Hogyan készültek a Jomon halászhálók?

Japán kutatók a legmodernebb képalkotó és szilikonöntési módszerekkel rekonstruálták a Jomon halászhálókat. A tanulmány feltárta, hogyan ötvöződött a technikai tudás, a kulturális sokszínűség és az erőforrások tudatos újrafelhasználása több ezer évvel ezelőtt.

A Jomon halászhálók újjászületése

Egy japán kutatócsoport digitálisan és fizikailag is rekonstruálta a Jomon-korszak halászhálóit. A Hiroki Obata és Yoon-ji Lee (Kumamoto Egyetem) vezette csapat CT-felvételeket kombinált szilikonöntési eljárásokkal. A cél: a kerámiatöredékekben megőrzött, évezredekkel ezelőtti hálólenyomatok feltárása.

A Jomon-korszak (i. e. 14 000–900) Japán vadászó-gyűjtögető társadalmainak időszaka volt, ahol a halászat kulcsszerepet játszott. Bár kagylóhalmok, halmaradványok és szerszámok már régóta ismertek, a halászhálók közvetlen bizonyítékai ritkák voltak. A növényi rostok nem maradtak fenn, ezért a kutatók eddig főleg a kerámiákon látható lenyomatokra – az úgynevezett textilnyomott kerámiákra – támaszkodtak.

Hokkaidó és Kjúsú: eltérő hagyományok

A vizsgálat két régió kerámiáit elemezte.

• Hokkaidó (kb. 6000 éve): A Shizunai-Nakano stílusú kerámiák nagyméretű, zátonycsomóval kötött hálók nyomait őrizték. Ezeket a hálókat nem dobták el, hanem az agyagtekercsekbe építve újrahasznosították, így a fazekasság részeivé váltak.
• Kjúsú (kb. 3200–2800 éve): A lenyomatok apró, 6,5 milliméternél is kisebb hálószemeket mutattak. Ezek inkább öntőformaként, edényként vagy szerkezeti erősítésként szolgáltak, mint halászeszközként. A csomózási technikák – például a „csomós tekercselés” – inkább szövéshez hasonlítottak.

Jomon halászhálók és a fenntarthatóság

A hálók rekonstrukciója hatalmas munkát igényelt. Egyetlen darab elkészítése legalább 85 munkaórát vett igénybe, a rostok előkészítése nélkül. Ezért a hálókat nem dobták el, hanem új célokra használták fel. Az újrafelhasználás tudatos erőforrás-kezelést mutat – egy olyan szemléletet, amely összecseng a mai fenntarthatósági elvekkel.

A hokkaidói hálókat S sodrású fonalakkal és zátonycsomókkal készítették, míg Kjúsún Z sodrású fonalat és egyszerű csomókat alkalmaztak. Ezek a különbségek nemcsak technikai eltéréseket, hanem regionális hagyományokat is jeleznek, hasonlóan a nyelvjárásokhoz vagy a fazekas stílusokhoz.

Kapcsolatok az őskori világban

A kutatók néprajzi adatokkal összevetve megállapították, hogy hasonló csomózási technikák Ázsia és Észak-Európa őskori lelőhelyein is előfordulnak. Ez szélesebb tudáshálózatokra, közös technikákra és interkulturális kapcsolatokra utal.

A CT-szkennelés és a szilikonöntés kombinációja lehetővé tette, hogy a halvány nyomokból háromdimenziós rekonstrukció szülessen. A módszer más textilnyomok vizsgálatára is alkalmas, amelyek eddig elveszettnek hitt tárgyak – például szövött textíliák vagy tárolóeszközök – emlékét őrizhetik.

Több, mint halászháló

A tanulmány rávilágított: a Jomon halászhálók nemcsak a halászat eszközei voltak, hanem sokoldalú tárgyak. Tárolóedényként, öntőformaként és szerkezeti erősítésként is szolgáltak. Ez a dinamizmus a Jomon-kultúra találékonyságát és alkalmazkodóképességét tükrözi.

A Jomon halászhálók újjáélesztése nemcsak technológiai betekintést nyújt, hanem emlékeztet arra is, hogy az újra felhasználás és a fenntarthatóság nem modern találmány. Ezek az őskori közösségek már több ezer évvel ezelőtt is törekedtek arra, hogy a legtöbbet hozzák ki erőforrásaikból.