Hogyan kampányoltak a római politikusok?
2014. április 9. 12:02 Hegyi W. György
A köztársaság valamelyik magas pozícióját megcélzó arisztokrata a választási kampánya során igyekezett minél több római polgárral találkozni akár Rómában a Forumon, akár a vidéki körzeteket (tribusokat) bejárva. Az ősök hosszú sorával büszkélkedő előkelő szertartásosan kezet rázott az egyszerű polgárral, és a nevén szólította őt. Az ókori embereknek sokkal jobb volt a memóriájuk, mint a miénk, de több ezer nevet és arcot azért ők sem tudtak megjegyezni. A hivatalra pályázó arisztokrata mögött egy rabszolga, úgynevezett nomenclator állt, aki az üdvözlés előtt megsúgta a szükséges nevet. Minden bizonnyal egy politikus több – például körzetenként egy – nomenclatorral dolgozott.
Korábban
Ennek a szokásnak a „színjáték volta”, a nem létező személyes kapcsolat eljátszása nem csak számunkra, hanem már a kortársak számára is nyilvánvaló volt, beleértve a nevén szólított földművest is. Forrásainkból ugyanakkor úgy tűnik, hogy átlátszósága ellenére fontos eleme volt a politikának. Egy volt azok közül a társadalmi rituálék közül, amelyek hozzájárultak a köztársaság működéséhez. A legjobb példánk erre talán egy i. e. II. századi történet. A híres és előkelő Cornelius nemzetség egyik tagja megrázván egy vidéki polgár munkától érdes kezét megkérdezte: „Vajon a kezeiden szoktál-e járni?” A Forumon elhangzó rossz tréfa hamar elterjedt, és a fiatal arisztokrata nem nyerte el ebben az évben a megpályázott hivatalt. Ez a történet nem egy jelentős eseményhez kapcsolódik, és nem is különösebben humoros, továbbá lehet, hogy meg sem történt. Az ok, ami miatt mégis bekerült a római hagyományba, az a példaértékűsége: annak a rituálénak a fontossága, amelyet ez a nyegle politikus megszegett.
A római köztársaság soha sem volt demokratikus. A nobilitas, a res publicát irányító „nemesség” két tucat nemzetségből állt, amelyek rendkívül sikeresen őrizték meg évszázadokon át a hatalmukat. Az állam irányítóit ugyan a népgyűléseken választották meg, aminek óriási súlya volt az adott politikus karrierjének szempontjából, de csak ennek a szűk elitnek a tagjai indultak a választásokon, ráadásul a rájuk leadott szavazatok eredménye elsősorban a tehetősebb polgárok akaratát tükrözte. Akkor mi szükség volt mégis erre a színjátékra, miért kellett néven szólítva parolázni a kérges tenyerű földművesekkel?
A római állam és az azt irányító elit szinte semmilyen apparátussal nem rendelkezett. Nem volt például rendőrsége, de olyan törvényből sem volt sok, amely szabályozta volna a politika működését. Az állam sokkal inkább szokások és normák mindent átszövő hálója, egy szigorú politikai kultúra, az úgynevezett mos maiorum (az ősök szokása) alapján működött. Éppen ez, a politika szabályainak íratlan volta az egyik tényező, amely a római köztársaság esetében megmagyarázhatja a nyilvános gesztusok különösen nagy szerepét, vagyis a társadalmi rituálék fontosságát. Ezeknek a léte, pontos ismerete és „eljátszása” jelentette és jelenítette meg a politikai kultúrát, végső soron az államot, a res publicát.
A társadalmi rituálék közül különösen fontosak voltak azok, amelyek – egyik funkciójukként – áthidalták azt az óriási szakadékot, amely a hatalmat kizárólagosan birtokló elit és az egyszerű polgárok között húzódott. Ezeknek ugyanakkor meg kellett jeleníteniük a polgárok összességének elvi hatalmát is, amelyet a jól ismert rövidítés második eleme, a populus tükröz: SPQR – Senatus Populusqe Romanus. Innen nézve tehát a népgyűlésnek nem csak az volt a funkciója, hogy megválassza a Fabiusok, Corneliusok, Claudiusok és más családok közül az év két consulát - tehát hogy döntsön az arisztokrácián belüli rendkívül kiélezett küzdelemben -, hanem hogy biztosítsa az államügyekben a „közös ügyekben” való – a többség számára csak szimbolikus – részvételt. Nagyon tanulságos ebből a szempontból Cicerónak, a köztársaság legnagyobb teoretikusának az egyik ötlete. Azokat a kis táblácskákat, amelyeken a szavazatukat titkosan leadták eddig a polgárok, ezután – javasolja az államférfi – mutassák meg a senatoroknak. Vagyis szűnjön meg a szavazás titkossága, de maradjon meg annak a szimbolikus eszköze, a szavazó táblácska.
Hegyi W. György teljes cikke a Múlt-kor történelmi magazin 2014. tavaszi számában található
Támogasd a 
szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- A britek nem tudtak mit kezdeni saját elítéltjeikkel, így megalapították Ausztráliát 08:44
- Ki lehetett a valódi személy Robin Hood legendás csuklyája alatt? tegnap
- A második világháború borzalmai elől menekült a halálba Virginia Woolf tegnap
- A korai iszlám egyik legősibb mecsetére bukkantak Izraelben tegnap
- Jobban hangsúlyozza ezentúl a női művészeket a madridi Prado galéria tegnap
- Immár virtuálisan is látogatható a kecskeméti Cifrapalota Sisi-tárlata tegnap
- „Vigyázat, csalok!” – egy fuldokló kínai gyöngyárustól tanulta első trükkjét Rodolfo tegnap
- A csúcsról a sírba taszította Boleyn Annát férje, VIII. Henrik szeszélye tegnap
