Az erkölcsös magyar polgárlányok és a polsztri: hétköznapi szex a XIX. században

„Egy menyecske Lászlóval tréfált, hogy az sok hódítást teve a hölgyek közt, s delejes erővel kell bírnia, hogy a lyányok úgy vonzódnak hozzá. »Igen – szólalt föl szórakozottan Grechenek –, hatalmas delejtűje van!«” Vajon miként egyeztethető össze a fenti pajzán idézet azzal, ahogyan – valamiféle romantikus látószögből szemlélve azt – oly sokan vélekednek a XIX. századról: miszerint az emberek jobbak, erkölcsösebbek, nemesebbek voltak?

A hölgyeket sem kellett félteni

Ha azt is eláruljuk, hogy e sorokat nem mástól citáltuk, mint Ács Gedeon (1819–1887) református lelkésztől, végképp megdőlni látszik a filmek és regények sora sugallta sablonos kép. Hát még ha a következő „nyelvészeti” elemzést is elolvassuk, amelyből kiderül, hogy praktikus dolog az ananászt ananásznak hívni: „»Ön – mondta – nemigen eszik gyümölcsöt, de reménylem, nem veti meg, ha igen jó pine-apple-lel kínálom.« A gyümölcs angol nevét úgy mondta ki, mint angolul olvasni nem tudó magyar mondaná, ha az utolsó betűt e helyett a-nak nézné. Alig szaladt ki száján a szó, fülig pirult.”

Ács feljegyzése azt is elárulja, hogy bizonyos „csúnya” szavak az úrhölgyek előtt sem voltak ismeretlenek. Be kell látni: a XIX. századi Magyarországot éppúgy esendő, vágyak által kínzott, a kéjt hajszoló emberek népesítették be, mint bármely más korszakban. Életüknek –bármit diktált a hagyományos polgári erkölcs, az elvárás – a szexualitás is része volt.

Ráadásul e korszak nem volt annyira prűd, mint a létező szocializmus első évtizedei, amikor az a mondás terjengett, hogy a szocialista embertípusnak nincs szexuális élete, csak gyerekei. A terjedelem szabta korlátok közé szorítva a XIX. századi Magyarország lakóinak intim pillanataiból szemezgetünk.

A már idézett Ács Gedeon társaságában egy bizonyos Grechenek nevű úr számított tréfamesternek, aki minimum a verbalitás szintjén buzgó híve volt a szexuális szabadosságnak. Egy alkalommal furcsa történetet osztott meg hallgatóságával: „ismert otthon egy olyan embert, ki egy kocsi görögdinnyét képes volt megenni egy álló helyében”.

Mikor a hölgyek érdeklődtek, ez miként lehetett (hogyhogy nem kellett időközben vizelnie?), azt felelte, hogy az úr vízben állt derékig. A hölgyek nem akarták érteni, miért is lényeges az úr lábát térden felül is nyaldosó víz szerepe, s magyarázatot követeltek. Ez volt az a pont, amikor Grechenek is elpirult. De addigra a kérdezőknek is leeshetett a tantusz: „a hölgyek (…) szinte elhallgattak, s némelyik el is pirult”.

Ugyanakkor Slachta Etelka (1821–1876) soproni úrilány gond nélkül jegyezte le naplójába az alábbiakat egyik udvarlójáról, Riefkohl Rudolf ulánus tisztről: „Nem volt pénze, kurvához ment, s annak három húszast szándékozott adni. (...) Én eddig képzelém, hogy ő semmiképp sem kéjt vadászó. (…) Ha még nálunk lett volna, jelenlétem, az én közelségem őt annyira felhevítette volna, hogy tüzes kínjai csillapításául menedéket keresett volna egy kurvánál – de nem előre calculirozva, vadászva ezen kéjt. Ez alávaló, ez csúnya s nemtelen!”

Látni való: Etelka tudta, hogy mi okból ment a nyilvánosházba a jó Rudolf. Etelka házassága előtt sosem tett olyat, ami miatt meg lehetett volna róni, csupán apró botlásai voltak: „Egy francia párdal után: Voici le soir, fejét nyakamra hajtá, s egy gyönge, meleg, hosszú csókot nyomott reá.” Mit lehet ilyenkor tenni, hogy ne legyen botrány? Hát ezt: „Én tettem, mintha nem vettem volna észre.” Arra gondolni sem merünk, mi húzódhatott meg annak hátterében, hogy a jeles férfiú „térdei ismét nagy mozgásban voltak”.

Tegyük azonban hozzá: Etelka az esküvője előtti éjszakát szorgos naplóírással töltötte, annyira meg volt rendülve, hogy a valódi tettek mezejére kell lépnie (vagy inkább feküdnie). Asszonykori naplójában már rendre előbukkan a „polsztri” szó, amiről csak gyanítani lehet, mit is jelent, de egyet kell értenünk Házi Jenővel, Sopron egykori levéltárosával, aki szerint vélhetően a hímvesszőt jelenti ez a kifejezés.

Általában olyan szövegkörnyezetben kerül elő ugyanis, ahol Etelka azt fejtegeti, hogy a férjét a polsztrija nyugtalankodása nem hagyta aludni, ő azonban – terhes lévén – nem engedett a közeledésnek. Etelka egyik – már többgyermekes anyaként, az orvosának írt – levele egészen érdekes tanúbizonysága a korabeli nem kívánt gyermekáldás elleni technikáknak: vizes szivacsot és citromot helyezett el a hüvelyében férje közeledése előtt, mert úgy tudta, ez megakadályozza a fogantatást. Tévedett.

Természetileg, mesterileg, képzelet által

A korabeli naplókat olvasva egyébként az a kép bontakozik ki, hogy szűkebb körben korántsem volt tabu a szexualitás. Tóth Péter lelkész 1836–1842 között vezetett naplójában elfojtott vágyairól az alábbiakat jegyezte fel („dúc”-on nem más értendő, mint férfiúi ékessége): „Dúcom jól hatalmasodik, soká nem viszem, nem akarom vinni. Én is ember vagyok. 19 éves koromban ritka nap volt, melyen kerülhetém a lánykötényt. S most sem természetileg (hölggyel), sem mesterileg (öningerlet), csak álmaimon (képzelet által) vagyok nemösztön embere.”

Korántsem tépelődött ennyit a reformkor hölgyeinek bálványa, a zsibói bölény, báró Wesselényi Miklós (1796–1850). Kolozsvárott őrzött naplójából az derül ki, hogy feljegyezte hódításait, azt is gyakorta jelölve, egy alkalommal hány sikeres aktust abszolvált. Nem okozott számára gondot egy nap több randevú, a szexualitás neki önmagáért való élvezet volt, érzelem nem árnyalta. Parasztlányok, férjes asszonyok, arisztokraták egyaránt üzekedtek vele. Bordélyházaknak is gyakori látogatója volt. A báró élete végén jelentkező vaksága alighanem nemi betegségeivel is összefüggött, hiszen kalandjai nem jártak következmények nélkül. A másik „mellékhatás” törvénytelen gyermekeinek nagy száma volt.

Kis XIX. századi pornográfia

A szexualitás pornográf ábrázolása is gyakori volt. Az 1848–1849. évi forradalom és szabadságharc éveiből származik az a két metszet, amely azt hivatott ábrázolni, hogy Zsófia főhercegné, Ferenc József édesanyja mi módon próbálja rábírni Josip Jelačić horvát bánt a magyarok elleni fellépésre. Az egyiken Zsófia lovagló pozícióban közelíti meg a neki háttal hanyatt fekvő, de bizonyos dolgokra láthatóan kész bánt, a másikon pedig az álló férfi előtt térdelő főhercegné a kezével irányítja Jelačić „kormányrúdját”.

A nem politikai üzenetet hordozó hasonló ábrázolásoknak számos hódolója akadt, ami viszont nagyban hozzájárulhatott a házastársak közötti kapcsolat elmérgesedéséhez. Az egyik legismertebb ilyen eset Petőfi Sándor özvegye, Szendrey Júlia és második férje, Horváth Árpád akadémikus történész szerencsétlen házassága volt. A frigyet eleve nem kölcsönös vonzalom alapozta meg, de a két ember közé éket vert a szexualitáshoz való eltérő viszonyuk is. Egy jó házból való nőnek nem is illett ismernie olyan dolgokat, amelyekért az urak kifejezetten a nyilvánosházak leányait keresték fel, ám Horváth otthon (is?) szeretett volna részesülni a szexuális játékokból.

Júlia szerint Horváthnak egyértelműen az volt a véleménye, hogy „az asszonynak nincs más kötelessége, mint a férj kéjvágyát kielégíteni”, és „az asszonynak e kéjvágy kielégítésében lehet s kell csak boldognak lenni, stb., stb.”. Horváth igyekezett is érvényesíteni ezt, és ehhez pornográf fotókat is igénybe vett. Ám feleségében ez viszolygást, majd gyűlöletet szült: „minő undort éreztem iránta attól a perctől kezdve, mikor levetkőzve magából az embert, teljes állatiságában tünt fel előttem, s mint ilyen, gyalázatos buja fotográf képeit házi köröm szentélyébe oly megérthetetlen cinizmussal behozni törekedett”.

Nyilván nem tolerálható, hogy ha valaki olyan szexuális magatartást akar a partnerére kényszeríteni, amely azt taszítja, ám mindenképp érdemes elgondolkodni azon, hogy a férj „brutális követelőzései és kifejezései” vajon mit is jelentettek valójában. Olyasmit-e, ami ma is kiverné a biztosítékot, vagy olyan szexuális játékokat, amelyek immár teljességgel átlagosnak számítanak?

Lowetinszky naplója

Kalandozásunkat zárjuk egy századvégi példával. Lowetinszky János József (1866–1935) vasúti tiszt jószerivel egész életén átívelő naplófolyamát Balogh János Mátyás levéltáros tárta fel. Lowetinszky onnantól kezdve, hogy 14 éves korában egy prostituált ölében először lelt gyönyörre, élénk szexuális életet élt.

Naplójában rendre feljegyezte, ha üzekedései során orgazmusa volt (ezt K betűvel = kéj) jelölte, de azt is, ha önmagának okozott örömet (Ö, Önft, Önfrt = önfertőzés), és azt is, ha spontán került sor minderre (Mg, Mgsm, Mgmls = magömlés).

Nehéz úgy felütni Lowetinszky naplóját, hogy ne fussunk bele rögvest félreérthetetlen esetekbe és szituációkba. Itt van például 1883 májusa: „este az őrhelyre, egy kéjlányt nyomkodtam meg /1 K/”. Vagy 1890 márciusa: „Elmenve, egy csinos K. L. [kéjleány, prostituált] fogott meg, azzal lakására, egész szentimentáliskodás (K.).”

Az ugyanezen év májusában megesett történetről viszont már többet tudunk meg tőle: „Később kijött Marer volt szolgálója (N. Mari), azzal beszélgettünk, aztán az erdőn át elkísértem őket, mert még egy asszony volt vele, a sűrűbb helyen leültettem az egyiket, s a másikat virágot szedni hívtam, kevés ellenkezés után megadta magát (K.).”

Az erkölcstelen Budapest

Ha hozzávesszük, hogy a századfordulón köztudott, hogy a Balkánra irányuló „export” révén a rosszleányok közkeletű neve „vengerka”, azaz „magyar nő” volt, hogy az utcai lányokról Tábori Kornél és Székely Vladimir 1909-ben napvilágot látott írása, Az erkölcstelen Budapest azt állapítja meg, hogy „sehol Európában nem olyan olcsó a nő, mint nálunk, Pesten”, akkor még egyértelműbbé válik, hogy a polgári miliő mögött azért rendesen működtek az ösztönök.

Amelyeknek engedve a fővárosba látogató a „szép női testeknek olyan tömegét kapja, amit például Párisban tízszer annyiért is alig kap”. Nem véletlen, hogy az alábbi apróhirdetéshez hasonlókkal volt tele minden lap: „Erős, 25 éves fiatalember, aki ötig is tud számolni egy éjszaka, gazdag barátnőt keres. A kor mellékes.”