2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Hét horrorfilm, amelyet valós események ihlettek

2018. október 31. 19:11 Múlt-kor

Az ördögűző (1973)

A filmtörténelem egyik leghíresebb horrorfilmjének alapjául egy, az 1940-es évek végén történt eseménysorozat szolgált. Egy Maryland állambeli kisvárosban egy Roland Doe, illetve Robbie Mannheim álnéven megnevezett fiún több alkalommal hajtottak végre ördögűzést a katolikus klérus tagjai, az ügy részletei névtelen újságcikkekben jelentek meg 1949-ben. E cikkek ihlették William Peter Blatty 1971-es, Az ördögűző (The Exorcist) című könyvét, amelyből aztán 1973-ban William Friedkin rendezésében készült a film.

A leírások szerint az 1935-ben született, az események idején 13-14 éves fiú egyke volt, és a háztartásban lakó felnőttek voltak csupán játszótársai. Nagynénje spiritualista volt, és nagy hatással volt rá. A szeretett rokon halálát követően a család különös és ijesztő jelenségekre lett figyelmes, amikor a fiú jelen volt: bútorok mozogtak maguktól, tárgyak lebegtek a levegőben, illetve a fiú maga is rémisztő eseményekről számolt be – ágya magától mozgott, amikor benne aludt, kaparászást hallott szobája padlójából, és rejtélyes folyadék csöpögött a plafonról.

Az evangélikus vallású német család a spiritualizmus és hasonló témák iránt érdeklődő helyi lelkészhez fordult, aki a fiú megvizsgálása és a jelenségek megerősítése után azt javasolta, forduljanak katolikus paphoz. Az intézkedő egyháziak megfigyelték, hogy a fiú képes hangja megváltoztatására és emberfeletti erőkifejtésekre, továbbá bármiféle képzés nélkül tud latinul beszélni. Megfigyelték továbbá azt is, hogy tart a megszentelt tárgyaktól. Az elkövetkező időben a leírások szerint a katolikus papok több alkalommal is hajtottak végre ördögűzést a fiún, többek között a jezsuiták által működtetett Georgetowni Egyetemi Kórházban is, ahol a fiú egy ágyrugóval megvágta a szertartást végző papot.

A fiút ezt követően a Missouri állambeli St. Louisba szállították, ahol az azóta lebontott Alexiánus Testvérek Kórházában végül sikeres ördögűzést hajtottak végre rajta. E szertartás során is megsérültek többen, és a fiú testén a „gonosz”, „pokol” és más szavak jelentek meg vágottnak vagy karmoltnak tűnő sebek formájában, továbbá egy „X”, amelyből arra következtettek a jelenlévők, hogy tíz démon lakozik a testében. A szertartás egyes szakaszai során reszketett az ágy, amelyhez le volt kötözve. A sikeres szertartás után „meglehetősen átlagos” élete volt az ismeretlen fiúnak.

Az 1973-as filmben az ókori közel-keleti hitvilágokból származó démon, Pazuzu által megszállt kislány esetében szabadjára engedték a készítők fantáziájukat, mint például a lány által okádott zöld anyaggal, amelyhez hasonlóról nincs szó a Roland Doe-ról szóló leírásokban. A vizuális effektusok mindenesetre megtették hatásukat: a film első vetítései során a felkészületlenül ért közönségből többen rosszul lettek, illetve kimenekültek a moziból.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A holttestek elszállítása az Ocean Avenue 112-bőlEd GeinJelenet Ed Gein házábólAz eredeti Annabelle-baba a Warren-házaspár múzeumábanSawney Bean ábrázolása egy metszetenA Perron-házA legrégebbi ismert kép a Perron-házrólA ház St. Louisban, ahol állítólag Roland Doe-t kezeltékA letartóztatott Ronald DeFeoSawney Bean barlangja előtt egy kora újkori ábrázolásonEd Gein egyik széke, emberi bőrből készült huzattalAz Ocean Avenue 112 1973-ban (a házat azóta többször átépítették, hogy ne legyen felismerhető)Édesanyja próbálja nyugtatni Anneliese Michelt egy ördögűzés közbenAnneliese Michel a halála előtti időszakban

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár