Film árnyalhatja a képet "Hitler pápájáról"
2015. január 29. 11:03 MTI
Az alkotók szándéka szerint XII. Piuszt kedvezőbb színben feltüntető filmet mutatnak be a Vatikánban március 2-án, a sokat vitatott pápa - eredeti nevén Eugenio Pacelli - születésének és megválasztásának évfordulóján.
Korábban
A Shades of Truth (Az igazság árnyalatai) című játékfilmet az olasz Liana Marabini, több egyházi témájú alkotás rendezője jegyzi, a szereposztásban Christophe Lambert, Marie Christine Barrault, Gedeon Burkhard és David Wall neve is megtalálható. A filmet versenyen kívül a cannes-i filmfesztiválon is bemutatják tavasszal.
A Panorama című magazin és az Il Fatto Quotidiano című lap szerint Liana Marabini filmje hozzávetőleg százezer oldalnyi - korábban részben ismeretlen - dokumentumon és holokauszt-túlélők vallomásán alapul. A Shades of Truth egy olasz-amerikai újságíró második világháború utáni nyomozásának története, és azt mutatja be, hogy miként változik meg a zsidó származású férfinak a pápáról és XII. Piusznak a holokausztban játszott szerepéről alkotott véleménye.
XII. Piusz 1939 és 1958 között állt a katolikus egyház élén. Személye rendkívül vitatott, sok történész szerint a pápának határozottabban el kellett volna ítélnie a zsidók lemészárlását, de ezt nem tette meg - diplomáciai elővigyázatosságból, valamint azért, hogy ne sodorja veszélybe a katolikus közösséget a megszállt Európában. A gyáva, és Hitlerrel szemben békülékeny egyházfőről kialakult véleményt erősítette A káplán című darab, Rolf Hochhuth német drámaíró 1963-as műve, amelyből 2002-ben Costa-Gavras készített filmet Ámen címmel.
Más történészek viszont úgy vélik, még ha nem is akadályozta meg, hogy nagy konvojok induljanak Rómából a koncentrációs táborokba, XII. Piusz így is több tízezer olasz zsidó életét mentette meg azzal, hogy arra kérte a kolostorokat, nyissák meg kapuikat előttük. A film előzetesében az alkotók azt állítják, hogy XII. Piusz 800 ezer zsidó életét óvta meg a második világháború alatt.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
2009-ben a katolikus egyház akkori vezetője, XVI. Benedek venerabilis - tiszteletreméltó - címmel ruházta fel XII. Piuszt, megnyitva az utat a néhai pápa boldoggá avatása előtt. Zsidó szervezetek bírálták a lépést. Az olasz sajtó szerint a filmet szeptemberben Philadelphiában, a családok világtalálkozója alkalmából is vetíteni fogják - írta a L'Osservatore Romano, amely szerint a rendező "a Vatikán Schindlerjének" nevezte a pápát. A találkozón részt vesz Ferenc pápa is.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![holokauszt](/ih0Ax/label/.cut-640x400/3.jpg)
holokauszt
- Októberig várja a látogatókat a magyarországi holokauszt emlékezetét bemutató kiállítás
- Szász Endre és Kondor Béla alkotásaival emlékeznek a holokauszt áldozataira Szombathelyen
- Több mint fél évszázad után derült fény a híres fotó főszereplőjének kilétére
- Szobrok és egy rózsafajta is őrzi Anne Frank emlékét Japánban
- Antonescu teljesen el akarta tüntetni a zsidóságot Romániából
- Egész életét az elesettek megsegítésének szentelte Sztehlo Gábor
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Holokauszttúlélők rajzait tekintheti meg a közönség a Magyar Nemzeti Galériában
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/91d5dbadb31def6ef727a05d59d66c33.jpg)