Hét zenész, aki 27 évesen halt meg
2020. augusztus 10. 10:59 Czókos Gergő
Korábban
A túl tiszta anyag
10 hónap. Ennyi idő leforgása alatt halt meg az 1960-as évek ellenkultúrájának három emblematikus ikonja. Hendrixet és Joplint 1971. július 3-án Jim Morrison követte.
Rá a barátnője, Pamela Courson talált a Párizsban bérelt lakásuk fürdőkádjában. A The Doors frontemberének halálát a hivatalos verzió szerint szívroham okozta, a halottkém mindenesetre nem találta szükségesnek a boncolást.
Courson elmondása szerint Morrison a végzetes éjjelen köhögve ébredt, majd kiment relaxálni a fürdőbe, ám a barátnő már csak holtan talált rá. Morrison egyik barátja viszont azt állította, egy night club mosdójában halt meg drogtúladagolásban.
Marianne Faithfull énekes-színésznő, Mick Jagger egykori barátnője 2014-ben bejelentette, tudja, mi történt valójában Jim Morrisonnal, és mivel már senki sem él azok közül, akik ismerték az igazságot, nem titkolózik tovább.

Eszerint Faithfull 1971 júliusában Párizsban járt akkori barátjával, Jean de Breiteuil-jel, aki heroindílerként a legnagyobb sztárokat látta el anyaggal.
Ezúttal Jim Morrison is kapott tőle löketet, amely azonban Faithfull elmondása szerint annyira tiszta volt, hogy végzett a zenésszel.
A heroint maga a díler vitte el Morrisonék apartmanjába, miközben Faithfull – rossz előérzete miatt – szállodai szobájukban maradt.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- A világ legrégebbi zuhanypapucsait azonosíthatták Hadrianus falánál 10:11
- A mükénéi kultúra utazói még találkozhattak égei törpeelefántokkal 08:53
- Virtuálisan építettek újjá egy katalán kolostort 07:46
- Tudor-kori alagutakra bukkantak egy essexi iskola területén 06:41
- Harminc új helyszínről dönt az UNESCO Világörökségi Bizottsága tegnap
- Csúcstechnológiával védik a 250 éves stuttgarti parkot tegnap
- Állami mentőövet kérnek a brit kerámiaipari örökségi védelmére tegnap
- Hétezer éves, fej nélküli csontvázakat találtak Szlovákiában tegnap




















