Hogyan lett Pázmányból érsek?

Számos egyháztörténeti vonatkozású tévhit él még a köztudatban, köztük az, hogy Pázmány Pétert kiváló hitvitázó és szónoki képessége miatt nevezték ki esztergomi érsekké – nyilatkozta a Múlt-kornak Tusor Péter egyháztörténész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és az MTA kutatója, akit többek között arról faggattunk, hogyan támogatta a Szentszék a törökellenes harcok során a Magyar Királyságot és hogy mikor várható XII. Pius vatikáni iratanyagának titkosítás alól való feloldása.

Magyar kutatók a Vatikánban

Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia egykori elnöke 2009-ben hirdette meg "a kimagasló teljesítményű fiatal kutatók számára" létrehozott Lendület programot, amelynek pályázatán az Ön által vezetett Egyháztörténeti Kutatócsoport is nyert. Miről szól a projektjük és milyen célokat tűztek ki maguk elé az induláskor?

A Lendület program célja elsődlegesen a szakmai lehetőséghez, kiemelt figyelemhez való juttatás, kisebb részt pedig a közérdeklődés felkeltése. Mi is próbáljuk szélesebb körben, különböző fórumokon érthetővé tenni, népszerűsíteni eredményeinket, ügyelve persze az arányokra. A történész helye elsősorban a levéltárban, az íróasztalnál és a katedrán van. Ugyan csak 2012-ben nyertünk, de már 2011 óta tudunk dolgozni az elnyert OTKA (Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok – a szerk.) pályázatnak köszönhetően, így már a hivatalos indulás után alig két hónappal vaskos tanulmánykötetet tudtunk megjelentetni. Az abban megjelent tanulmányok mintegy előtanulmányokként vázolták fel azt a programot, amit meg szeretnénk valósítani: az Apostoli Kamara és a 20. századi diplomáciai fondok magyar vonatkozásai, vagy éppen Pázmány Péter esztergomi érseki kinevezése – de a sor még hosszan folytatható. A Lendület Egyháztörténeti Kutatócsoportja a PPKE 1999-ben Erdő Péter rektor úr által alapított Egyháztörténeti Kutatócsoportján belül alakult meg, s annak publikációit viszi tovább – ilyenek például a vatikáni magyar kutatások saját sorozata, a Collectanea Vaticana Hungariae, amelynek korábban közel tíz kötete jelent meg, s ez volt az az alap, ami elnyerte a Lendület döntéshozóinak tetszését.

Ha egy átlagember arról hall, hogy magyar történészek a Vatikáni Titkos Levéltárban dolgoznak, egyből arra gondol, hogy a reneszánsz pápák hírhedt orgiáinak szaftos részletei között vájkálnak. Hogyan folyik valójában a munka?

Galileo Galilei perének egyik dokumentuma a Vatikáni Titkos Levéltárból

Projektünk nem sokban különbözik bármely történelmi tárgyú kutatástól. Forrásaink jó része ugyan Rómában található, ami igencsak megnehezíti a munkánkat. További probléma, hogy a vatikáni levéltárban minden információ ömlesztve van, a másik nehézség, hogy a nemzetközi diskurzus is jóval kiterjedtebb, hiszen a Szentszék történetét mindenki kutatja, így jóval nagyobb kihívás a szakirodalomban való jártasság. A kérdésére visszatérve a titkos levéltár (latinul Archivum Secretum Vaticanum) nevében szereplő "titkos" szó arra jó, hogy a regényírók legendákat költsenek köré; a valóságban a titkosság azt jelenti, hogy ez a pápa magánlevéltára. De hadd oszlassak el még egy félreértést: a kora újkorban és az újkorban az állam működése során keletkezett iratanyag nem az államé, hanem azoké a tisztviselőké, akik vele dolgoznak. Ezért van az, hogy rengeteg dokumentumot nem a vatikáni levéltárban kell keresni, hanem a volt pápai családok magánlevéltáraiban.

Erre is kiterjed a kutatásuk?

Igen, és ez az igazán érdekes része. Ezek a magángyűjtemények állami kezelésben vannak, a tulajdonos pedig köteles biztosítania a hozzáférést a kutatók számára. S szerencsére remek dolgokra lehet bukkanni: például a Doria Pamphili levéltárban vagy az Aldobrandini-hercegek Frascatiban található impozáns Villa Belvederejében, ahol például Pázmány Péter érseki kinevezése előtt felvett jegyzőkönyv került elő. Ezen a szálon sokáig lehet el lehet jutni, és még nem is említettük a bíborosok, nunciusok magánhagyatékát.

XII. Pius megítélése

A közvéleményt - ha csak a sajtóban megjelenő diskurzusokat nézzük - egy jó ideje leginkább az foglalkoztatja, hogy mikor nyitják meg a sokak által vitatott megítélésű XII. Pius iratanyagát, őt ugyanis évtizedek óta azzal a váddal illetnek, hogy nem emelte fel szavát a deportálások ellen a vészkorszakban. Ebben mikorra várható változás?

Először is szögezzük le, hogy ilyen esetekben nincs törvényi határidő, ez a mindenkori pápa döntésén múlik. Egy objektív akadálya azonban van: a Vatikánnak nincs kapacitása arra, hogy az iratokat rendezze, ezért senki nem akarja, hogy egy egyszerű adminisztratív, rendezési probléma összeesküvés-elméletek táptalaja legyen. Ezzel kapcsolatban azonban tisztázni kell valamit, nevezetesen hogy XII. Pius megítélése a korszakban igazából nem volt vitatott. A másik dolog: ne értékeljük túl a pápaságot, amely ebben az időben már messze nem az a középkori nagyhatalom, ahol a császár Canossát jár, vagy amely Lepantónál – egy nemzetközi koalíció élén – megállítja a törököt. Hogyan is mondta Sztálin? "Hány hadosztálya van a pápának?" Egy másik adalék Pius megítélésének kérdéséhez: amikor a római főrabbi 1946-ban megkeresztelkedett, a pápa polgári nevét (Eugenio) vette fel, hitet téve amellett, amit a pápa az üldözöttek mentése érdekében tett. XII. Pius megítélésében a hatvanas években – egy zsurnalisztikus diskurzus révén – történt változás, amit történészként erős szkepszissel szemlélek. A pletykák szerint egyébként 2017–2018-ban válhat kutathatóvá XII. Pius pontifikátusának iratanyaga. Ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy amit a történettudomány eszközével bizonyítani lehetett, azt már bizonyították.

Térjünk vissza kutatásukhoz. Közel két és fél évszázad köztörténeti szempontból is felbecsülhetetlen értékű, jórészt eddig ismeretlen, a pápaság és a Magyar Királyság kapcsolatát bemutató dokumentumokat dolgozott fel és hozott nyilvánosságra két kötetben az Ön által vezetett lendületes kutatócsoport néhány hónappal ezelőtt. Miben áll ennek jelentősége?

Ahogy a magyar–szentszéki kapcsolatok, illetve a vatikáni gyűjteményekben található anyagok, úgy a kutatási tematikák is rendkívül széles időszakot ölelnek fel és rendkívül változatosak. A kamarai projektünk például azért fontos, mert az Apostoli Kamarába – amely a pápaság fő pénzügyi szerve – befolyó minden összeget regisztráltak. A Fraknói Vilmos által a 19. század végén alapított – sajnos rövid életű és lényegét tekintve máig tetszhalott – Római Magyar Történeti Intézet által megkezdett munka nyomán ezt a kutatást, illetve gyűjtést folytattuk és adtuk közre. Ez a legjelentősebb részprojektünk, de emellett párhuzamosan egyéb projekteken is dolgozunk. Az 1922–1939 közötti, már megnyitott diplomáciai fondok magyar vonatkozásait inventárium formájában tekintjük át, illetve a budapesti és a környező országok nunciatúráinak anyagát is feldolgozzuk.

Mint az már korábban is elhangzott, a kutatásuk nyomán új információkkal gazdagodott a Magyar Királyság 13–16. századi történetére vonatkozó ismeretanyagunk. Van olyan, amit az egyetemi oktatásba is be lehet építeni?

Kutatásaink eredményei elsősorban nem az egyetemi oktatás szintjén tudnak hasznosulni, ezek kifejezetten a szaktörténészek, helytörténészek számára szolgálnak adalékként. Hogy csak néhány példát említsek: immáron jól nyomon lehet követni mindkét érsekség (Esztergom, Kalocsa-Bács), és az összes püspökség bevételeinek változását vagy például eddig alig, vagy egyáltalán nem ismert monostorok, lovagrendi rendházak anyagi jövedelmeinek alakulását. Számos történelmi személy, egyházi tisztviselő léte, működése csupán ezekből a bejegyzésekből diagnosztizálható.

Egy korábbi interjújában arról beszélt, hogy a reneszánsz kor pápasága a lehetőségeihez képest minden támogatást megadott a Hunyadiaknak és a Jagellóknak a Magyar Királyságot délről fenyegető oszmán veszély ellen. Hogyan kell ezt érteni?

Mint tudjuk, az egyházjogi előírások megkövetelik, hogy ha valakit főpappá neveznek ki, akkor a pápai megerősítésért bizonyos összeget be kell fizetni a pápai kincstárba. Ezek az összegek tehát azt mutatják, hogy – miközben mi éppen a török ellen harcoltunk – mennyi pénz áramlott ki Magyarországról Rómába. Azt lehet adatszerűen vizsgálni, vagy ismerni régebbi kutatások alapján, hogy amit – mondjuk Nándorfehérvártól egészen Mohácsig – a pápai nunciusok törökellenes segély címén az országba hoznak, az az összeg nagyságrendileg nagyobb volt ennél. És a hangsúly a „lehetőségeihez képest” kitételen van. A reneszánsz pápaság nem a középkori Respublica Christiana unverzalizmusának letéteményese, hanem elsődlegesen egy geopolitikai viszonyoktól és érdekektől meghatározott premodern államalakulat Közép-Itáliában. Területileg épp ekkor formálódik ki, gondoljunk csak a Borgiák, Roverék, Farnesék stb. hódításaira.

Tévhitek Pázmány személye körül

Hogyan alakul át a pápai küldöttek szerepe a jelzett korszakban?

Ezt alapvetően a török veszély formálta. A pápai állandó nunciatúrák kialakulása igazából két okra vezethetők vissza: egyrészt a protestantizmus jelentette kihívások, másrészt a török terjeszkedése tette szükségessé, hogy a Szentszék szorosabb kapcsolatot ápoljon az adott államokkal. Az 1520-as évek elején Giovanni Andrea Burgio vezetésével az egyik legelső állandó követség Velence után éppen Magyarországon jött létre.

Vannak olyan egyháztörténeti jellegű tévhitek, amelyek ellen – akár az Önök által végzett kutatások segítségével – még ma is harcolni kell?

Nyilván léteznek ilyenek, de ezeket nem alapkutatási szinten kell kigyomlálni a köztudatból. Az egyik ilyen tévhit az inkvizícióval kapcsolatos: nincs ugyanis olyan, hogy „az” inkvizíció. Létezett a középkori, amely alapvetően helyi szinten, egyházmegyei keretben működött és nagyjából Márchiai Jakab működésével halt ki. A 15. század végén, IV. Sixtus engedélyével a frissen egyesült spanyol monarchia által a társadalom homogenizációja érdekében felállított, állami szervezetként működő spanyol inkvizíciónak az volt a fő feladata, hogy a spanyol királyság területén maradt átkeresztelkedett zsidók és mórok hithűségét vizsgálja. A harmadik az 1541-ben létrejött Római és Egyetemes Inkvizíció volt. Ez ítélte el Giordano Brunót vagy Galileo Galileit. Hittani Kongregáció néven ma is ugyanabban a 16. századi palotában működik, és egyháziak számára tulajdonképpen inkvizíciós jellege is megmaradt. E hivatal alapos vizsgálata vezetett például a skót Keith O’Brien bíboros minapi lemondásához, ami nem túl gyakori esemény, a 20. században például csak egyszer fordult elő.

Nem kell azért messzire menni, ilyen nálunk a déli harangszó elrendelése…

Valóban, de hogy még egy példát említsek: a köztudatban az él, hogy Pázmány Péter miután kiváló hitszónok és hitvitázó volt – emellett a magyar nyelv megteremtője –, joggal lett esztergomi érsek. Fontos részprojektünk volt a pápai diplomácia kutatásában Pázmány Péter előtérbe helyezése. Idén áprilisban lesz 400 éve, hogy elindultak azok a Habsburg diplomáciai lépések, amelyek oda vezettek, hogy Pázmányt a pápa mentesítette a jezsuita rendi kötelezettségei és kötöttségei alól, hogy – először főpapi székbe, majd – az esztergomi érseki székbe kerülhessen. Az előbb említett szempontok azonban a jezsuita rend számára sem voltak mérvadóak, olyannyira nem, hogy Pázmányt 1616 elején a rendi elöljárók el akarták távolítani az országból. Adódik a kérdés: egy egyszerű szerzetesből, Pázmányból – akinek külön fogadalma volt arra nézve, hogy nem lesz főpap – mégis hogyan lett esztergomi érsek. Itt egy közös politikai probléma van, nevezetesen a trónutódlás, amit a magtalan II. Mátyás császár és V. Pál pápa meg akar oldani, de végül nem sikerül zökkenőmentesen, s mint tudjuk, végül ebből lesz a 30 éves háború.

A legesélyesebb jelölt a későbbi II. Ferdinánd, ekkor még gráci főherceg volt, akit a csehek nem nagyon akartak elfogadni, de a magyarok sem lelkesedtek érte és a birodalmi választófejedelmek is megosztottak voltak. Ebben a játéktérben jutott fontos szerephez Magyarország: a Csehország és a Birodalom mellett itt is biztosítani kellett a dinasztia utódlását. S mivel a 17. század végéig nincs örökös királyság, az országgyűlési választásban a rendi vezetőknek jutott kulcsfontosságú szerep: az egyik a nádor, a másik az esztergomi érsek. Olyasvalaki kellett esztergomi érseknek, akinek megvan a megfelelő politikai intuíciója, Pázmány pedig erről az 1608. évi diétán már tanúbizonyságot tett. De a helyzet még bonyolultabb, hiszen a szálakat a titkos tanács elnöke, Melchior Klesl bíboros, II. Mátyás főminisztere mozgatta. Kleslnek egy olyan ember kellett, aki az ő lekötelezettje, s aki a trónutódlást meg tudja valósítani a Habsburgok, jelesül II. Ferdinánd számára, de közben egyúttal segíti az ő politikai túlélést is az új uralkodó környezetében. Nos, Pázmány esztergomi érsek lett, neki köszönhetően 1618-ban – épphogy megelőzve a cseh lázadás és ezzel a 30 éves háború kitörését – II. Ferdinánd magyar király lett, a Pázmányt történelmi helyzetbe hozó bíborosnak nem sikerült átvészelnie a hatalomváltást. 1618. július 20-án bilincsbe beverve hurcolták el a bécsi Hofburgból, majd sokáig a római Angyalvárban raboskodott. Pázmány érsekké emelkedésének összetett problematikáját vatikáni források alapján, mikropolitikai szinten vizsgálni rendkívül nagy kihívás és érdekes feladat. Ősszel az érdeklődők már könyv alakban is megismerkedhetnek az izgalmasnál izgalmasabb részletekkel.