10 tény a Vatikánról
2014. október 22. 11:01
1. A pápa és a bíborosi testület székhelye, a New York-i Central Parkhoz képest nyolcszor kisebb területen, 0,44 km2-en fekvő Vatikán a legkisebb nemzetközileg elismert állam.
2. A Vatikán hasonlóan működik, mint bármelyik más állam, egyvalamiben azonban eltér a többitől: nem szed adót állampolgáraitól, akiknek száma 2014. júliusi adat szerint 842 főt tesz ki.
3. Miután a fiatal olasz állam 1870-ben a Rómát és környékét magában foglaló Egyházi Államot is annektálta, a pápák tiltakozásul közel 60 évig nem hagyták el a Vatikánt.
4. A magát a „Vatikán foglyának” nevező IX. Piusz pápa kiközösítette mindazokat, akik részt vettek az Egyházi Állam annexiójában, és a hívőknek megtiltotta, hogy az olasz politikai életben tevékenykedjenek.
5. Az olasz állam és a Szentszék viszonyát az 1929-ben megkötött lateráni egyezmény rendezte. Egy jelképes nagyságú területen létrejött a Vatikánvárosi Állam, a pápa által vezetett teokratikus, abszolút monarchia. A lateráni egyezményben Olaszország elismerte a független Vatikánvárosi Államot, az Apostoli Szentszék cserébe pedig Rómát Olaszország fővárosának. A katolikus vallást államvallásnak nyilvánították és bevezették a kötelező iskolai vallásoktatást.
6. A pápát egy személyben megilleti a bírói, a törvényhozói és a végrehajtó hatalom. Míg az állam vezetői javarészt egyházi, a középvezetők és alkalmazottak többnyire világi személyek.
7. A Vatikánvárosi Állam élén álló első pápa, XI. Piusz óriási autórajongó volt: 16 kocsi állt a garázsában.
8. A Svájci Gárda 1506 óta felel a pápa testi épségéért. A legenda szerint a testőrök jellegzetes sárga-piros-kék ruháját maga Michelangelo tervezte. A gárda tagjai csak 174 cm-nél magasabb katolikus svájci férfiak lehetnek. A pápasága alatt napi egy doboz cigarettát elszívó VI. Pál pápa 1970-ben megszüntette a Nemesi Őrséget és a Palotaőrséget, így a Svájci Gárda maradt a Vatikán egyetlen fegyveres testülete.
9. A pápai rezidenciaként szolgáló Apostoli Palotában több mint 1400 szoba és 12 523 ablak található.
10. A világ első automata telefonközpontját 1886-ban a Vatikánban helyezte üzembe Giovanni Battista Marzi.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

2. világháború
- Kamerák kereszttüzében süllyedt el a brit repülőgép-hordozó
- Csodával határos módon titok maradt a D-napi partraszállás helyszíne
- Kételyekkel fordult a normandiai partraszállás felé Winston Churchill
- A háború után sem hagyta magára védenceit a gyerekeket mentő Sztehlo Gábor
- A hírhedt japán emberkísérletek egyik színhelyére bukkantak Kínában
- Az előre tervezett létszám sokszorosát sikerült kimenteni Calais-ból és Dunkerque-ből
- Nem fogadta egyöntetű siker Lechner Ödön múlttól elszakadó építészetét 12:20
- Folyóba fulladt az egész életében háborúzó Rőtszakállú Frigyes 10:35
- Emlékérmet bocsátott ki Neumann János tiszteletére az MNB tegnap
- Születésnapos a világ egyetlen Oscar-díjas kacsája, Donald tegnap
- Kétévi készülődés után ünnepli fennállása 1000. évfordulóját Mont-Saint-Michel mesébe illő apátsága tegnap
- A közösségi régészet eredményei tárulnak fel a balácapusztai római villában tegnap
- A francia forradalom előtti állapotokat akarta visszaállítani a bécsi kongresszus tegnap
- Bálványozta a római köznép a kegyetlenségéről hírhedt Nero császárt tegnap