Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban

Mivel a Kádár-kor Magyarországa – leszámítva az ideológiai hátraarcot – semmiben nem különbözött a korábbi évtizedek/évszázadok Magyarországától, az e rendszerben élők is ugyanúgy vágytak az intim együttlétekre, mint felmenőik. A rendszer idővel felismerte, hogy a magyarok még mindig szeretik a szexet, és ezt bizony kezelni kell: muszáj ellenőrzött keretek közé terelni az erről folyó disputát, vagyis beszélni kell róla. A felvilágosítandók célcsoportja a vérbő szocialista ifjúság volt, ők 1965-től az Ifjúsági Magazin hasábjain értesülhettek arról, hogyan kell „őszintén beszélni” a szerelemről. A pornó és a homoszexualitás kérdése továbbra is tabutéma volt. Jancsó Miklós fedetlen keblű színésznői viszont „kapóra jöttek”. Mindenkinek jobb volt, ha ez volt a téma, és nem az áremelés.  

Tabudöntögetők

„A szűzhártya átszakításának legkíméletesebb módja az, ha megfelelő szerelmi előjáték után, az erotikus izgalom kellő fokán a nő a hátán fekszik, széttárja kissé felhúzott lábait, a férfi pedig fölötte, térdére és fél könyökére támaszkodva hímvesszőjét másik keze irányításával felülről a hüvely elülső fala irányában vezeti be” – olvashatjuk az intim intelmeket Aszódi Imre és Brencsán János – több kiadást is megért – A házasélet abc-je című kötetének 53. oldalán. Azt persze nem tudhatjuk, hogy az újdonsült férjek szántak-e időt ezen útmutató átlapozására a nászéjszaka előtt, az azonban biztos, hogy az állami szándék megvolt arra, hogy a helyes mederbe tereljék az emberek szexuális viselkedését.

Miben tért el a maitól a szocialista időszak viszonya a szexualitáshoz? Alapvetően két szempontból: a jelenhez képest teljesen más kommunikációs csatornák határozták meg a szexualitásról való tudást és az ismerkedés módjait. Ugyanis pornográf tartalmat csak az országba csempészett külföldi magazinokból ismerhettek meg az állampolgárok. Így nem csoda, ha az 1980-as évek végének bécsi bevásárlótúráin sokan pótolták ezt a hiányosságot azzal, hogy videomagnón lejátszható szexkazettát is vásároltak, s próbálták átcsempészni a határon.

Bár a szexuális felvilágosítás az iskolai tanterv része volt – így anatómiai szempontból az emberi szaporítószervek működésével, valamint a szocialista erkölcsi elvárásokkal mindenki tisztában lehetett –, azzal már kevésbé, miként lehet valóban élvezetes szexuális életet élni. Azért a hivatalos segítség e tekintetben sem maradt el: a Magyar Ifjúság és az Ifjúsági Magazin cikkeiben az évtizedek elteltével egyre merészebben és nyitottabban beszéltek a szexről és a szexualitásról. Nemcsak dr. Veres Pál a tanácsadó rovatában, hanem neves pszichológusok – többek között Ranschburg Jenő – is meglepően nyíltan és felvilágosodott szellemben írtak a témáról.

A Tabuügyekről nyilvánosan cikkben Ranschburg Jenő arról írt – a lap hasábjain először, 1977-ben –, hogy a 14-15 éves fiúk önkielégítést végeznek, azonban sokuknak tévesen bűntudatuk van emiatt: attól félnek, hogy hátgerincsorvadást kapnak tőle, vagy alkalmatlanok lesznek a nemi életre, ugyanis ezzel ijesztgetik őket. Buda Béla hangsúlyozta, hogy a maszturbálás elítélése a valláserkölcsből következő tévtan volt, és nagy károkat okozott: „Sok ember életét keserítette meg, hogy szexuális feszültségének nem tudott ellenállni, és nagyon rossz lelkiismerettel, bűntudattal önkielégítést végzett. Az örömöt azután lelkiismeret-furdalás, önbizalom-csökkenés követte. Jött a fogadkozás: soha többet. A szándék egy ideig kitartott, de azután ismét erősebb lett a gerjedelem.”

A szerző úgy összegezte, hogy „az önkielégítés ártatlan dolog, és minél kevesebb problémát csinálunk belőle, annál észrevétlenebb és ártatlanabb marad”. Nem ugyanígy vélekedett a női maszturbációról dr. Veres Pál: még 1988-ban is úgy ítélte meg egy olvasói levélre adott válaszában, hogy a női önkielégítéssel a nők az orgazmus olyan magas fokát képesek elérni, amelyet „a természetes nemi kapcsolat nem képes megvalósítani, és természetes együttlétből aligha lesz később teljes a kielégülés”.

Felvilágosító irodalmat gyakran az NDK-ból importált a magyar könyvkiadás; legendás és agyonolvasott volt például Kurt Seelmann Gólya hozza…? című munkája. A Helga című felvilágosító filmet mozikban is vetítették, ám a szülés naturális megjelenítése miatt nemegyszer előfordult, hogy hölgy nézők hagyták el a mozitermet – alaposan elgondolkodva hazafelé azon: legközelebb mikor, kit és milyen szándékkal engednek a közvetlen közelükbe.

És persze más volt a korban a szókészlet, a fogalomhasználat is. Nehézségekbe ütközött nevén nevezni a megnevezhetetlent: az orális szexet például – fiúi körben – leginkább furulyázásnak hívták, azt a nőt pedig, aki kifejezetten élvezte a szexet, és esetleg váltogatta partnereit, fehérmájúnak minősítették. A szexuális aktust „lefekvés”-nek hívták, és úgy jelenítettek meg, hogy a fiatal fiúk csak ezt akarják a lányoktól, nem szerelmet, és a lányoknak nem szabad bedőlniük eme ösztönök vezérelte próbálkozásnak.

Szilvási Lajos, a korszak népszerű szerzője Egymás szemében című regényében így fogalmazta meg e dilemmát: „Azt írják rólad, hogy lenézően beszélsz a szerelemről. Mert az, hogy szerelem, az csak szöveg. Minden srác szerelemről liheg, de mindegyik csak azt akarja a lánytól, hogy lefeküdjön vele.” Mit is várhattak persze a fiataloktól, ha a felnőttek sem kaptak minden részletre kiterjedő „felvilágosítást”? Mert a fentebb már említett, Aszódi–Brencsán szerezte, a „jobb háztartások könyvespolcain” porosodó kötetről, A házasélet abc-jéről azért nehéz lenne állítani, hogy kimerítette a teljes körű tájékoztatás fogalmát.

A könyv szerzői – ahol csak lehetett – libidógyilkos fogalmakkal éltek: például úgy definiálták a szocialista nemi erkölcsöt, mint a szocialista erkölcs alkalmazását a nemi életre. Ez annak követelése volt, hogy tekintsék a felek egyenrangúnak egymást a szerelemben, felelősségteljesen vegyék figyelembe egymás érdekeit, szempontjait. „A nő és férfi kapcsolata az egyenjogúságon és a kényszermentességen alapuljon.” A szerzők elítélték a kettős erkölcsöt, vagyis azt, hogy mást szabad egy kapcsolaton belül a férfinak, és mást a nőnek. Ettől függetlenül persze ez még létező probléma volt, csak pont az okokkal nem foglalkozott senki.

Veres doktor: a jelenség

A szocialista időszak szexuális felvilágosításáról szólva nem lehet említetlenül hagyni Veres doktort: neki szexuális tanácsadó rovata volt az Ifjúsági Magazinban és a Magyar Ifjúságban. A doktor elegáns zakójával, kecskeszakállával jelenség volt a korszakban. Előadásait gyakran magnóra vették, és másolt kazettákon sokszorosították az 1980-s években. Ő kimondta a kimondhatatlant is, és egykori kollegái szerint – mai szóhasználattal élve – celeb volt a korban.

„Volt egy vidéki lány – ma már tudjuk, hogy létezik ilyen, de akkor meglepő volt –, aki azért járt az Operába, mert számára az okozott szexuális kielégülést, ha az operaházi lépcsők korlátját simogathatta. És mi akkor jót röhögtünk ezen” – emlékszik vissza dr. Veres Pál egy korabeli „páciense”.

Veres doktor mindeközben óriási poéngyáros is volt. Mindenki elmehetett az előadásaira, mert nem pornótalkshow-ra ment, hanem tudományos rendezvényre, ahol a közönség nem tehetett arról, ha a doktor úr kicsit szabadszájú volt.

„Egyszer nővérképzőben adott elő, kétszáz nővér ült ott fityulában – szól a visszaemlékezés. – Odament a táblához, nem köszönt semmit, húzott egy egyenes vonalat, utána húzott egy vonalat alatta még egyszer. Majd a párhuzamos vonalra rajzolt egy kalapot és egy férfi nemi szervet. Azt mondta, kedves kollegák, ma itt a baszásról fogunk beszélni. Erre felállt hátul három nővér, hogy ezt nem hallgatják tovább. Utánuk szólt: ne siessenek, most jön a lényeg!”

A szüzesség elvesztése

1973 októberében egy 17 éves lány levelét közölte az IM, amelyet aztán a Kedves IM! rovatban hosszú, több mint egy évig tartó vita követett. A párbeszéd akörül bontakozott ki, hogy: „Minden srác elvárja a testi kapcsolatot, ugyanakkor a fiúk kijelentik, hogy csak szűz lányt vesznek feleségül.” 1975 januárjában zárszót közöltek Éretlen szerelem? Éretlen szerelmesek! címmel, amelynek már a címe is sugallta az ifjúság erkölcsi állapotának elégtelen mivoltát, nevelésének szükségességét.

Szűk tíz évvel később, a Hogyan vesztetted el? című, 1982-es vitát viszont már eleve úgy harangozták be, hogy „változnak az idők, változnak a szokások”, és „sokak számára olcsó préda a szüzesség, amitől minél hamarabb meg kell szabadulni”. A meginterjúvolt lányok és a tollat ragadók egy része sok rossz tapasztalatról számolt be.

Az egyik riport szerint a „cérnavékonyra tépett szemöldökű”, „Play Jazz” feliratú pólót viselő 14 éves leányt diszkó után hárman erőszakolták meg a taxiban, köztük barátja, Lósznya is, akivel azóta is együtt járt. Ezzel szemben a riadt mosolyú, világoskék batisztblúzt viselő pedagógus szimbolizálta a hiszékeny áldozatot, aki két hónap együttjárás után „adta oda magát” Pistának, mivel a fiú azt mondta, úgy nem tudja feleségül venni, ha nem biztos abban, összeillenek-e szexuálisan. Aztán otthagyta őt egyik napról a másikra.

Ezek a levelek akár íródhattak volna az 1970-es évekbeli lapszámokba is. Szókimondását tekintve viszont az az olvasói levél, amelyben egy fiú arról számolt be, hogyan végzett önkielégítést a WC-n, miközben „filmszínésznőkre, ismerős szomszédasszonyokra” gondolt, már messze az 1980-as évek bátrabb hangvételét igényelte. Mivel e levél konklúziójaként a szerző azzal fejezte be írását, hogy szerinte a maszturbálás „egészségtelen, primitív szokás”, féléves vita kerekedett a témában az újság hasábjain.

A disputa végén a főszerkesztő zárszavában úgy vélte, darázsfészekbe nyúlt a témával, de ifjúsági lapja feladatának tartotta e tabu ledöntését, mivel a leginkább érintett korosztályról szólt a vita. Szerinte a „kamaszok többet tudnak, mint azt a felnőttek gondolják, és kevesebbet, mint amennyit tudniuk kéne”. A cél, amelyet megvalósíthatónak tartott, a gyorsan fejlődő világhoz igazítani a saját fejlődésünket és a szocialista társadalomét is. Meg kell tanítani arra a fiatalokat – így a szerző –, hogy a veszélyeket elkerüljék, és a páros örömökre alkalmasakká váljanak. Majd, mint aki jól végezte a dolgát, a cikk végén olyan, könyvtárból kikölcsönözhető könyveket ajánlott, amelyekből mindez megtanulható.

A melltartó bukása

Bár Magyarországon az 1968-as mozgalmak hatására nem volt melltartóégetés, de a korabeli Nők Lapja csípősen számolt be az „amerikai újfeministák”-ról: „A mozgalom harcosai (…) a »szexista« társadalommal szemben érzett elidegenedésük és undoruk demonstrálására bojkottálják a szépségversenyeket, elégetik melltartóikat, és szemétre hajítják a »női elnyomatás« szimbólumait: mint például a műszempillákat.”

Az 1980-as évek elejére valóban leáldozóban volt a karrierje – legalábbis időlegesen – ennek a ruhadarabnak. Az Ifjúsági Magazin 1982. májusi cikke Egy búcsúzó ruhadarab (?) címen számolt be arról a jelenségről, hogy a fiatal lányok közül egyre kevesebben hordanak melltartót. „Elég volt a szorongató kalodákból, amilyennek születtem, úgy szeress, világ!” – gondolhatták a leányok.

Azonban az újságíró nem tartotta szerencsésnek e ruhadarab eltűnését: „A melltartó az időben változó, öregedő női test hűséges társa… Létjogosultságát aligha kérdőjelezhetjük meg, mint ahogy cipőnkből sem léphetünk ki véglegesen.” Intelem ide, aggódó erkölcscsőszök oda, egy 1985-ös Ifjúsági Magazin-cikk tanúsága szerint a melltartónélküliség kontrollálhatatlanul elterjedt: nyilvános helyeken, presszókban, az áttetsző trikók-blúzok mögött szinte mindennapos látvánnyá váltak a „szinte mezítelen nő keblek”.

Ehhez képest már csak egy lépés volt a topless, amelyet három budapesti strandon engedélyeztek is. Csakhogy míg az Ifjúsági Magazin férfi olvasói a képekben gyönyörködhettek, addig a toplessező nők a kukkolókra panaszkodtak: a Palatinuson a tucatnyi lányt kb. ötven férfi vette körül, akik csak akkor nem bámulták őket, ha beálltak a büfésorba, mert elfogyott a sörük. Az újságíró a közönség éretlensége miatt azt javasolta, hogy jövőre tiltsák be a toplesst a strandokon.

A nimfomániás nő

Éva, sok-sok Ádám és… – Mezei András 1987-ben megjelent kötete egy olyan Éva történetével ismerteti meg az olvasókat, aki sok-sok Ádámmal folytatott szexuális viszonyt életútja során. A korban a nőknél szokatlannak tartott promiszkuitás Éva önálló, szabad akaratú választása volt: „A kalandok lényege az, hogy önmagamat próbálom ki bennük, saját sikerélményem érdekében.”

Sikerült interjút készítenem az egyik Ádámmal, aki az 1980-as évek elején 18 éves volt, ekkor Éva 42. „Sokat jártunk akkoriban a Muskátli presszóba. Volt ott egy digó gyerek, aki még az R-Go egyik gidájával is kavart. Ő mesélte nekünk, hogy van egy idősebb nő, akivel lehet kefélni, csak fel kell hívni. Mondtuk a barátommal neki, hogy adja meg a nő számát. Fel is hívtuk egy utcai fülkéből, elmondtuk, mit szeretnénk, mondta, hogy semmi akadálya, de azért lejönne, és megnézne bennünket. Ez meg is történt, utána felmehettünk hozzá mindketten. Nagyon izgalmas kaland volt.”

A rendszer táguló/bomló határain belül aztán egyre több „ilyen” Éváról lehetett hallani. Mint ahogy az Árkus József szerkesztette Parabola című tévéműsorban is egyre több pucér kebel tűnt fel. Jellemző volt azonban, hogy Árkust sosem a műsor „tartalma” miatt vegzálták. Az elvtársak szemét sokkal jobban szúrta az, amikor az általa szerkesztett Ludas Matyi címlapján – utalva az augusztus 20-i áremelésekre – ez jelent meg: „Éljen augusztus 26,50!” A főszerkesztő büntetése féléves pártiskola lett.

———————————————-

Tanácsok kezdő csókolózóknak (1986-ból):

– A cigarettázók csók előtt fújják ki a füstöt!
– A rágógumizók vegyék ki a szájukból a rágót!
– Moss naponta háromszor fogat, hogy ne legyen büdös a leheleted!
– A lányok lehetőleg ne rúzsozzák magukat (még csókálló rúzzsal sem)!
– Csók elején nem érdemes kapkodni!
– Ne képzeld, hogy „egy asztalhoz rögzített pohárból kell kinyalni a mézet”!
– A csókolózást ne képzeld mandulaműtétnek sem!
– Náthásan ne csókolózz!
– Ne legyen végig csukva a szemed, nyitott szemmel azonban lehetőleg a partneredet, ne pedig a televíziót nézd!