Egészen XIV. Lajos udvaráig elért az ördögi szertartásokkal tarkított mérgezési botrány

Méregkeverő boszorkányok, bizarr varázsitalok, fekete miséken feláldozott csecsemők. Az 1660-70-es évek Franciaországában féltékeny szeretők, férjüktől szabadulni vágyó feleségek, jómódú családjuk örökségre hajtó asszonyok ezrei vásároltak különböző mérgeket kuruzslóktól, és céljaik elérése érdekében olykor még a sátáni szertartásoktól sem riadtak vissza. A mérgezések növekvő számára hamarosan a hatóságok is felfigyeltek. Az 1679 és 1682 között zajló perekben harminc vádlottat száműztek, négyet gályarabságra ítéltek, harminchat gyanúsítottat pedig kivégeztek. Volt, akit elevenen megégettek, sokakat felakasztottak, az előkelő származásúakat pedig lefejezték. A mérgezési ügy szálai egészen a legmagasabb körökig, a királyi udvarig vezettek, és felmerült a gyanú, hogy Madame de Montespan, a Napkirály egyik szeretője magát az uralkodót is meg akarta mérgezni.

Az előkelő sorozatgyilkos

A lavinát Brinvilliers márkiné esete indította el. Az előkelő asszony családja vagyonának megszerzése érdekében 1666-ban előbb apját küldte a túlvilágra, majd két bátyjával is végzett. Mielőtt kitudódott volna, hogy szeretője és bűntársa, a saját laboratóriumában szörnyethalt Godin de Sainte-Croix mellett ő maga is tevékenyen részt vett a gyilkosságokban, külföldre szökött, de Liége-ben végül elfogták.

Tárgyalása 1676 áprilisában kezdődött, és júliusban már meg is született a halálos ítélet. A márkinét a július 16-án végrehajtott kivégzés előtt – a mérgezési ügy többi vádlottjához hasonlóan, a további bűntársak megnevezése, valamint lelkének a keresztény szellem jegyében történő megmentése érdekében – egy utolsó vallatásnak is alávetették. A víztortúra alatt az arisztokrata asszony néhány perc leforgása alatt legalább 10 liter vizet volt kénytelen meginni. Ezután a párizsi Grève térre vezették, ahol az effajta látványosságra mindig vevő párizsi nép előtt lefejezték, máglyán elégették, majd hamvait a levegőbe szórták.

A kivégzésen jelen volt a levelezéséről ismertté vált művelt arisztokrata asszony, Madame de Sévigné, aki – mint később kiderült, prófétai képességekről tanúbizonyságot téve – megjegyezte: „[Brinvilliers] szegény kis testét a kivégzés után egy igen nagy tűzbe vetették, hamvait felkapta a szél; így aztán mi is belélegezzük majd, és a kis szellemek cikázása révén mi is kedvet kapunk valami mérgezéshez, amin mindnyájan elcsodálkozunk majd.”

Talán maga Madame de Sévigné sem gondolta, jóslata mennyire be fog válni. A következő években annyira megszaporodott a mérgezési esetekkel kapcsolatos letartóztatások száma, hogy XIV. Lajos 1679 elején elhatározta, egy különbíróság segítségével fog a végére járni a társadalom egyre nagyobb hányadát érintő ügynek. A hatékonyság jegyében létrehozott Chambre ardente (Tüzes bíróság) 1679. április 17-én tartotta meg első ülését. A vizsgálatot Gabriel Nicolas de La Reynie államtanácsos, Párizs rendőrfőnöke vezette.

Az események a legismertebb francia vajákos asszony, a még a Chambre ardente megalakulása előtt, 1679. március 12-én letartóztatott Catherine Monvoisin elfogása után gyorsultak fel. A „boszorkányok hercegnőjeként” is ismert, mindenki által csak La Voisin néven emlegetett kuruzsló fő profiljának a bájitalok és mérgek készítése mellett az abortusz számított. A nem éppen józan életéről ismert, a per során is többször erősen ittas méregkeverő egy részeg pillanatában bevallotta, hogy több mint 2500 kikapart magzat testét égette el a házában álló kemencében, vagy hantolta el a kertjében.

A gyanúba keveredett ágyas

Bár La Voisin kezdetben igen szűkszavúnak bizonyult, a per előrehaladtával egyre beszédesebb lett. A nem sokkal később kivégzett méregkeverő-királynő és egyik legfőbb partnere, a „varázsló” Adam Lesage számos bűntársukat és kuncsaftjukat adták fel, akik között több hercegi vagy grófi családból származó arisztokrata is megtalálható volt.

Olympe Mancini, ismertebb nevén Soissons grófnő a vád szerint az 1660-as években több évig a Napkirály hivatalos ágyasaként számon tartott Mademoiselle de La Vallière-t, valamint magát az uralkodót is félre akarta állítani. Pere során maga a király ajánlotta fel, hogy választhat: vagy a száműzetés, vagy a börtön. A grófnő szinte azonnal külföldre menekült.

Soissons grófnő húgát, Bouillon hercegnét a férje megölésével gyanúsították. A tárgyalásán azonban férjével és szeretőjével egyszerre jelent meg, nem ismerte el a Chambre hatáskörét, és arra a kérdésre, hogy látta-e az ördögöt, La Reynie-nek csak annyit felelt, hogy korábban nem, de most épp ott áll előtte: öreg, csúnya, és államtanácsosnak öltözött. Bátor viselkedése csak félig vált be. A király végül tizenöt hónapra száműzte. Az ügybe a holland-francia háború sikereiben kulcsszerepet játszó Luxembourg marsall is belekeveredett, ám néhány hónap után felmentették. Bár már ezek az esetek is felborzolták a párizsiak és az udvar kedélyeit, a legnagyobb botrány még hátravolt.

A perek során nyíltan először La Voisin lánya, Marie Marguerite Monvoisin vádolta meg 1680 júliusában a király egykori hivatalos szeretőjét (maîtresse en titre), Madame de Montespant azzal, hogy meg akarta mérgezni az uralkodót. Nem sokkal később – kivégzése napján – a sátánista asszony, La Filastre vallott az ágyas ellen. Bár szavait néhány perccel később visszavonta, és kijelentette, csak az elviselhetetlen fájdalmat okozó, spanyolcsizmával végrehajtott kínzás megszüntetésének reményében vallott a király egykori szeretőjére, Madame de Mostespan személye egyre gyanúsabbá vált.

A Napkirály nehezen viselte ágyasa hírbe hozását, ezért még La Filastre kivégzése napján, 1680. szeptember 30-án felfüggesztette a Chambre ardente működését. Bár a különbíróság munkatársai 1681. május 19-től ismét munkához láthattak, innentől kezdve a „sajátságos tényállásokkal” kapcsolatos ügyeket, vagyis a Madame de Montespanra vonatkozó iratokat külön, gyakorlatilag államtitokként kezdték kezelni.
Hogy miért is volt ennyire fontos a királynak az ügy, és miért kívánta, hogy diszkréten kezeljék, Madame de Sévigné 1680. január 31-én kelt levelének egy részlete adja meg a választ: „Másról sem beszélünk társaságban; valójában ehhez hasonló botrányra nem találunk példát keresztény udvarban.”

Gyermekáldozat a királyi kegyért?

De vajon valóban bűnös volt-e Madame de Montespan? Tény, hogy 1668-ban már szinte bizonyosan kapcsolatba került La Voisin körével. Soissons grófnőhöz hasonlóan az akkoriban első számú szeretőnek számító Mademoiselle de La Vallière-t akarta félreállítani különböző varázslatok segítségével. A vádak szerint Montespan márkiné ráadásul La Voisin egyik legfőbb bűntársát, Étienne Guibourg abbét is felkereste, akivel fekete miséket celebráltatott. A sátáni szertartásokon a női kuncsaftnak meztelenül kellett az oltárra feküdnie, és gyermekáldozatot is bemutattak. A vallomások szerint előfordult, hogy az áldozat szívéből és belső szerveiből varázsport készítettek. Bár fekete miséket valószínűleg tényleg tartottak Madame de Montespan céljai elérése érdekében, máig kérdés, hogy a márkiné vett-e részt ezeken az ördögi szertartásokon, vagy csak társalkodónőjét, a La Voisin köreivel szoros kapcsolatban álló Claude de Vin des Œilletst küldte oda maga helyett.

A „varázslat” mindenesetre bevált. Montespan 1668-tól kezdve elfoglalta az első számú szerető pozícióját, 1675-re azonban ismét kezdett kegyvesztetté válni. Újból kapcsolatba lépett La Voisinnel, és Guibourgtól is rendelt fekete miséket. Egy ideig úgy tűnt, hatásosak voltak az újfent alkalmazott kétes hírű praktikák, ám 1679-re a király új kedvence a mindenki által elbűvölő szépségűnek tartott, alig tizennyolc évesen hivatalos kegyencnői rangra emelkedett Mademoiselle de Fontanges lett.

A kisasszony szerény értelmi képességei miatt hamar elvesztette a király kegyeit, 1681 júniusában pedig hosszú betegség után meghalt. Elterjedt a pletyka, hogy nem természetes körülmények között: a gyanú árnyéka ismét Madame de Montespanra vetült, akire azt is ráfogták, hogy egyúttal az uralkodóval is végezni akart. Az esethez azonban aligha volt köze. La Voisin lányának vallomása szerint ugyanis a mérgezési terv 1678 karácsonyán született meg, Madame de Montespan azonban csak 1679 áprilisában tudta meg, hogy Fontanges kisasszony a király új szeretője.

Bár könnyen elképzelhető, hogy Madame de Montespan valóban kapcsolatban állt La Voisinnel és körével, és a király kegyének visszaszerzése érdekében talán még fekete miséken is részt vett, valószínűtlen, hogy puszta bosszúvágytól vezérelve a Napkirályt, fényűző életének biztosítékát, hét gyermekének apját is el akarta tenni láb alól. Lajos pedig – érthető módon – jobbnak látta titokban tartani az ügyet. Könnyen lehet, hogy hitt egykori szeretője ártatlanságában, az viszont bizonyos, hogy a királyság (és saját) tekintélyét tette volna kockára, ha kiderül, hogy Madame de Montespan valóban bűnös.

Egy hónappal azután, hogy La Reynie 1709. június 14-én meghalt, az idős király elégette az addig az államtanácsos által őrzött, „sajátos tényállásokkal” kapcsolatos iratokat. Nem tudhatta, hogy La Reynie jegyzeteket készített a Lajos által megsemmisített iratokról. Más kérdés, hogy ez sem elég ahhoz, hogy a történészek egyértelműen nyilatkozzanak a királyi szerető mérgezési ügyben játszott szerepével kapcsolatban.

Bár máig nem tudni, bűnös volt-e Madame de Montespan, tény, hogy közvetve sokaknak keserítette meg a sorsát. Bár a Chambre ardente 1682. július 21-én végleg beszüntette tevékenységét, a börtönökben még a testület feloszlatása után is maradtak rabok. Akik ugyanis a per során Madame de Montespanra tettek utalást, nem remélhették szabadulásukat.

A legveszélyesebb foglyokat vidéki várbörtönökben szórták szét, ahol rendkívül mostoha körülmények között, nyirkos, szűk és sötét cellákban tartották őket fogva. Egyes helyeken a rabok a börtönfal mellett, egy rövid láncra verve töltötték életük hátralévő éveit. Senki sem került ki közülük élve a börtönből. Az utolsó, mérgezési ügyben érintett rab 1725-ben hunyt el.