Nem a germánok formálták át az Ibériai-félsziget népességét
Az Ibériai-félszigeten az 1. és a 8. század között élt 243 ember DNS-ének vizsgálata alapján a római uralom nagyobb mértékben alakította át a térség népességének genetikai összetételét, mint a később érkező germán népcsoportok. A Cell című tudományos folyóiratban megjelent kutatás szerint a szvébek, az alánok és a vizigótok megjelenése elsősorban a társadalmi elit összetételében hagyott nyomot, miközben a korábban ott élő lakosság nagy része továbbra is helyben maradt.
- Az Ibériai-félszigeten élt 243 ember DNS-ének vizsgálata szerint a római uralom jelentősebben alakította át a térség népességének genetikai összetételét, mint a későbbi germán bevándorlás.
- A római kori minták 83 százalékánál kelet-mediterrán eredetű genetikai örökséget mutattak ki, miközben egyértelműen itáliai felmenőket csak kevés személynél azonosítottak.
- Az eredmények szerint a térség népességének átalakulását elsősorban a Római Birodalom kapcsolatrendszerén keresztül zajló migráció, nem pedig a későbbi politikai hatalomváltások határozták meg.
A Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet, a Baszkföldi Egyetem, a Barcelonai Természettudományi Múzeum és a Harvard Egyetem kutatóinak részvételével készült tanulmány 31 régészeti lelőhelyről származó 243 ember genetikai állományát elemezte, amelyet további 58, korábban publikált mintával vetettek össze. Az eredmények szerint a római hódítást megelőző vaskorban az Ibériai-félsziget lakossága genetikailag viszonylag egységes volt, a birodalmi uralom idején azonban jelentősen megnőtt a népesség sokszínűsége. A római kori minták közül mindössze hat személy volt kizárólag a helyi népességhez köthető, míg a vizsgált 66 emberből 55 esetében, vagyis 83 százalékuknál kimutatható volt a kelet-mediterrán térségből érkező népcsoportok genetikai öröksége. A kutatók különösen meglepőnek találták, hogy a római és kora posztrómai időszakból származó, megfelelő minőségű DNS-mintával rendelkező 269 személy közül mindössze nyolcnál azonosítottak egyértelműen itáliai eredetű felmenőket.
A vizsgálatok egy másik jelentős népességmozgásra is felhívták a figyelmet, amelynek során Észak-Afrikából érkeztek bevándorlók az Ibériai-félsziget déli területeire. A déli lelőhelyeken vizsgált 34 római kori személy közül 33 rendelkezett észak-afrikai eredetű genetikai összetevőkkel, amelyek átlagosan örökítőanyaguk 27 százalékát tették ki. A Córdoba közelében található Cortijo Coracho 4–5. századi keresztény temetőjében feltárt 31 ember közül mindössze egynél nem mutattak ki ilyen származást. A vizsgált személyek több mint fele ráadásul ugyanannak a családnak a tagja volt, amelynek rokoni kapcsolatait négy nemzedéken keresztül sikerült rekonstruálni. A kutatók szerint ezek az eredmények arra utalnak, hogy a római uralom idején a Gibraltári-szoros két partvidéke között korábban nem tapasztalt mértékű népességmozgás zajlott, amely a kereszténység terjedésében is szerepet játszhatott.
A Nyugatrómai Birodalom hanyatlását követően megjelenő germán népcsoportok szintén hozzájárultak a térség genetikai átalakulásához, hatásuk azonban jóval csekélyebb volt a római kori népességmozgásokénál. A népvándorlás korából származó 164 ember közül 53 rendelkezett közép- vagy észak-európai felmenőkkel, a germán eredetű genetikai összetevők aránya pedig a különböző térségekben és társadalmi csoportokban 12 és 22 százalék között mozgott. A közép- és észak-európai származás különösen azoknál a személyeknél volt gyakori, akiket gazdag, germán eredetű sírmellékletekkel együtt temettek el, ami arra utal, hogy a bevándorlók egy része a társadalom előkelő rétegeihez tartozhatott. A méridai temetőben például három fiatal nő sírjából is értékes arany- és ezüsttárgyak kerültek elő, amelyek alapján a kutatók korábban úgy vélték, hogy az elhunytak a betelepülő szvéb előkelők közé tartoztak. A DNS-vizsgálatok azonban kimutatták, hogy egyikük helyi felmenőkkel rendelkezett, ami arra utal, hogy a szvéb elit és a térség római eredetű lakossága között házassági kapcsolatok is kialakulhattak.
Ez is érdekelhet
A kutatás egyik legérdekesebb eredménye két, egymástól mintegy 725 kilométerre eltemetett testvér azonosítása volt, akik az 5. század elején élhettek az Ibériai-félszigeten. A nőt a mai Castellón tartomány területén, a Via Augusta római út mentén fekvő Ildum településén temették el, míg fivérének sírját a távoli Méridában tárták fel. Mindketten kizárólag közép- és észak-európai eredetű felmenőkkel rendelkeztek, ezért a kutatók feltételezése szerint az első bevándorló nemzedékhez tartozhattak, temetkezési helyeik pedig a szvébek vándorlásának egyik lehetséges útvonalát rajzolhatják ki. A két sír közötti távolság az eddig ismert archeogenetikai leletanyagban példátlannak számít, és arra is rávilágít, hogy a római úthálózat a birodalom hanyatlása után is elősegíthette a népesség mozgását.
A kutatók hangsúlyozzák, hogy az Ibériai-félsziget késő antik lakossága genetikailag sokszínűbb volt a mai spanyolországi népességnél, ami a középkorban lezajlott további jelentős demográfiai változásokra utal. Ezek hátterében többek között a muszlim hódítások, a keresztény visszahódítás, valamint az északi területekről érkező telepesek mozgása állhatott, bár a rendelkezésre álló középkori DNS-minták egyelőre nem teszik lehetővé a folyamat pontos rekonstruálását. A tanulmány legfontosabb következtetése, hogy az Ibériai-félsziget népességének átalakulását elsősorban nem a politikai hatalomváltások és a hódító népcsoportok megjelenése határozta meg, hanem a Római Birodalom kiterjedt kapcsolatrendszerén keresztül zajló, hosszú távú migrációs folyamatok.
