat meg

1694 júliusában járunk. A hannoveri választófejedelem fia, a későbbi I. György angol király feleségének életében egy svéd gróf személyében feltűnt egy régi szerelem. A hercegi pár kapcsolata addig sem volt felhőtlen – ugyanis a férfi szeretők garmadáját tartotta maga körül, olykor pedig a saját hajfonatával akarta megfojtani a feleségét –, ám ezt követően elszabadult a pokol. Egy júliusi éjjelen a fess gróf meglátogatta szerelmét, a hercegnét, akivel több száz, sokszor titkos kódokkal írt levelet váltottak. Néhány nappal később a férfi egyszer csak eltűnt. Számos történet kering arról, miként tették el láb alól, és falazták be az egyik szobába. A rejtély megoldódni látszik, ugyanis a hannoveri választófejedelmek otthonában, a niedersachseni Leine-kastélyban idén augusztusban megtalálták a svéd gróf maradványait.

A feleségét fojtogató király

A történet szereplői:
Cellei Zsófia Dorottya, a leendő I. György brit király felesége
Férje, György (1698-tól hannoveri választófejedelem, 1714-től brit király)
Zsófia Dorottya szeretője, Fülöp Kristóf svéd gróf (von Königsmarck)
György apja, Ernő Ágost (1698-ig választófejedelem)
Klára Erzsébet, von Platten grófnő, a választófejedelem szeretője
Zsófia, a választófejedelem felesége

A Zsófia Dorottya és György között megköttetett frigyet főként az ifjú férj édesanyja pártfogolta, aki egyébként I. Jakab angol király unokája volt. Ügyesen rávette Wilhelmsburgi Eleonóra grófnőt, a menyasszony édesanyját, hogy támogassa a házasságot. Az anyós ugyanis nagyratörő terveket dédelgetett a szigetország trónjával kapcsolatban. Ehhez pedig szükség volt az ifjú arára, aki évente mintegy 100 ezer tallért tejelő birtokokkal toldotta meg a hannoveri büdzsét. (Egy tallér abban az időben 25 gramm ezüstöt tartalmazott, tízszer többet, mint az angol font.) Egy erős hannoveri állam vezetője pedig előkelő helyet foglalhatott el az angol koronáért sorban állók között.

Így 1682-ben a 16 éves Zsófia Dorottya hozzáment unokatestvéréhez, a 22 éves György herceghez, akinek „sármjáról” mindent elmond, hogy az udvarban disznóorrnak hívták a háta mögött, és még az édesanyja is a buta és durva szavakkal jellemezte. A házasság az első naptól kezdve viharos volt: nem csak a magánlakosztályaikban, hanem a nagyközönség előtt is bátran vitatkoztak, a rendezvények alkalmával pedig a herceg rendre lekezelően bánt vele. Mindennek ellenére az udvar két gyermekáldásnak is örvendhetett: 1683-ban született meg a leendő II. György király, négy évvel később pedig az édesanyjáról elnevezett Zsófia Dorottya, Poroszország leendő királynéja.

A herceg és hercegnő közötti kapcsolat akkor vált teljesen helyrehozhatatlanná, amikor György egy új szeretőt vett maga mellé, aki olyan szemérmetlenül kihívóan viselkedett mindenki szeme láttára, hogy a herceg saját apja kérlelte Györgyöt, hogy legalább a látszat kedvéért fogják vissza magukat. A csökönyös fiú azonban nem hallgatott rá, sőt még több szeretővel vette körbe magát, akiket egyáltalán nem hanyagolt el. Ha éppen nem erőszakos és bántó volt hitvesével szemben, egyszerűen úgy tett, mintha nem is létezne, és csak gyűjtögette maga köré a különböző nőcskéket, amivel nyilvánosan is megalázta Zsófia Dorottyát.

Ebbe a zűrös kapcsolatba lépett be von Königsmarck svéd gróf (Fülöp Kristóf), akivel Zsófia Dorottyának még a házasságkötése előtt volt egy ártatlan flörtje. A fess gróf ismét visszatért a fiatal hercegné életébe, a románc pedig több száz, ma is olvasható levelet „termelt” az évek során, amelyek egy része ugyanakkor kódolva íródott. Néhány iromány a választófejedelem kezébe került, mire Ernő Ágost nem csupán kipaterolta az udvarból a svéd grófot, de egész Hannoverből száműzte. A hercegi pár számos alkalommal veszekedtek, sőt szó szerint harcoltak a másik szeretői (valamint a férfi törvénytelen porontyai) miatt, egy alkalommal pedig tettlegességig fajult a küzdelem. György a felesége hajával kezdte el fojtogatni Zsófia Dorottyát, amíg az el nem vesztette az eszméletét. A nő életét gyakorlatilag csak a szobába berontó szolgálóinak megjelenése mentette meg.

Gyilkosság a kémény mögött

A történet fonalát 1694-ben kell ismét felvennünk, amikor von Königsmarck visszatérhetett száműzetéséből, és kinevezték a testőrség ezredesének. Az érzelmek ismét fellángoltak, és a fiatal nő már a saját családjának küldött esdeklő üzeneteket, hogy hadd hagyhassa el Hannovert a svéd gróf oldalán. Egy éjszaka von Königsmarck egy ceruzával írt üzenetet kapott, hogy látogassa meg a lányt a szobájában. Amikor bekopogott, Zsófia Dorottya értetlenül állt az ajtó előtt. Kiderült, hogy az invitáló sorokat nem ő írta. Ennek ellenére elbeszélgettek a hálószobában, és a nő elsírta bánatát a férfinek, mondván, hogy tarthatatlan a helyzete a kastélyban, és arra kérte a grófot, hogy szervezzen meg a számára egy utat az onnan 40 mérföldre lévő Wolfenbüttelbe, ahol édesanyja barátai éltek. Ez végzetes hiba volt.

A hamisított üzenet Klára Erzsébet, vagyis von Platten grófnő, a választófejedelem szeretője (és két törvénytelen gyermekének anyja) aljas tervének része volt. A grófnő és lelkes kompániája megállás nélkül ontották a komisz pletykákat Zsófia Dorottyáról és a házasságáról, amivel szépen lassan az egész udvart ellene hangolták. A hamis üzenetet követően elárulta a választófejedelemnek von Königsmarck botrányos éjjeli látogatását, és rábeszélte szeretőjét, hogy tartóztassa le a svédet.

A sokszor tanácstalan választófejedelem végül beadta derekát. Klára Erzsébet maga mellé vett három testőrt, leitatta őket, hogy egyrészt a sötétben meg kevésbé tűnjön fel nekik, hogy ezredesük ellen küzdenek, másrészt bátrabbak legyenek, harmadrészt nagyobb eséllyel tegyenek kárt az ellenszegülőben. Bezáratott minden kijáratot, és egy kémény mögé rejtőzve várta, hogy von Königsmarck feltűnjön a színen. Az intrika jól számolt: öldöklő küzdelem kezdődött, és bár a gróf híres kardforgató hírében állt, miután eltört a fegyvere, nem tudott mit kezdeni, és halálos sérülést szerzett.

Az őrök valósággal elszörnyedtek, mikor később meglátták, kin is ejtettek halálos döféseket, azonban von Platten grófnő ügyesen játszadozott. Maga mellé állította és rávette őket, hogy – a saját érdekükben – azt mondják a választófejedelemnek, von Königsmarckot őrület kerítette hatalmába, és ők csupán önvédelemből cselekedtek. A fejedelem is megijedt a hír hallatán, és tudta, hogy futótűzként fog terjedni az egész Német-római Birodalomban a jóképű, népszerű és igen bátor gróf furcsa halála, a történetben pedig a fejedelem nem éppen a legpozitívabb szerepet fogja kapni.

Holttest a padló alól

A grófnőnek azonban erre is volt megoldása. Rávette a fejedelmet, hogy a gróf holttestét úgy helyezzék el, hogy a bűncselekmény sohase derüljön ki. Zsófia Dorottya 1845-ben kiadott, leveleket és naplókat tartalmazó memoárjában legalábbis így számolt be:

„A grófnőnek bajosan bár, de sikerült rávennie a testőröket, hogy mentve a saját nyakukat pontosan azt tegyék, ahogyan ő azt kívánta. Minden, a gyilkossághoz vezető nyomot megsemmisítettek. A holttestet minden teketória nélkül egy mocskos tartályba tuszkolták, meszet borítottak rá, a helyet pedig befalazták. Oly nagy titokban és ügyességgel hajtották végre e tettet, hogy a palotában senkinek sem tűnt fel, hogy azon az éjjelen bármi szokatlan történt volna. Igaz, néhányan hallottak furcsa zajokat, a 29 éves Königsmarck gróf titokzatos eltűnése is számos pletykát indított.”

Zsófia Dorottya beszámolója állítólag von Platten grófnő halálos ágyán tett vallomásából, valamint az egyik vétkes testőrtől származik. Ám pontosan nem tudhatjuk, mi is az igazság, más történetek is keringtek. Egyesek szerint a 29 éves grófot bedobták a folyóba, míg mások úgy vélték, valahol a kastélyon kívül végezhettek vele. Horace Walpole, Nagy-Britannia első miniszterelnökének fia pedig azt hallotta az apjától, akinek II. György király felesége, Karolina árulta el, aki egyébként férjétől, az uralkodótól tudta, hogy Königsmarckot Zsófia Dorottya szobájában megfojtották, testét pedig az öltözőszoba padlója alatt találták meg abban az időben, amikor II. György angol király hazalátogatott a ködös Albionból a hasonlóan borongós Hannoverbe.

Ezek mellett egyébként számos egyéb pletyka kering a svéd gróf rejtélyes eltűnéséről és meggyilkolásáról, ám a bizonyíték mindeddig hiányzott. Azonban idén augusztusban a Leine-kastélyban megtalálták a szerencsétlenül járt gróf csontvázát. Állítólag a csontok vizsgálatából még nem lehetett pontosan meghatározni halálának okát, azonban sikerült DNS-kivonatot venni belőle, és az élő rokonoktól szerzett DNS-minták segítségével megállapították, hogy valóban gróf Fülöp Kristóf von Königsmarck maradványaira bukkantak.

A korabeli események hatására György úgy érezte, jogában áll egyrészt elbocsátani magától feleségét, ráadásul be is záratta a lüneburgi Ahlden-kastélyba. A 60 életévéből 33 évet a falak között töltő Zsófia Dorottya tulajdonképpen életfogytiglani házi őrizetre lett ítélve. Kapott annyi apanázst, hogy a státuszának megfelelő életszínvonalat tartson fenn, azonban gyermekeit soha többé nem láthatta, ráadásul György udvarában senki sem említhette meg őt. Természetesen az évente 100 ezer tallért termelő birtokai a későbbi angol király tulajdonában maradtak.

Zsófia Dorottya halálos ágyán írt egy levelet egykori férjének, Anglia királyának, akit gyakorlatilag átokkal sújtott. Az uralkodó sem volt rest, megtiltotta, hogy hannoveri és angliai udvarában bárki is gyászolja az asszonyt. Leányát pedig lehordta, mikor a fülébe jutott, hogy a porosz király berlini udvarában fekete ruhát öltött. Ezek után nem csoda, ha II. György szívből gyűlölte édesapját.