Náci lapokkal árasztották el a berlini utcákat
2009. január 16. 09:42
Egy brit kiadó, és vezető német történészek álltak egy múlt heti projekt mögött, amelynek keretében egy most induló múltidéző lapsorozat első számában egy 1933-as náci propagandakiadvány pontos másolatával próbálták felhívni a figyelmet a korszakra.
Korábban
Az eredeti lap több ezer másolatát számonként 3,90 euróért lehetett megvásárolni. A Der Angriff (A támadás) című kiadvány eredetileg 1933-ban jelent meg, és annak vezető cikkében Joseph Göbbels arról számolt be, hogy Hitlert kancellárrá választották, majd ennek hatásait próbálta meg felvázolni az olvasóközönségnek. Az árnyalás, és kiegyensúlyozott hitelesség miatt a laphoz a konzervatív Deutsche Allgemeine Zeitung aktuális számát, illetve a Der Kämpfer kommunista napilap vonatkozó cikkeit is csatolták.
A projekt egyik vezetője, Sandra Paweronschitz történész azt méltatta, hogy a vásárlók most ugyanazt olvashatják, mint nagyszüleik, míg a lap kiadója, Peter McGee annak örült, hogy ezáltal olyanok is megismerhetik a történelmet, akik egyébként soha nem fognának egy modern történelemkönyvet a kezükbe. Németország nem az első a sorban: korábban már nyolc másik helyen adták ki a Zeitungszeugen című lapot. Az újság hetente jelenik meg, és mindig más-más témát állít majd a középpontba. A londoni Albertas céget a kivitelezésben a berlini Antiszemitizmust Kutató Központ segítette.
Az akció már csak azért is figyelemreméltó, mert az országban a második világháború óta első alkalommal engedtek megjelenni nyíltan egy náci propagandaterméket, amely - bár lehet, hogy vannak oktatási és tudományos céljai - sajnos egyelőre mégis az ellenzők malmára hajtotta a vizet. A legtöbben ugyanis pont azért aggódtak a lap miatt, hogy az jelen helyzetben épp a gázai konfliktus miatt kiéleződő, modern antiszemitizmus számára jelenthet újabb muníciót.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap