Homéroszi hagyományokkal szerzett hatalmat egy ókori görög törzs
Egy ókori görög törzs, a praszaiboszok közössége Homérosz irodalmi örökségének felhasználásával szerezhetett politikai elismerést és hatalmat a római uralom alatt. A Torinói Egyetem történészének, Chiara Lasagninak kutatása rávilágít arra, hogy a helyi identitás és az ősi rokonsági kapcsolatok miként segítették a politikai túlélést a független hellenisztikus államok bukásának korszakában.
- A praszaiboszok görög törzse a theszprótoszokkal való rokonságra hivatkozva erősítette meg politikai befolyását.
- A hatalmi átrendeződés a Kr. e. 2. században történt a római hódítás időszakában.
- A feltételezést az albániai Buthróton romjainál feltárt ókori feliratok és bizánci források is alátámasztják.
A praszaiboszok eredetileg egy kevésbé ismert közösséget alkottak az ókori Epirusz területén. A Kr. e. 2. század folyamán azonban a nevüket adták egy tágabb politikai szövetségnek, amely a római fennhatóság alatt jött létre. Ennek az új hatalmi formációnak a központja a mai Dél-Albánia területén fekvő tengerparti város, Buthróton lett, amely korábban a khaónok közösségéhez tartozott. Bár a szövetség alapításának pontos dátuma bizonytalan, a régészeti és írásos emlékek megerősítik, hogy a szervezet már a Kr. e. 2. század közepe előtt létezett.
A politikai felemelkedés magyarázatát a homéroszi eposzokban szereplő theszprótoszokhoz fűződő kapcsolat jelentheti. A kulcsfontosságú nyomot Büzantioni Sztephanosz kora középkori tudós munkája szolgáltatja, aki a praszaiboszokat a theszprótoszok egyik ágaként azonosította. A theszprótoszok Epirusz egyik legjelentősebb közösségét alkották, és Homérosz Odüsszeiájában is feltűnnek.
Chiara Lasagni érvelése szerint a dicső és ősinek tekintett múlttal való asszociáció erősebb legitimitást és elismertséget biztosíthatott az új politikai csoportnak a római közigazgatás szemében. A tanulmány ugyanakkor tisztázza, hogy maga a praszaibosz törzs nem szerepel a homéroszi művekben, csupán az ismert népcsoport kulturális tekintélyét igyekeztek a maguk javára fordítani.
A törzs felemelkedésének folyamatát a Buthróton ókori színházánál és a Feliratok Tornyánál feltárt kőemlékek is részletesen megörökítik. A legkorábbi, Kr. e. 200 körülre datálható felirat egy Szaotasz nevű praszaibosz férfit említ, aki Aszklépiosz, a görög orvoslás istenének papjaként szolgált a városban. A későbbi dokumentumok már egy szervezett államapparátusra utalnak, megnevezve a törzs tisztségviselőit, egy tanácsot és egy népgyűlést is.
A színház falain elhelyezett feliratok jelentős része rabszolgák felszabadítását rögzítette, a bennük szereplő nevek pedig egy több helyi csoportból összegyúrt, összetett társadalomra utalnak. További rendeletek külsős személyek számára biztosítottak föld- és házbirtoklási jogokat, illetve adókedvezményeket egy Praszaibia nevű területen, ami a kutatók szerint nem egy rögzített földrajzi régiót, hanem a szövetség joghatóságát jelölte.
A praszaiboszok politikai megerősödése szorosan összefüggött a hellenisztikus világot megrázó geopolitikai átalakulásokkal. A térséget korábban összefogó epiruszi szövetség a Római Köztársaság és a makedón királyság közötti konfliktusok során bomlott fel. A római légiók Kr. e. 168-ban a püdnai csatában döntő vereséget mértek a makedón hadseregre, majd a következő évben büntetőhadjáratot indítottak Epirusz azon területei ellen, amelyek az ellenséget támogatták. A katonai pusztítás nyomán a helyi lojalitási hálózatok átrendeződtek, és a korábbi politikai határok is megváltoztak a Balkán-félsziget nyugati partvidékén. Ebben a kaotikus történelmi helyzetben a helyi eliteknek új stratégiákat kellett találniuk státuszuk megőrzésére és a hódítókkal való békés együttműködés kialakítására.
Ez is érdekelhet
Az epigráfiai leletek egyike a praszaiboszokat a kammanoszok nevű csoporttal együtt említi a hódítás utáni időszakban. Polübiosz ókori történetíró feljegyzéseiből ismert, hogy ezt az utóbbi közösséget Tiberius Gracchus római tisztviselő vonta római irányítás alá Kr. e. 163-ban. Bár Lasagni elveti azokat a korábbi elméleteket, amelyek a törzset az Iliászban szereplő perrhaiboszokkal próbálták azonosítani, a megfigyelt jelenség jól illeszkedik a korszak diplomáciai gyakorlatába.
A görög közösségek gyakran hangsúlyozták vagy alkották meg mitológiai genealógiáikat, hogy kivívják a hellén kultúrát tisztelő római elit tiszteletét. A praszaiboszok sikere valószínűleg a helyi hagyományok, a befolyásos családok és a római közigazgatáshoz fűződő pragmatikus kapcsolatok ötvözetén alapult, amelyet egy ősi, homéroszi Epirusz emlékével hitelesítettek.
