Nem volt hajlandó alkut kötni szabadságért folytatott harcában II. Rákóczi Ferenc
2023. március 27. 16:05 Németh Máté
347 évvel ezelőtt, 1676. március 27-én született a magyar történelem egyik legjelentősebb alakja, II. Rákóczi Ferenc. A nemesi származású fiatalember huszonhét évesen állt a róla elnevezett Habsburg-ellenes szabadságharc élére, ezt követően erdélyi fejedelem lett, majd vezérlő fejedelemként Magyarország irányítására is felhatalmazták. Élete során nem engedett a magyar függetlenség gondolatából, még a szabadságharc utáni közkegyelmet sem volt hajlandó elfogadni, és inkább az önkéntes száműzetést választotta.
Rákóczi elfogatása Benczúr Gyula festményén
Korábban
Származás és neveltetés
A szabadságharc vezére I. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona fiaként született 1676. március 27-én a Bodrog jobb partján fekvő Borsiban.
I. Rákóczi Ferenc – akinek édesanyja, Báthori Zsófia tetemes összeggel mentette meg az életét a Habsburg-ellenes összeesküvésben való részvételéért – választott erdélyi fejedelem volt, aki fia születése után pár hónappal meghalt.
A Rákóczi-Báthori vonal mellett Ferenc származása anyai ágon is igen jövedelmezőnek bizonyult, Zrínyi Ilona – Munkács várának védelmezője – Zrínyi Péter horvát bán lánya és ezzel együtt Zrínyi Miklós költő, hadvezér és korábban szintén horvát bán unokahúga volt.
Férje halála után néhány évvel Ilona feleségül ment a szintén jelentős birtokokkal rendelkező Thököly Imréhez, a bujdosómozgalom vezetőjéhez, és bár Ferenc nem kimondottan kedvelte nevelőapját – ezt vallomásaiban le is írta – birtokait végül megkapta.
Ezek után nem meglepő, hogy évekig tartott, míg Rákóczi nagykorúsítása után számba vette birtokait és megismerkedett azok gazdasági működésével.
Miután Zrínyi Ilona a törökök kiűzésének idején három év után feladta a császári csapatok által ostromlott Munkács várát, Ferenccel és lányával, Juliannával Bécsbe kellett távoznia. A következő állomás Rákóczi számára a csehországi neuhausi kollégium volt, ahol jezsuiták között nevelkedett, majd Prágába ment.
Itt logikát, etikát, fizikát tanult, bár érdeklődése inkább a matematika és az építészet felé irányult. Csehországi tartózkodása alatt a fiatal növendékről feljegyezték, hogy „szavai, járása, magatartása mind méltóságteljesek, fejedelemhez méltóak, minden kevélység nélkül; amilyen nemes, olyan emberséges, jóllehet tekintélyét mindig megőrzi”.
A prágai tanulóhónapok után ismét Bécsbe érkezett, itt nyelveket tanult, majd egy rövid itáliai út után – ahol a templom- és múzeumlátogatás mellett a vívás és a tánc alapjait sajátította el – kieszközölte nagykorúsítását.
Politikai számítások is közrejátszottak házasságában, a francia udvarral is jó kapcsolatokat ápoló Károly hessen-rheinfelsi herceg lányát, Sarolta Amáliát vette feleségül.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap