Sidney Lumet nyolcvan éves
2004. június 25. 16:29
Június 25-én ünnepli nyolcvanadik születésnapját Sidney Lumet amerikai rendező, a Tizenkét dühös ember, a Hálózat, a Serpico alkotója.
Brooklynból Hollywoodba
1941 és 1946 között katonai szolgálatot teljesített Japánban, Kínában, majd Indiában. Hazatérve az Egyesült Államokba saját színtársulatot alapított azoknak a színészeknek a közreműködésével, akik elégedetlenek voltak Lee Strassberg színészképzésével és kiváltak a társulatból. 1950-ben Lumet hátat fordítva a színháznak a CBS televíziós társaságnál kezdett el dolgozni, kezdetben segédrendezőként, majd 1953-tól önálló rendezőként is, s majd kétszáz műsort rendezett.
Producerként is tevékenykedett, s 1957-ben lehetősége nyílt arra, hogy a mozivásznon is bizonyítsa rendezői rátermettségét. Reginald Rose forgatókönyvéből és Henry Fonda főszereplésével elkészítette első filmjét, a Tizenkét dühös embert. A mindvégig zárt térben játszódó, rendkívül feszült atmoszférájú darab nem várt sikert aratott, több Oscar-jelölést is begyűjtött, s elnyerte a berlini filmfesztivál fődíját, az Arany Medvét. Már ebben a filmben megfigyelhetők azok a motívumok, melyek Lumet későbbi pályáját is jellemzik: az emocionalitás, mely sosem csap át szentimentalizmusba, a hatásos meseszövés, az intim hangulatok ábrázolása, az erős drámaiság, a gondolatiság, a markáns színészi játék és a kamarajellegű színterek. Nem mellékesen Lumet precizitása - mely újabb rendezéseire is jellemző - már ekkor is megmutatkozott: a film egy centtel sem lépte túl a 350 ezer dolláros költségvetést, s az előírt 20 forgatási nap helyett 19 nap alatt készült el.
A sikeres kezdetet igazán sikeres folytatás követte, Lumet számára megnyílt az út Hollywoodba. Színházi múltját nem tagadva kezdetben irodalmi műveket adaptált vászonra: megrendezte Marlon Brando főszereplésével Tennessee Williams Orfeusz alászáll című drámáját, majd Miller Pillantás a hídról és Eugene O'Neill Utazás az éjszakába című darabját.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap