Furfangos hadigépeivel az ellenség tiszteletét is kivívta Arkhimédész

A második pun háború (i. e. 218–201) elsősorban a karthágói Hannibál és Publius Cornelius Scipio Africanus csatáiról és tetteiről ismert. A harcok színtere előbb Itália, majd Észak-Afrika (a mai Tunézia) volt, azonban több mellékhadszíntéren is fontos stratégiai küzdelmek zajlottak. Ezek egyike volt Szicília szigete, ahol Szürakuszai (Siracusa) városa a punok oldalán kapcsolódott be a küzdelmekbe. A szürakuszaiak a védelem megszervezésével polgártársukat, a korszak leghíresebb tudósát, Arkhimédészt bízták meg. A görög tudós aztán számos furfangos hadigépet szerkesztett, amelyekkel a védők csaknem három évig kitartottak a túlerővel szemben. Plutarkhosz ókori történetíró szerint az ostromló rómaiak már annyira rettegtek Arkhimédész szerkezeteitől, hogy (Máthé Elek fordításában) „azonnal rémületbe estek, ha csak egy kötelet vagy fadarabot megpillantottak a várfalakon, és azt kiáltozták, hogy Arkhimédész újabb hadigépet vetett be ellenük, aztán fejvesztetten elmenekültek”.

Az ostromtechnika hajnala

Az i. e. VIII–VI. században a görögök egy része kivándorolt az antik Görögországból, és a Földközi-, valamint a Fekete-tenger partvidékén alapított gyarmatokat. Ekkor jött létre Szicíliában Szürakuszai városa is, amely két évszázad alatt nemcsak a nyugati görögök, hanem az egész görög civilizáció egyik legnagyobb és legjelentősebb településévé vált.

A városban az i. e. V. századtól kezdve a demokratikus államformát felváltotta a zsarnokuralom. I. Dionüsziosz hatalmát ugyanis nem a polgárokra, hanem külföldön toborzott zsoldosokra alapította, így uralma megdönthetetlenné vált.

Szicília területén három nép osztozott ebben az időszakban, a sziget keleti felén görög gyarmatvárosok voltak, a nyugati partvidék a pun Karthágó fennhatósága alatt állt, a többi területen az őslakos szikeloszok éltek. I. Dionüsziosz nagyravágyó uralkodó volt, az egész szigetet uralma alá akarta vonni, ezzel pedig a legnagyobb hatalmú görög uralkodóvá kívánt válni.

A zsarnok ezért háborút indított a kisebb görög városok és a punok ellen is, seregei azonban nem boldogultak a városok falaival, nagy részük bevehetetlennek bizonyult. I. Dionüsziosz ezért parancsba adta az udvarában élő tudósoknak, hogy tervezzenek olyan gépeket, amelyekkel le lehet rombolni a városfalakat.

Egy több száz évvel későbbi szicíliai történetíró, Diodórosz szerint ekkor találták fel a későbbi számszeríj ősét, a gasztraphetészt. (A szóban szereplő gasztér [gyomor] arra utal, hogy a katonák a hasukhoz nyomva húzták fel az íjat). A következő évtizedekben aztán sorra alkották meg a különféle torziós lövegeket, illetve hajítógépeket. Az i. e. V–IV. század fordulóján így megszületett az ostromtechnika.

A tudomány szentélyei

Az ókori keleti civilizációkban az istenek szentélyei és az uralkodói udvarok voltak a tudomány központjai. Az egyiptomi, a babiloni vagy a perzsa királyi udvarokban számos felfedezés, találmány és újítás született. A klasszikus görög-római civilizációban is az uralkodói központok vonzották a gondolkodókat, amint azt már I. Dionüsziosz esetében is láttuk.

Az ő fiának, II. Dionüsziosznak a kor legnevesebb tudósa, az athéni filozófus, Platón volt a tanítómestere, míg a makedón király, II. Philipposz Arisztotelészt hívta meg fia, Alexandrosz (a későbbi Nagy Sándor) és az arisztokrata ifjak nevelőjének.

Ennek is köszönhető, hogy a makedón világbirodalom széthullását követő időszakban az Egyiptomot megszerző Ptolemaiosz, Nagy Sándor testőrparancsnoka székhelyén, Alexandriában létrehozta a Muszeiont, amely nemcsak az ókor legnagyobb könyvtára volt, de minden későbbi tudományos kutatóhely mintaképévé is vált.

A szürakuszai Arkhimédész az i. e. III. század második felének volt jelentős tudósa. Személyében kapcsolódott össze a szürakuszai mechanikai iskola és az alexandriai tudományosság. Fiatal korában ő maga is tanult Alexandriában, ahol megismerkedett a Muszeion későbbi vezetőjével, a csillagász és geográfus Eratoszthenésszel, akivel hazatérése után is tartotta a kapcsolatot.

Arkhimédész alapvetően elméleti tudós volt, de egyúttal járatos a ma matematikának és fizikának nevezett tudományokban, ugyanakkor elméleti elképzeléseit a gyakorlatba is átültette, így az ókor egyik legismertebb mérnökének számított.

Ellenség a kapuknál

Abban az időben II. Hierón volt Szürakuszai zsarnoka, aki uralkodása kezdetén egyértelműen a rómaiak pártján állt az évszázados ellenséggel, a karthágóiakkal szemben. Az i. e. 241-ben befejeződött első pun háború látszólag kedvező véget ért a görögök számára. A pun hadsereg feladta a szigetet, nem sokkal később pedig Szardínia és Korzika szigetét is, a tengerek feletti ellenőrzést a római hadiflotta vette át.

A görög gyarmatvárosok megtarthatták államformájukat és törvényeiket, de a rómaiak egy kormányzót neveztek ki föléjük, aki korlátozta önállóságukat. Bár Hierónnak megfelelt, a város polgárainak nem tetszett ez a helyzet. Miután Hannibál i. e. 216-ban Cannaenál hatalmas győzelmet aratott a rómaiak felett, úgy vélték, hogy az addig mindig győztes birodalom megroppant, ezért fellázadtak, és nyíltan a pun hadvezér oldalára álltak.

A második pun háborúban ezzel egy újabb hadszíntér nyílt meg Szicíliában, Hispánia és Itália mellett, ahová a rómaiak azonnal sereget küldtek, hiszen a sziget stratégiai fontosságú volt már akkor is a földközi-tengeri hajózásban, és elvesztésével a Karthágó városában állomásozó pun hadiflotta átvette volna az uralmat, ezzel pedig utánpótlást szállíthatott volna a Dél-Itáliában háborúzó Hannibálnak.

Claudius Marcellus consul i. e. 214-ben érkezett a szigetre, hogy leverje a görög felkelést, egy légióval, vagyis közel 6 ezer katonával és hatvan darab öt evezősoros gályával (ezeken 70–120 katona teljesített szolgálatot, ami újabb 5–7 ezer harcost jelentett, illetve kb. 25 000 evezőst).

A hatalmas túlerő miatt a görögök a városaikba zárkóztak. Marcellus előbb Szürakuszai egyik szövetségesét, Leontinoit foglalta el, lakóinak megkegyelmezett, de a várost védő római dezertőröket kivégeztette, majd a szárazföld és a tenger felől ostromgyűrűbe zárták Szürakuszait.

Magasba emelt hajók

Szürakuszai védelmi rendszere az i. e. V. századtól kezdve épült. A várost nemcsak vastag falrendszer, hanem erődök és bástyák sokasága védte, a kikötőt pedig a korszak egyik legerősebb flottája őrizte.

Marcellus az első időszakban a tenger felől akarta bevenni a várost, ezért a hajókról indítottak támadásokat. A hajókra faltörő gépeket szereltek, Plutarkhosz szerint nyolc hadihajót egymáshoz rögzített, és azokon óriási gépeket állíttatott fel.

A város lakói már elveszettnek hitték magukat, amikor Arkhimédész is bevetette a saját hadigépeit. Egyrészt maga is óriási kőhajítókat épített, amelyek folyamatosan kőzáport zúdítottak a római flottára, így rongálva meg, illetve süllyesztve el a hajókat. Másrészt különféle, a falakhoz erősített romboló- és emelőszerkezetekkel tartóztatta fel a hadigályákat.

A falak tetejére erősített gerendákat a védők kifordították, amitől azok a magasból nagy erővel a hajók fedélzetére zuhantak, és összezúzták azokat. Más hajókra nagy erővel hatalmas vastüskéket engedtek, amelyek a fedélzetbe csapódva foglyul ejtették a hajót, majd egy emelőszerkezettel a magasba emelték és a sziklákhoz csapták, vagy visszaengedték a tengerbe.

Arkhimédész itt a hadászatban alkalmazta korábbi, a csigákkal és a csigasorokkal kapcsolatos megfigyeléseit. Még a háború előtt azzal ejtette bámulatba II. Hierónt, hogy a tengerparton egy olyan csigasort állított fel, amely áttételek segítségével lehetővé tette, hogy Arkhimédész egymagában kihúzza a sekély vízbe a szürakuszai flotta zászlóshajóját. Egy másik alkalommal azzal kérkedett, hogy ha a zsarnok mutatna neki egy szilárd pontot, akkor még a Földet is kimozdítaná a helyéről.

Trükkös tükrök

A történetírók azt is feljegyezték, hogy Arkhimédész a katonák pajzsaival vagy vastag tükrökkel felgyújtotta és porrá égette a római hadihajókat. Mindkét változattal kapcsolatban kétségek merülnek fel.

Az ókori görög katonák kerek pajzsa egy fakeretből és az arra kifeszített többszörös bőrrétegből állt. A kerek pajzsot valóban egy bronzpánttal vették körbe a szerkezet merevítésére, illetve a bronz jobban ellenállt a nedvességnek és a szárazságnak, így ha a pajzsot a földre tették, nem sérült a szerkezet.

A pajzs külső felületét azonban nem borították be se bronzzal, se más fémmel, mivel az egyrészt rendkívül megdrágította volna a fegyverzet árát, másrészt túl súlyossá tette volna azt. Így azt a változatot nehezen fogadhatjuk el, hogy Arkhimédész javaslatára a katonák kifényesítették a pajzs felületét, és egy homorú félkörívet alkotva, a pajzsokat egymás mellé helyezve egy hatalmas tükröt hoztak létre.

A másik változat viszont, vagyis hogy nagy méretű tükröket vagy lencséket használt, lehetséges, de meg kell jegyezni, hogy azok vastagságának semmi köze a tűzgyújtáshoz. A megvalósítással kapcsolatban több modern kori elképzelés létezik, többen megkísérelték rekonstruálni a „fegyvert”.

A legegyszerűbb elképzelés, hogy a hajók parancsnokait, vagy kormányosait meg- vagy elvakította a tükrökkel, így akadályozva manőverezésüket. A másik, hogy a tükröket vagy lencséket egy pontra fókuszálva tüzet gyújtott a hajókon. Ez valóban nagy zavart okozhatott, de ezzel kapcsolatban is felvetődik egy probléma: az ókori hadihajókon volt tűzőrség, amely készen állt az oltásra.

Az pedig teljesen valószínűtlen, hogy valamiféle „halálsugárral” gyújtotta volna fel a római hajókat, ahogy a történetírók írják – ez nemcsak technikailag kérdéses –, hiszen ha létezett volna ilyen fegyver, akkor azt a rómaiak mindenképpen megszerezték és használták volna a későbbiekben.

„Ne zavard a köreimet!”

A városlakók hősies helytállása és Arkhimédész szerkezetei miatt Szürakuszai ostroma csaknem három éven át tartott. Marcellus végül nem hadigépekkel, hanem csellel vette be a várost, mivel észrevette, hogy az egyik falrészt kevésbé őrzik a védők.

Támadását erre a területre összpontosította, így előbb azt foglalta el, majd katonái betörtek a város minden pontjára. A hosszú ostromtól és a veszteségektől vérszomjas római katonák a városlakók kiirtását és Szürakuszai teljes elpusztítását követelték hadvezérüktől.

Marcellus azonban ellenállt nekik, így mind a város, mind a lakosság jelentős része megmenekült. Arkhimédészt azonban elérte a rómaiak bosszúja. A későbbi hagyomány szerint az akkor már 75 éves tudós éppen a homokba rajzolgatta egy újabb számítását vagy hadigépét, amikor egy fosztogató római katona rátalált, és zsákmányt követelt tőle.

A tudós felháborodva, hogy munkájában félbeszakítják, csak annyit vetett oda a katonának: „Ne zavard a köreimet!” (latinul: Noli tangere circulos meos!) A katona erre meggyilkolta, Marcellus azonban, aki kegyesen bánt a legyőzött ellenségeivel, másrészt nyilván igényt tartott volna Arkhimédész értékes szolgálataira, meggyászolta ellenfelét.

A római férfiak számára két erény kiemelkedően fontos volt: a virtus, vagyis a bátorság és a pietas, vagyis a kegyesség. Marcellus, bár Arkhimédész számos katonája halálát okozta, és szerkezeteivel évekig elnyújtotta Szürakuszai ostromát, egy méltó síremléket állított a tudósnak, amelyre legismertebb tételét, egy hengerbe írt gömb és kúp körvonalait vésette.