Egy új könyv szerint a nyílt erőszak vonzotta az embereket a náci párthoz

Egy újonnan megjelent német történelmi elemzés alapjaiban kérdőjelezi meg a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) felemelkedésére adott eddigi legelterjedtebb tudományos magyarázatokat. Philipp Ruch író The Relapse (A visszaesés) című, a Penguin kiadónál a napokban megjelent kötetében arra az álláspontra helyezkedik, hogy a hagyományos történetírás tévesen fókuszál az 1932-es és 1933-as eseményekre. A szerző a The Guardian brit napilapnak adott interjújában kifejtette, hogy a párt valódi legitimációja az 1930. szeptember 14-i parlamenti választásokon történt, amelynek megértése kulcsfontosságú a weimari köztársaság összeomlásának megértéséhez.

Az 1930-as Reichstag-választások előtt a náci párt még marginális politikai erőnek számított, amely az 1928-as voksoláson mindössze 800 ezer szavazatot és 12 mandátumot szerzett. Két évvel később azonban 6,4 millió szavazattal és 107 mandátummal a második legszorosabb politikai erővé váltak a szociáldemokraták mögött, megelőzve a jobboldali pártokat (Centrum Párt, DVP, DNVP).

Ruch kutatásai - ahogy azt a The Guardiannek is elmondta - cáfolják azt a széles körben elterjedt nézetet, amely szerint Adolf Hitler szónoki képességei és karizmája vonzotta a tömegeket. A kötet rámutat, hogy az 1930-as kampány idején Hitler mint nem német állampolgár, aki deportálással nézett szembe korábbi államcsínykísérlete miatt, nem is szerepelt a szavazólapokon. A szerző történelmi forrásokra hivatkozva dokumentálja, hogy a pártvezér ebben az időszakban meglepően passzív volt, 1929-ben a korábbiakhoz képest feleannyi beszédet tartott, Joseph Goebbels kampányfőnök pedig gyakran panaszkodott Hitler munkakerülésére.

A náci propaganda hatékonyságát illetően a kötet szintén eltérő képet fest a megszokottól. Bár a Harmadik Birodalom későbbi időszakából ismert tömegrendezvények képe él a köztudatban, a szerző az 1930 előtti időszak náci sajtóját, köztük az Illustrierter Beobachtert amatőrnek és nevetségesnek minősíti. A többi politikai párt fejlettebb eszközöket, például repülős reklámokat és fényreklámokat használt, miközben a náci lapok eladási mutatói kifejezetten alacsonyak voltak. Ennek értelmében a náci párt 1930-as áttörését a modern média eszközeinek használatával sem lehet kellőképpen indokolni.

A gazdasági tényezőkkel kapcsolatos elméleteket a kötet statisztikai adatokkal igyekszik árnyalni. Bár a világválság 1929 végén kezdődött, a fekete csütörtök gazdasági hatásai, köztük a nagy német bankok összeomlása, csak 1931 júliusában érték el igazán Németországot. A weimari köztársaság GDP-jének drasztikus, több mint 36 százalékos zuhanása szintén csak a választásokat követő két évben következett be.

A korabeli adatok azt mutatják, hogy a magas munkanélküliséggel sújtott régiókban a náci párt viszonylag gyengén szerepelt, ami ellentmond annak a leegyszerűsítő narratívának, miszerint a gazdasági válság automatikusan szélsőjobboldali szavazatokhoz vezetett. Hasonlóképpen, az NSDAP a fiatal, első választó szavazók körében sem ért el kiugró eredményeket azokban a körzetekben, ahol arányuk magas volt.

A könyv megállapítása szerint a jobboldali pártok radikalizálódása sem tudta megállítani a nemzetiszocialisták előretörését. Az 1928 és 1929 közötti időszakban a nagy jobboldali pártok mindegyike keményvonalas politikusokat állított az élre. A nacionalista DNVP például a náciknál is antiszemitább kampányt folytatott, mégis 7,3 százalékos szavazatveszteséget könyvelhetett el 1930-ban.

Ruch következtetése szerint az NSDAP példátlan választási sikerének legfőbb oka paradox módon éppen az volt, ami miatt 1928-ban még elfordultak tőlük a választók: a párt által nyíltan hirdetett erőszak és a politikai ellenfelek fizikai megsemmisítésének ígérete, ami a jelek szerint a német társadalom jelentős része számára vonzó politikai ajánlattá vált a harmincas évek elején.