Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől

Van, akit színvaksága vagy a fiatal kora, mást a magassága vagy éppen a rövidlátása miatt kosarazott ki a sereg, amikor szolgálatra jelentkezett. A háború borzalmaiba azonban a legtöbb híresség megtalálta az utat.

Búcsú a fegyverektől – Ernest Hemingway

Habár Hemingway már fiatalon is élt-halt az irodalomért, idejének legnagyobb részében mégis inkább sportolt. Bokszolt, vízilabdázott, amerikai futballozott és atletizált is.

És 18 évesen elhatározta, hogy a világ „legnemesebb és legveszélyesebb” sportjába is beszáll. Így – otthagyva a The Kansas City című újságot – apja tiltakozása ellenére jelentkezett katonának.

Az orvosi vizsgálat során azonban kiderült, hogy rövidlátó, ezért kérelmét elutasították.

A kalandvágyó Hemingway azonban megtalálta az utat, hogy eljusson Európába, és első kézből szerezzen információkat a nagy háborúról. Önkéntesként csatlakozott a Vöröskereszthez, s egy autómentő sofőrje lett.

1918 májusában hagyta el New Yorkot, és hamarosan megérkezett a német bombázás alatt álló Párizsba, majd júniusban már az olasz fronton teljesített szolgálatot.

Alig telt el néhány nap, és máris szembesülhetett a világégés borzalmaival: Milánóba érkezésének első napján a város közelében felrobbant egy lőszerraktár, ahol főleg nők dolgoztak. Hemingway feladata volt, hogy az emberi maradványokat összeszedje.

Később az olasz–magyar frontra került, és a Piave folyó melletti Fossaltánál állomásozott. 1918. július 8-án éppen csokoládét és cigarettát szállított az olaszoknak, amikor tűzvonalba került, és egy repeszgránát találta el a lábait.

Súlyos sérülései ellenére még segített biztonságba vinni egy olasz katonát, amiért megkapta a katonai bátorság ezüst érdemrendjét. Gépkocsivezetői pályafutása ezzel véget is ért, ám nem ekkor járt utoljára harcmezőn.

Még hazudott is a koráról – Walt Disney

Az ifjú Walt 1917-ben a chicagói gimnáziumban az iskolaújság karikaturistájaként egyre többször rajzolt hazafias ábrákat az éppen tomboló nagy háborúban már egy éve harcoló amerikai katonákról. Két bátyja, Roy és Ray már a hadseregben, illetve a haditengerészetnél szolgált.

Walt rendkívüli módon vonzódott az egyenruhákhoz (legyen az hentesruha vagy postahivatali formaruha), így büszke volt a haditengerészeti uniformisban hazalátogató Royra. Ekkor fogant meg benne az ötlet, hogy ő maga is csatlakozik a hadsereg kötelékéhez.

Mivel mindössze 16 éves volt, a haditengerészet azonnal elutasította őt és barátját, az egyébként még gyengén is látó Russell Maast. Miután a kanadai hadseregnél sem jártak sikerrel, születési anyakönyvükben meghamisították a dátumot (az 1901-et 1900-ra), és jelentkeztek a Vöröskereszthez.

Russell édesanyja azonban észrevette a félig becsomagolt bőröndöt, és figyelmeztette Walt szüleit. Az apja hevesen ellenkezett, hogy elengedje fiát, ám az anyja mellé állt. Végül 1918. szeptember 18-án felvételt nyert a Vöröskereszthez mint autómentősofőr.

Ekkorra már több millióan haltak meg a háborúban, ám a fiatal Walt az egészre csupán kalandként tekintett, és egy világ omlott össze benne, amikor 1918. november 11-én aláírták a fegyverszünetet.

„Sosem láttam még ennyire betegesnek tűnő csapatot. Mindenki ünnepelte a háború végét, miközben mindannyian tudtuk, hogy valami hatalmasat hagytunk ki” – emlékezett arra a keserűségre, amely eltöltötte, mikor néhány napos franciaországi tartózkodása után már ki is tört a béke.

A Vöröskeresztnek ugyanakkor még továbbra is kellettek autóvezetők, így Disney további hónapokat töltött Franciaországban (főként mentőautóra való rajzolgatással). Ott ünnepelte 17. születésnapját egy fűtetlen kastélyban, újságpapírba és pokrócokba bugyolálva, miközben társai valahonnan előkerítettek egy kis konyakot.

A „gyáva” Charlie Chaplin

A London egyik nyomornegyedében, a sör-, füst- és ürülékszagú családi fészekben nevelkedő Chaplin – aki 13 évesen még alig tudott írni és olvasni – 25 éves korára világszerte ismert művész lett. Képei mindenhol ott virítottak.

Nem csupán a mozivásznon, hanem a plakátokon, az újságokban, de még a játékokon is. Szerte az utcákon arra buzdítottak a reklámhelyek, hogy térjenek be a tömegek, és tekintsék meg a kis bajszos, bő ruhás, csámpás járású, álmodozó csavargót.

A keménykalapos, sokakat megnevettető alak gyógyírként szolgált a véráztatta világban, és még a kórházba kerülő katonák is kifejezetten szerették. Chaplin is gyakran mondogatta, hogy a nevetés az egyik legjobb fájdalomcsillapító.

Sokak szemében ugyanakkor szálka volt, hogy a háború kitörése és a már főként a tengerentúlon tevékenykedő komikus népszerűségének, valamint pénztárcájának duzzadása azonos időszakra esett.

Amikor az Egyesült Államok 1917-ben belépett a háborúba, Chaplin – aki később már nem rejtette véka alá pacifizmusát és a patriotizmus iránti ellenszenvét, ám ekkor még anyagilag is támogatta az antant hatalmak törekvéseit – ezerszámra kapta a dühös leveleket, és a sajtó is folyamatosan zaklatta, hogy ő mit keres még otthon, miközben ezerszámra hullanak a britek és később az amerikaiak is.

1916 márciusában a Daily Mail például azért ócsárolta Chaplint, mert a Mutual Film Corporationnel egy olyan szerződést kötött, amelynek a záradékában az állt: nem mehet Nagy-Britanniába addig, amíg a háború tart.

Azzal vádolták, hogy ki akar bújni a felelősség alól, pedig valójában Chaplin jelentkezett az Egyesült Államokban katonai szolgálatra, azonban alacsony termete és vékony testalkata miatt elutasították. Ez azonban nem hatotta meg a zsurnalisztákat, akik még évekkel a háború után is felemlegették „gyávaságát”.

Mindeközben számos támogatója (például a katonák is) szentül hitték: Chaplin sokkal nagyobb segítségére volt az antantnak a filmstúdiókban, mint egy lövészárokban.

Az énekes, aki félt a tömegben – Frank Sinatra

1941 májusára Frank Sinatra a csúcsra tört. Nem csupán a közvéleménykutatások szerint volt a legfelkapottabb férfi énekes az Egyesült Államokban, de a fellépésein is akkora volt a tumultus és a hangzavar, hogy olykor egyesek már a koncerteknek helyet adó épületek épségéért aggódtak.

Rövid időn belül több ezer rajongói klub alakult, sokan pedig azzal próbálkoztak, hogy megvesztegették azon szállodák alkalmazottjait, ahol Sinatra megszállt.

Tették ezt azért, hogy néhány másodpercre beléphessenek a szobájába, és megérinthessék az ágyát, vagy ellophassák szeretett csokornyakkendőinek egyikét.

A Sinatra-mánia a második világháború éveiben sem szűnt meg, holott a húszas évei második felében járó sztár ereje teljében volt, mégsem vonult be a seregbe.

1943. december 11-én ugyanis hivatalosan megállapították, hogy perforált dobhártyája miatt katonai szolgálatra alkalmatlan.

Ugyanakkor az amerikai hadsereg feljegyzései teljesen másról árulkodnak: a dokumentumok szerint Sinatra valóban nem volt alkalmas katonai szolgálatra, azonban nem a dobhártyája miatt, hanem úgymond „pszichiátriai szempontból”, ugyanis azt mondta az őt vizsgáló orvosnak, hogy gyakran van fülcsengése, fáradékony, és neurotikussá válik, ha tömegben kell lennie.

A pletykák szerint – amelyet Walter Winchell újságíró terjesztett el – az olasz-amerikai sztár valójában 40 ezer dollárt fizetett azért, hogy ne kelljen bevonulnia, ám ezt még az FBI is tagadta.

A háború végén az Európában harcoló csapatokat Phil Silvers humorista oldalán szórakoztatta, így véve ki részét a világégés küzdelmeiből.

Mindent az elnöki székért – John Fitzgerald Kennedy

„A demokráciának befellegzett Angliában” – jelentette ki 1940 novemberében Joseph Kennedy londoni amerikai nagykövet. Bár tervei között szerepelt, hogy elnök lesz, elszólása, izolacionista politikája és az angolszász győzelembe vetett csekélyke hite miatt álma sohasem válhatott valóra.

Miután leváltották, egyre nagyobb hévvel kezdte támogatni fiai politikai karrierjét.

A korábban állítólag szeszcsempészettel is foglalkozó Kennedy pontosan tudta, hogy egy jövendőbeli államférfi nem engedheti meg magának majd azt a luxust, hogy nem vett részt a világháborúban, így mindent megtett, hogy két fia is katona legyen.

A Harvardon frissen végzett John F. Kennedyt azonban (többek között) krónikus hátproblémái miatt elutasították.

Apja végül meggyőzte Alan Goodrich Kirk kapitányt, a Haditengerészeti Hivatal vezetőjét, hogy engedélyezze a – hátára már több hónapja edző – fia számára a belépést.

Két évvel később Johnt a Salamon-szigetekre irányították, ahol az egyik gyorsnaszád parancsnoka volt 26 évesen. 1943. augusztus 2-án kora hajnalban egy japán konvojt akartak feltartóztatni, ám a kilőtt amerikai torpedók egyike sem talált.

Visszavonulás közben a vaksötét éjszakában egy ellenséges romboló nagy sebességgel nekiütközött a Kennedy irányította PT-109-es naszádnak, amelynek legénysége szinte mind a vízbe esett.

Miután kievickéltek a közeli lakatlan szigetre (a zuhanás következtében a hátán megsérülő későbbi elnök egyik sérült társát is magával húzta, foga közé szorította mentőmellénye szíját), Kennedy ismét úszva „ment” segítségért.

Hősies cselekedetéért később megkapta a Bíborszív kitüntetést. Mivel bátyja gépét 1944 augusztusában lelőtték, az ambiciózus családfő minden reményét Johnba vetette.

A mázlista Oscar-díjas – Paul Newman

A Martin Scorsese rendezésében készült, A pénz színe című filmben nyújtott alakításáért Oscar-díjjal jutalmazott színészlegendának 18 évesen nagy álma volt, hogy pilótaként szolgálhassa hazáját.

Ezért 1943-ban be is iratkozott a haditengerészet V-12-es pilótaképző tanfolyamára a Yale Egyetemen, ám csalódnia kellett, ugyanis hamar kiderült, hogy színvak. Nem adta fel, rádiósnak és tüzérnek képezte ki magát.

Előbb a hawaii Barber's Pointra küldték, ahol a pilótaképzésben segédkezett, majd 1944-től kezdve a Csendes-óceánt átszelő torpedóbombázókon teljesített szolgálatot hol rádiósként, hol toronylövészként egy Avengeren.

Életét igazából egy szerencsés véletlennek köszönhette.

Százada az Észak-Mariana-szigeteki Saipanban állomásozott, amikor 1945 tavaszán, az okinavai csata idején megkapták a parancsot, hogy tegyék át székhelyüket a USS Bunker Hill fedélzetére.

A repülőgép, amelyen Newman rádiósként szolgált, azonban nem tudott bevetésre indulni a pilóta fülgyulladása miatt, így a földön maradtak.

Newman egységének többi tagja az ütközet során az amerikai anyahajó fedélzetén tartózkodott, és áldozatul esett a hajót 1945. május 11-én reggel gyors egymásutánban érő két kamikazetámadásnak, amelynek közel négyszáz tengerész és katona esett áldozatául, noha a hajó végül nem süllyedt az óceán mélyére.

A cápáktól a francia konyháig – Julia Child

Julia Child leginkább arról híres, hogy megismertette a francia konyhaművészetet az amerikaiakkal, azt viszont kevesen tudják róla, hogy a második világháborút is megjárta.

Megpróbált csatlakozni az amerikai hadsereg női hadtestéhez, illetve a haditengerészet női osztagához, ám 188 centiméteres termete miatt mindkét helyről elutasítást kapott, így végül a CIA elődjének tartott Office of Strategic Serviceshez lépett be.

A történelem szakot végzett lány (ekkor még gyermekkori nevén, McWilliamsként) kezdetben gépírónőként tevékenykedett a szervezet washingtoni székházában, ám hamarosan felelősségteljesebb pozícióba került: a Vad Billnek is becézett William J. Donovan tábornok parancsnoksága alá kerülve szigorúan titkos kutatói feladatai lettek.

Asszisztensként például 10 ezer hírszerző ügynök nevét kellett rögzítenie, majd pedig a tengerészgyalogság cápaelhárító rendszerének kifejlesztésében segédkezett.

[galeria_kep_28755]

Később Srí Lankára, majd Kínába került, ahol olyan főzetet segített kikeverni, amely elriasztotta a cápákat, amelyek így nem hozták működésbe a vízbe telepített, a német tengeralattjáróknak szánt robbanóanyagot.

Kínában ismerkedett meg későbbi férjével, Paul Cushing Childdal, aki szintén az OSS alkalmazottja volt.

Julia gyermekkorában a családja mellett szakácsnő ügyködött, így addig nem is tanult meg főzni, míg a kényes ízlésű jövendőbeli meg nem szerettette vele az ételalkotás művészetét, valamint a francia konyhát. Ezután már nem volt megállás.