Csak Sztálin tudta megállítani a kémek ászát, aki James Bond alakját ihlette

Bár a klasszikus kémtörténetek izgalmas intrikái számos forrásból táplálkoznak, az ellenséges vonalak mögötti álbajuszos kalandregények nagy része egy ember tetteiből ered. Sidney Reilly a korai brit hírszerzés legendája és James Bond alakjának ihletője volt – de emellett legalább akkora rejtély szövetségesei, mint ellenségei számára. Ez a „mindent tudó ember” története, aki Ian Fleming klasszikus karakterét inspirálta, elmosta a határt kém és bűnöző között, és könnyen lehet, hogy a legmerészebb és legromlottabb kalandor volt a brit titkosszolgálat történetében.

Ki volt Sidney Reilly, a „kémek ásza”?

Amit Reilly korai éveiről tudni lehet, az az, hogy már fiatal korától jó érzéke volt a megtévesztéshez. Valószínűleg Salomon vagy Sigmund Rosenblum néven született 1873 körül az ukrajnai Herszon városában, amely akkor az Orosz Birodalom része volt. Kusza és zavaros élete során többféle származást is magáénak vallott: volt, hogy ír tengerészkapitányt, papot, vagy épp előkelő orosz gárdatisztet állított be apjaként. Még felesége sem ismerte róla az igazságot: szerinte Reilly lengyel nemesek gyermeke volt.

Reilly maga azt állította, hogy születési neve Georgi volt, és hogy éppen kémiát tanult a bécsi egyetemen, amikor anyja temetésének híre Odesszába szólította. Beszámolója szerint a temetés alatt tudta meg nagybátyjától, hogy valójában az anyja és annak zsidó orvosa, Dr. Rosenblum házasságtörő viszonyából született. Szégyenében Georgi felvette az orvos nevét, megrendezte saját halálát az odesszai kikötőben, és potyautasként elrejtőzött egy Dél-Amerikába induló hajón. Ott állítólag megmentette három, amazóniai expedíción lévő brit tiszt életét, akik hálából magukkal vitték Angliába.

Egy kémkarrier kezdete

A fenti történet legnagyobb része valószínűleg nem igaz. Nincs feljegyzés, ami bármit is alátámasztana belőle, és a bizonyítékok azt sugallják, hogy Dr. Rosenblum valójában Reilly nagybátyja volt. 1892-ben, amikor Reilly állítása szerint ott tanult, diákzavargások törtek ki Odesszában: az ifjú Rosenblum gyaníthatóan a félelmetes cári titkosrendőrség, az Ohrana elől menekült Párizsba. Nem maradt azonban sokáig Franciaországban, ugyanis hamarosan egy olasz anarchista megölésével és kirablásával gyanúsították meg. 1895-ben Angliába érkezett, ahol jelentős pénzösszeg befektetésével gyárat alapított, amely hamis gyógyszereket állított elő.

Ekkor keltette fel William Melville figyelmét, aki a londoni Metropolitan Police hírszerző egységét, a Különleges Ügyosztályt vezette. Rosenblum széles körű kapcsolatokat ápolt orosz és európai zsidó emigránsokkal, így felbecsülhetetlen értékű forrása volt a radikális és forradalmi csoportokra vonatkozó információknak.

1897-ben az ifjú kém megismerkedett a 24 éves Margaret Thomasszal, majd rövid udvarlás után valószínűleg segítségére volt férje – egy 63 éves, vesebajos anglikán pap – megölésében. A következő évben Rosenblum és Thomas már össze is házasodtak. A Metropolitan Police ismeretlen okokból nem vizsgálta sem a gyilkosságot, sem az ifjú pár több százezer fontra rúgó örökségét. Nem sokkal később Rosenblum egy új, brit útlevél birtokába jutott, amely szerint Írországban született Sidney George Reilly néven. Az egyetlen feljegyzett Sidney George Reilly évtizedekkel korábban, még születésekor meghalt. Az emigráns új személyazonosságával immár biztonságosan visszatérhetett Oroszországba.

Háborús nyerészkedés a felderítés mellett

Reilly sosem bánt jól a pénzzel, és miután felesége örökségét elverte szerencsejátékon és más mulatságokon, egy bonyolult rubelhamisítási terv megvalósításához fogott, hogy fent tudja tartani magát. 1899-ben az Ohrana szagot fogott, így Reilly és Margaret Port Arthurba (ma: Talien, Kína), az Orosz Birodalom legnagyobb csendes-óceáni kikötőjébe menekült. Reilly itt a kereskedő Mojszej Akimovics Ginzburg alkalmazásába lépett, aki az oroszok szállítmányozója és általában háborús nyerészkedő volt. A következő négy évben Reilly helyzete ideálissá vált a régió viszonyainak és politikájának tanulmányozására. Ginsburgnak szintén megvolt a maga külön bejáratú hírszerzési hálózata, amelyhez valószínűleg Reilly is csatlakozott.

Reilly szerepe a japán flotta megdöbbentő Port Arthur-i győzelmében máig nem világos: Ian H. Nish „az orosz-japán háború egyik megoldatlan rejtélyeként” hivatkozik rá. Annyi bizonyos, hogy egy segítőjével együtt sikeresen ellopta az orosz védelmi terveket, és az orosz reflektorok titokzatos módon kialudtak, amikor a japán flotta 1904. február 8-án. Alig két hónappal később japán ágyútűz verte szét az orosz flotta maradékát, és megtörte a Birodalom jelenlétét Kínában. Körülbelül ugyanekkor Sidney Reilly ismét felszívódott.

Kémkedés az orosz forradalom ellen

Reilly 1918-ban tért vissza a kémszakmához, amikor megismerkedett Sir Mansfield Smith-Cumminggal, a legendás C-vel, aki a Titkos Hírszerző Szolgálat (Secret Intelligence Service), a ma MI6 néven ismert szervezet egyik első és legbefolyásosabb vezetője volt. Cumming alakja inspirálta Ian Fleming kémfőnökét, M-et. Az SIS azonban hivatásos tiszti rangot követelt meg Reillytól, aki feltételes hadnagyi rendfokozatot szerzett a Royal Flying Corps Canada (a Kanadai Királyi Légierő elődje) kötelékében, majd Londonba utazott.

Smith-Cumming feladata az orosz forradalom megzavarása volt, hogy „bölcsőjében megfojtsa azt”, ahogy Winston Churchill fogalmazott ugyanebben az évben. Bár a kémfőnök elismerte Reilly érdemeit, kételyei nem oszlottak el egészen. Első találkozásukkor, március 15-én így írt róla naplójában: „hajlandó számunkra Oroszországba utazni. Nagyon okos – nagyon kétes – járt ő mindenhol és csinált ő mindent… De el kell ismerjem, hogy nagy kockázat, mivel találkozni fog minden emberünkkel Vologdában, Kijevben, Moszkvában stb.”

Alig egy hónap múlva Reilly már Moszkvában szervezte az antibolsevik tevékenységet. Fegyveres felkelést tervezett szítani Lenin kormánya ellen, és Borisz Szavinkov korábbi helyettes minisztert akarta az ellenforradalmi kormány élére állítani. A terv korai véget ért, amikor egy fiatal nő megpróbálta agyonlőni Lenint. A titkosrendőrség kihasználta az alkalmat, és brutális megtorlásba kezdett, több ezer ellenforradalmi gyanúba keveredett embert lemészárolva. Amikor tervének híre eljutott a sajtóhoz, Reilly az összeesküvés fejének állították be, és távollétében halálra ítélték. Azonban mire a titkosrendőrség eljutott szentpétervári lakására, Reilly megintcsak eltűnt.

Az Orosz Birodalom összeomlik

Alighogy visszatért Angliába 1918 novemberében, Reillyt azonnal visszaküldték Oroszországba, hogy az alakuló polgárháborúban a monarchista fehéreket támogassa – és róluk jelentsen. Reilly hátterével és korábbi tapasztalataival könnyedén bekerült Anton Gyenyikin tábornok, az egyik legsikeresebb fehér parancsnok környezetébe.

Reilly azonban nyitva tartotta a szemét, és feltűnt neki, hogy Gyenyikin ügye egyre inkább vesztésre áll. 1919. február 21-i jelentésében kérte, hogy „hívjanak haza, mert itt-tartózkodásom csupán időpocsékolás”. Ismét visszatért Londonba, megkapta a Hadikeresztet, majd továbbutazott New Yorkba. A következő években sikerült befektetőket találnia egy félcédulás tervhez, amely a bolsevikok utáni Oroszországban térült volna meg, és feleségül vette a fiatal színésznőt, Pepita Bobadillát, aki szerint ő volt „az ideális férj”. Ám Reilly vissza szeretett volna térni Oroszországba. 1925 szeptemberében látta elérkezettnek a pillanatot, amikor neves fehér emigránsok egy csoportjával találkozott Párizsban, akik vissza akarták küldeni Oroszországba azzal a céllal, hogy túlélő monarchistáknak segítsen.

Hol halt meg Sidney Reilly?

Az angol kém már bőven szovjet területen járt, amikor rájött, hogy az OGPU, a szovjet politikai rendőrség csapdájába esett. Elfogása után először makacsul ellenállt a vallatásnak. Bár nem kínozták meg, eljátszottak vele egy kivégzést, amivel sikerült annyira megijeszteni, hogy aláírjon egy vallomást. 1925. november 5-én aztán a híres kémet egy zsákba csomagolva autóba tették, majd kihajtottak vele Moszkvából, és az út szélén agyonlőtték.

A halála óta eltelt évszázadban Reilly életének igazságai nehezen váltak megkülönböztethetővé az általa mondott hazugságoktól. Hírszerzési körökben fennálló hírneve ennek ellenére máig töretlen. Ahogy egy volt SIS-tiszt mondta: „Nagyon, nagyon jó volt… Volt benne valami, szinte már gazembernek mondhatnánk. De mint ügynök, felülmúlhatatlan volt.”

A második világháború alatt, nem egészen húsz évvel Reilly kivégzése után, egy Ian Fleming nevű fiatal tengerésztiszt dolgozott a haditengerészeti hírszerzésnek. A szövetségesek európai hírszerzési tevékenységéének koordinálása mellett jutott ideje a levéltárban az ST1 fedőnevű kém tetteiről is olvasgatni, és megörökíteni azokat a 007-es ügynök, James Bond képében. ST1 természetesen Sidney Reilly volt. Fleming évekkel később elismerte egy barátjának, hogy hősének kalandjai nagy részben Reillytól származtak. De még így is hozzátette: „James Bond csak némi badarság, amit én találtam ki. Nem ér fel Sidney Reillyhez!”