Hétköznapi emberek a holokauszt idején - házmesterek a vészkorszakban
2026. január 27. 11:12 Ádám István Pál Múlt-kor
A holokausztról szóló szakirodalom jelentős része szinte kizárólag a háború éveire fókuszál, ám az előzmények beható ismerete nélkül nehezen érthetők az egyes viselkedési minták. Kiemelten igaz ez a házmesterek helyzetére: 1943–44-re fővárosi csoportjuk mintegy húszezer aluliskolázott, frusztrált személyt foglalt magába. Az anyagi megbecsültség évtizedes hiánya sértette az igazságérzetüket, annál is inkább, mivel a feladataik száma egyre csak szaporodott. Területi és társadalmi kontrollfeladatokat bíztak rájuk, és akár emberi sorsok is múlhattak a döntéseiken.
(Forrás: Fortepan / Fortepan)
Korábban
A fővárosi házmesterek – vagy hivatalosabb kifejezéssel házfelügyelők – túlnyomó többsége vidékről érkezett, és a szolgálattal egyszerre kezdte meg az urbánus életmódot. A legtöbben falvakból költöztek Budapestre, és a családi környezetükből kiszakadva nemcsak a városi szokásokat kellett elsajátítaniuk, de rengeteg műszaki újdonságot is. A pozícióhoz ingyenes szolgálati lakás járt, amit a háztulajdonosnak törvényi kötelessége volt biztosítani: ez óriási segítséget jelentett egy növekvő metropoliszban, ahol a túlzsúfoltság miatt a lakbérek gyorsan emelkedtek, és 1910 körül európai viszonylatban is kiugróan magasak voltak. Ráadásul az első világháború lelassította a magyarországi lakásépítést: míg 1900-ban 670 új bérházat emeltek a fővárosban, addig 1917-ben csupán 37-et, 1919-ben pedig mindössze hetet. 1921-re tetőzött a lakások túlzsúfoltsága: ekkor Budapesten átlagosan hat fő élt egy helyiségben. Sokat jelentett tehát egy üres ingatlan.
Jól jött a borravaló
A házmester általában a bejárat melletti kis lakásba költözhetett be, ahonnan szemmel tarthatta az épületbe érkezőket és onnan távozókat. A házfelügyelők ugyan ingyenes lakhatáshoz jutottak, ám szűkös bevételeik miatt tartós szegénységben éltek. Ebből, illetve átmeneti társadalmi helyzetükből következett, hogy minden igyekezetükkel törekedtek feljebb lépni a társadalmi ranglétrán, és erre ösztönözték a gyermekeiket is. Ennek a törekvésnek később szerepe volt abban, hogy jelentős számú házmester, illetve házmestergyerek csatlakozott a nyilasokhoz.
A budapesti bérházakban a házfelügyelők a századelőn még viszonylag csekély szereppel bírtak, ekkor még mellékállásban látták el feladatukat: este 10 és reggel 6 óra között a betörések megelőzése céljából zárták a kaput. Később a technikai fejlődés, különösen a központi fűtés vagy a lift megjelenése folyamatosan bővítette a munkakörüket, a pozíció tehát egyre inkább teljes embert kívánt. Ebbe az irányba mutatott a társadalmi fejlődés is, különösen az éjszakai élet megélénkülése a fővárosban, illetve az a tény, hogy a lakók ekkor még nem rendelkeztek kapukulccsal. Azoknak, akik este 10 óra után jöttek haza a kávéházakból, fel kellett csengetniük a házmesterhez, hogy kaput nyisson, s ezért a szolgáltatásért minimum a (törvényben meghatározott) kapupénz összegét azonnal ki kellett neki fizetniük. A nagyobb bérházakban egy-egy házaspár összehangolt munkamegosztással tudta csak ellátni a szerteágazó feladatokat, ahogy például a Falk Miksa utca 6.-ban a férj minden éjjel felöltözve, ruhástul aludt, hogy fürgén nyithassa a kaput a későn érkezőknek, a felesége pedig a papírmunkát intézte.
A kapupénz, a liftpénz és más kiegészítő jövedelmek a házmesterek bevételének nagyobb részét tették ki az 1920-as, 1930-as években, mivel alapvetően csekély rendszeres jövedelemmel bírtak – a háziúr csak lakhatást biztosított, ezen túl csak a lakók fizették a házmestert a lakbérükkel arányos negyedpénzzel. Bevett szokás volt azonban az udvarias, jó munkát végző házmestert borravalóval is jutalmazni. Ezért természetesnek hatott, hogy később, 1944 folyamán a házmester az esetleges embermentő tevékenységéért vagy a zsidónak minősülő lakók vagyontárgyainak megőrzéséért úgyszintén „borravalót” kapjon.
(Forrás: Fortepan / Berkó Pál)
Kontrollszerepekben
A harmincas évektől a házmestereknek minden bérlőről, albérlőről és háztartási alkalmazottról betűsoros nyilvántartó jegyzéket kellett vezetniük, majd a második világháború alatt még több kontrollfeladatot kaptak. A Honvédelmi Minisztérium rendelete szerint az ő kötelességük lett az óvóhelyek karbantartása és az elsötétítési rendeletek betartatása is, illetve később az élelmiszerjegyek, tüzelőjegyek kiosztása. Ezekre – amiképpen később a gettóépületek őrzésére is – elsősorban a házon belüli pozíciójuk miatt jelölték ki őket. Meglepő, hogy az állami hatóságok teljes mértékben bíztak bennük, anélkül, hogy alkalmasságukat vagy megbízhatóságukat bárki alaposabban megvizsgálta volna. Az egyetlen komolyabb feltétel, amit a magyar kormány lefektetett e foglalkozással szemben a 3.530/1942 B.M. számú rendelet volt, amely 1942-től megtiltotta a zsidó származású személyek házfelügyelőként való alkalmazását.
Két évvel később a házmesterek kiemelt szerepet játszottak a fővárosban szétszórtan elhelyezkedő, ún. csillagos házak kialakításában. Ettől a pillanattól kezdve egyre közvetlenebb befolyásuk volt a hazai zsidóság sorsára és túlélési esélyeire: ők nyitották és zárták a kaput, de az ő felelősségük volt hatósági kérésre a gettóházak lakóinak névsorát kiadni vagy a razziákhoz asszisztálni. Amikor a nyilas-hatalomátvétel után a Honvédelmi Minisztérium elrendelte, hogy minden 16 és 60 év közötti zsidó férfi és 16 és 40 év közötti zsidó nő köteles munkaszolgálatra jelentkezni, kifejezetten a budapesti házfelügyelőkre bízta, hogy értesítsék az érintett lakókat: másnap reggel 6:30-kor fel kell sorakozniuk az udvaron. Emellett a házmester feladata lett az is, hogy közvetlenül a hatóságoknak jelentse, ha egy munkaszolgálatra behívott hazatérne. Mindez jól mutatja, hogy ekkorra milyen mértékben váltak a törvények betartatásának ágenseivé: lényegében a rendőrség meghosszabbított karjaként funkcionáltak, és ebben jó néhányan régi hatalmi ambícióik megvalósulását látták.
(Forrás: Fortepan / Flanek-Falvay-Kováts)
„Rádiós” korrupció
A házmesterek tehát hatósági feladatokat láttak el, mégsem minősültek hatósági személynek, még ha napi feladatuk volt is a lakók nyilvántartása, illetve utóbb a diszkriminatív szabályok betartatása. A másik ellentmondás a státuszukból adódott: a háztulajdonos alkalmazásában álltak, de az mégsem fizette meg őket, ehelyett évtizedeken át kiegészítő jövedelmekből és borravalókból éltek. És éppen ez a köztes szerep volt az, amely miatt anyagilag oly sokat profitáltak a bizonytalan 1944-es helyzetből.
A szerteágazó kapcsolatrendszerüknek, a lakókról való bizalmas információiknak, valamint társadalmi pozíciójuknak köszönhetően a házmesterek kulcsfontosságúvá váltak a hatóságok és a zsidó származású magyarok számára egyaránt. Utóbbiak ráadásul a túlélésért folytatott küzdelem során a szolgálataikat esetenként borravalóval és megvesztegetési pénzekkel, illetve értékes tárgyakkal honorálták. A háború utolsó időszakában – elsősorban a felsőbb osztálybelieket segítve – jelentősen javítani tudtak az anyagi helyzetükön, ami szemet szúrt a korszak társadalmának is.
A Magyar Szó című lap 1944. május 22-én, „Sárga csillag” rovatában, „Rádió” alcím alatt, „árja” aláírással elítélő cikket közölt egy ismeretlen szerzőtől a „zsidók rádiókkal kapcsolatos manipulációiról”. „Ha benézel a luxus lakóházak házmesteri lakásába, majdnem mindenütt ugyanaz a kép fogad. Szegényes házmesterhez illő berendezés és luxus mamut rádió készülék. Úgy rí ki a környezetből ez a mamut, szinte lelógva a hozzá gyenge asztalkáról, mint egy Csepel segédmotor kerékpárról mondjuk egy zsidó vezérigazgató nyolchengeresének reflektor lámpája tenné. Menthetetlenül elárulja a paklit. Zsidó tulajdonosa mentesítette a beszolgáltatás alól rádiókészülékét, odaadva a házmesterhez kosztba. Ha ilyen házmestert megkérdez az ember, kivétel nélkül habozó, dadogó mesét mond el, hogy milyen szolgálatok fejében adta neki már nagyon régen a háziúr. Tessék csak végignézni a házmesterlakásokat, és figyelmeztetni ezeket a magyarokat is, hogy a rádió kosztba rejtegetése is zsidó vagyonmentés és hazaárulás. És aki velük egy követ fúj, annak nem lesz helye ebben a derűs, dolgozó magyar hazában” – írta a nyilasorgánum névtelen publicistája.
(Forrás: Fortepan / Fortepan)
A rádiók tulajdonjogában 1944-ben beállott tömeges változások jól jellemzik, miként alakult ki időnként érdekegyezés az üldözöttek csoportja és a köztes pozíciójú házmesterek közt a zsidóellenes jogalkotás hatására. Előbbiek mindenáron tudni akarták, merre járnak a felszabadulást hozó szövetségesek, mert egyértelmű volt, hogy már csak idő kérdése a totális náci vereség. Ezért gúnyolták a nyilasok „zsé-vitaminnak” például a BBC magyar adását. Magyarország német megszállását követően, 1944 áprilisában több rendelet is előírta a „zsidó tulajdonban” lévő rádiók beszolgáltatását, azonban ennél jobb döntésnek bizonyult inkább átadni azt a házmestereknek. Több száz rádió kerülhetett át ily módon a tulajdonukba, és cserébe nemcsak megengedték a zsidó bérlőknek, hogy időről időre titokban meghallgathassák a BBC vagy a szovjet adás híreit, hanem sok esetben különleges bánásmóddal is viszonozták az ajándékozó „szívességét”.
Döntési lehetőségek
Nem meglepő tehát, hogy a háborút követően az új, „demokratikus” hatóságokat kifejezetten érdekelte a házfelügyelők korábbi évekbeli anyagi gyarapodása. 1945 és 1947 között háromfajta kérdőívet használtak az igazoló eljárásokban, de jó néhány kérdés mindegyik űrlapon szerepelt, köztük ez is: „Szerzett-e zsidóktól rádiót, ha igen, mikor és milyen célból?” Az sem véletlen továbbá, hogy ebben az időszakban rendkívül rossz volt a házmesterek társadalmi reputációja részint a korrupt, részint a nácikat alázatosan kiszolgáló képviselőik miatt. Valójában nehezen minősíthetjük őket elkövetőknek, ugyanakkor mégis sokkal többek voltak, mint egyszerű szemlélők: bőven volt lehetőségük a segítségnyújtásra – de a lakók gondjait is szaporíthatták.
Példaként érdemes megemlíteni a Pannónia utca 22. házmesterének egyik esetét. 1944. május 16-án az épület egy Gáspár nevezetű lakóját kereste a Gestapo. Az illető épp nem volt otthon, ezért a házfelügyelőnél érdeklődtek utána, aki aznap este felment, és becsöngetett Gáspárékhoz. Amikor ajtót nyitottak neki, feltűnően megörült: „hála Istennek, hogy itthon vannak”, mondta, de amikor megkérdezték tőle, hogy mégis miért örül ennyire, csupán annyit válaszolt, hogy azt csak reggel mondja meg. Másnap hajnalban a detektívek megérkeztek, és elvitték a keresett személyt, akit hamarosan deportáltak. Amit itt a házmester tett (vagy épp nem tett), nem minősült bűncselekménynek, mégis sokat elárul az egyén döntési helyzetéről.
Mentalitásuk egyik jellemző típusát figyelte meg a Haladás című lap újságírója a Házfelügyelők Szabad Szakszervezetének székhelyén, ahol az igazolóbizottság a meghallgatásait tartotta: „A nagy kövér házmesterné őrmester hangjával […] jelenti ki: Nekem nincs mit félnem. Az én lelkiismeretem tiszta. Mikor tőlünk elköltöztették a zsidókat, én dugtam, mentettem, amit lehetett. Már nem akartam, már tele volt a lakásom mindennel… De akkor a Schwarzné letérdelt, úgy könyörgött, húzzam az ujjamra a gyűrűjét, reszketett, sírt – megtettem. Bár ne tettem volna. Mert most bezzeg neki áll feljebb. Volt pofája feljelenteni azért a vacak gyűrűért. Mikor pedig tudtam, hogy meglóg, hogy papírjai vannak, elvitethettem volna úgy, hogy attól koldúl! De nem tettem! Most ez a hála.”
Támogasd a 
szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Újra látogatható Habsburg Miksa egykori trieszti kocsiútja 06:35
- Befejeződött a lajosmizsei Pusztatemplom középkori romjainak állagmegóvása tegnap
- 17. századi hajóroncs került elő egy tengeri szélerőmű építésekor tegnap
- Felkerült az UNESCO világörökségi listájára az ókori Szardeisz tegnap
- Eredeti állapotába állítottak vissza egy átfestett Rembrandt festményt tegnap
- Újra eredeti funkciójukat töltötték be az ókori gyalogátkelők Pompejiben tegnap
- Rituális medvebőrnek hitték Svédország legrégebbi cipőjét tegnap
- A korai vasgyártás miatt irtották ki az európai erdőket tegnap
