Családi közösségek építették a kolumbiai csatornarendszereket
A kolumbiai La Mojana vizenyős területein található monumentális ókori csatornarendszert és mezőgazdasági hálózatot nem egy központosított államapparátus, hanem helyi családok kooperatív hálózata hozta létre, derül ki a Communications Sustainability című folyóiratban megjelent legújabb tanulmányból. A nemzetközi kutatócsoport eredményei alapvetően írják felül a dél-amerikai prekolumbián társadalmak szerveződéséről alkotott eddigi történelmi elképzeléseket, miközben fenntartható alternatívát kínálnak a régió jelenlegi vízgazdálkodási kihívásaira.
- A kolumbiai La Mojana térségének kiterjedt öntözőrendszerét a legújabb kutatások szerint nem egy hierarchikus államgépezet, hanem helyi családok hozták létre.
- A csatornák és a magasított mezők kiépítéséhez elegendő volt nyolcszáz önkéntes munkája egyetlen száraz évszak alig két hónapja alatt.
- A felfedezés bizonyítja az őslakos közösségek önálló mérnöki képességeit, amelyek a mai modern vízgazdálkodási válságok megoldásában is mintaként szolgálhatnak.
A La Mojana térségében kiépített hálózat Dél-Amerika egyik legnagyobb volumenű ókori mérnöki teljesítménye, amelynek kiterjedése vetekszik a Grand Canyon Nemzeti Park területével. A repülőgépekről is jól látható csatornák és magasított mezők építése a Krisztus előtti első évszázadokban kezdődött, és a helyi közösségek mintegy ezer éven át, a tizenegyedik századig használták a rendszert.
A régészek évtizedeken keresztül abból a feltevésből indultak ki, hogy egy ilyen léptékű vállalkozás kivitelezéséhez elengedhetetlen volt egy szigorúan hierarchikus hatalmi struktúra irányítása. Jasmine Vieri, a Cambridge-i Egyetem régésze rámutatott, hogy bár a területen talált kerámia- és aranyleletek utalnak kisebb, formálódó törzsfőnökségek jelenlétére, nincs semmilyen egyéb régészeti bizonyíték, amely alátámasztaná a felülről vezérelt, bürokratikus tervezés elméletét.
A kutatók egy San Marcos városa közelében fekvő, hozzávetőlegesen ötszáz hektáros terület műholdképeit elemezve ezerhatszáz mesterséges gerinc és hatvanhárom lakóplatform méreteit vizsgálták meg. A kolumbiai Antropológiai és Történeti Intézet (ICANH), a spanyolországi Santiago de Compostela Egyetem és a Cambridge-i Egyetem munkatársai a helyi geológiai adatok, a korabeli technológia és az őslakos munkahagyományok figyelembevételével modellezték a szükséges munkaerőigényt.
A számítások azt mutatták, hogy a területen becsülhető ezerhatszáz fős népességből már nyolcszáz dolgozó elegendő volt ahhoz, hogy a magasított mezőket és csatornákat egy száraz évszak felénél is rövidebb idő, mintegy két hónap alatt kialakítsák. A folyamat tehát nem igényelt állami kényszert, hanem a családok együttműködésére épült.
Ez is érdekelhet
A felfedezés visszaadja a prekolumbián lakosság autonómiáját, amelyet a modern történetírás gyakran alábecsül. Miközben a közép-amerikai és az andoki régióban a maják és más kultúrák kiterjedt államalakulatokba szerveződtek, a La Mojana lakói egy olyan innovatív agrárrendszert tartottak fenn, amely esős évszakban állandó tározókban gyűjtötte a vizet, szárazság idején pedig elvezette azt a termőföldekre.
Marcos Martinon-Torres, a Cambridge-i Egyetem szakembere szerint ezek a korai társadalmak nem legyőzni akarták a természetet, hanem alkalmazkodtak ahhoz. Fernando Montejo Gaitán, az ICANH régésze hozzátette, hogy ezek a helyben fenntartható ősi módszerek megoldást jelenthetnek a modern Kolumbia vízgazdálkodási válságára is, ahol a folyók természetes kiöntését gátló gátak, például a Caregato nevű védmű, 2021 óta többször átszakadtak, súlyos károkat okozva a lakosságnak.
