Első alkalommal azonosították női aszkéta láncra vert maradványait a Közel-Keleten
Izraeli régészek és kutatók egy innovatív fehérjevizsgálati módszer segítségével bizonyították, hogy a Jeruzsálem közelében feltárt bizánci kolostor egyik sírjában nyugvó, láncra vert aszkéta biológiai neme nő volt. A kutatócsoport munkája nemcsak egy új roncsolásmentes vizsgálati technika sikerét igazolja, hanem jelentősen átalakítja a kora középkori aszketizmusról, és a nők abban betöltött szerepéről alkotott történelmi képet is.
- A felfedezés az első fizikai bizonyíték arra, hogy a kora középkori Közel-Keleten nők is gyakorolták az önkínzó vallási rituálékat.
- A kutatók fehérjevizsgálattal azonosították egy láncra vert bizánci aszkéta nemét.
- Az izraeli Khirbat el-Masani' lelőhelyen feltárt hiányos csontváz egyetlen fogzománcának elemzése bizonyította, hogy a maradványok egy nőhöz tartoztak.
A Jeruzsálem északnyugati részén, a Ramat Shlomo városrész közelében fekvő Khirbat el-Masani' régészeti lelőhely egy, a Krisztus utáni 350 és 650 közötti időszakra datálható bizánci kolostor maradványait rejti. Az ásatások során a szakemberek egy olyan sírkamrát tártak fel, amelyben egy erősen leromlott állapotú, nehéz fémláncokba tekert emberi csontváz feküdt.
A fizikai korlátozás és az önkínzás ezen formája az anchoriták (vallási remeték) és az aszkéták jellegzetes gyakorlata volt a korban, azonban a történetírás eddig úgy tartotta, hogy a láncok viselése kizárólag a férfiak körében volt elterjedt. A maradványok rossz állapota és a nemi jelleget mutató csontok hiánya miatt a hagyományos oszteológiai vizsgálatokkal a szakemberek nem tudták megállapítani az egyén nemét.
A tudósok az egyetlen fennmaradt fog, egy bal felső második premoláris fogzománcából vontak ki fehérjéket, és az amelogenin nevű protein elemzésére támaszkodtak, amely eltérő genetikai markereket mutat az X és az Y kromoszómán.
A Label Free Quantification (LFQ) és a peptidomikai analízis eredményei egyértelműen bizonyították, hogy a mintából hiányoznak a férfiakra jellemző (AmelY) peptidek, így a csontváz nagy valószínűséggel egy nőé volt, aki harminc és hatvan éves kora között hunyt el. A kutatók a minták lebomlási mintázatát (diagenézis) is elemezték, megerősítve, hogy az adatok valóban ősi eredetűek, és nem modern kori szennyeződésből származnak.
A negyedik századtól, miután a kereszténység a Római Birodalom államvallásává vált, a Közel-Keleten drasztikus változások következtek be a hitgyakorlásban. A zarándoklatok központjává váló Jeruzsálem környékén megsokszorozódtak a kolostorok, és elterjedt az aszketizmus.
A kutatás fizikai bizonyítékot szolgáltat arra, hogy a nők nemcsak alapítóként vagy patrónusként vettek részt a korabeli kolostori életben, hanem a szélsőséges fizikai lemondást és önkínzást követelő aszketikus gyakorlatokban is aktív szerepet vállaltak. Bár az írott forrásokból ismertek olyan előkelő római nők, mint az Idősebb és az Ifjabb Melánia, akik a Szentföldre vándorolva szigorú vallási életet éltek, a régészeti anyagban eddig nem volt példa női láncos aszkéta azonosítására.
