2022. nyár: Mesebeli menyegzők
ITT támogathatsz bennünket

Reprezentatív kötet a kortársak Mátyás-képéről

2008. május 13. 14:00

Az uralkodók mindig is törekedtek arra, hogy megfelelő képet alakítsanak ki magukról. Így tett Mátyás király is, aki udvarában számos történetírót, humanistát foglalkoztatott.

Szörényi László előszavában Mátyás király alakját és korát vázolja fel. A címként szolgáló latin jelige - Animus regis regna nobilitat et ebscurat - találó választásnak bizonyult. A fordítás pontos visszaadására a latinisták több kísérletet tettek, olykor ellentétes értelmezések is napvilágot láttak. Mindenestre tény, hogy Mátyás kitörölhetetlen nyomott hagyott a magyarság emlékezetében. A romlás évszázadaiban sóhajtoztak utána, a Habsburgok II. Mátyás koronázása idején tudatosan állították propagandájuk középpontjába.

Maga az uralkodó sem fukarkodott a dicső ősökkel, a nagy királyokon kívül Attilát is beállította a nagy elődök sorába. Az utóbbi évtizedek kiterjedt kutatásainak köszönhetően Mátyás királyról szinte lehetetlenség monográfiát írni, mivel az új adatok feldolgozása még nem fejeződött be. (Természetesen születtek vállalkozások, amelyek közül kiemelkedik a tavaly elhunyt kiváló történész, Kubinyi András műve.) Szörényi egy római kori mozaikhoz hasonlítja az Animus Regis-t, amelynek olvasásával közelebb kerülhet hozzánk az 500 éve trónra lépő király személyisége.

Komlóssy Gyöngyi válogatása remekül teljesítette a kitűzött célt: a szövegek ugyanis mind Mátyás király korában alkotó neves mesterek opusaiból valók. Oláh Miklós (1493-1568) esztergomi érsek, humanista historikus jelenti a kivételt, akinek azért még ifjúkorában megadatott, hogy személyesen láthassa Mátyás visegrádi palotáját. Jogosan került be a (be)válogatottak közé Heltai Gáspár, aki Bonfini fordítójának, átdolgozójának tekinthető. A különböző auktorok történeteit nem törik meg a címek, így elejétől a végéig elolvashatjuk a könyvet, kezdve a Hunyadiak leszármazásától egészen a nagy király sírfeliratáig. A szövegek szerzői között magát Mátyást is megtaláljuk, leveleiben egyértelműen tetten érhető a reá jellemző széles körű műveltség és tudatosság. A magyar uralkodó kiterjedt kapcsolatrendszert ápolt, írásainak címzettjei között Guilio Pomponio Leto, az egyik legnevesebb itáliai humanista is helyet kapott.

Mátyás maga is sokat tett azért, hogy megfelelő reprezentációban részesüljön. Az udvarában tevékenykedő Bonfinit, Galeotto Marzio-t bőkezűen támogatta. A kor egyik legnagyobb természettudósa, a német Regiomontanus igen kedvező képet adott a Halak jegyében születettekről. Thuróczy János a király megválasztásáról őrzött meg igen értékes információkat. "... a magyar nép a város széles utcáin járva-kelve, a gyerekek ide-oda futkosó csapatja mondogatta és kiáltozta: Mátyást akarjuk királyunknak, őt választotta ki Isten a gyámolunkra, mi is őt választjuk." (Igaz, hogy Thuróczynak van újabb fordítása, de a lényegen ez nem változtat.)

A korszak egyik meghatározó alakja Enea Silvio Piccolimini 1458-ben II. Pius néven lett pápa. Munkáiban többször is foglalkozott Magyarországgal, Mátyás intenzív levelezést folytatott vele. A pápa világosan látta Mátyás uralmának kezdeti nehézségeit, a megkoronázás hiányát, a király elleni nyílt lázadás veszélyeit, amelyeken végül felül tudott emelkedni. A magyar király rendszeresen kijátszotta a "török kártyát", ezzel próbálta meg nyomást gyakorolni a Szentszékre, hogy a pápa az oszmánellenes szövetség élére álljon. Ezt bizonyítják a király IV. Sixtus pápához írt levelének sorai. Mátyás több támogatást várt volna Rómától, nehezményezte, hogy a pápa még a követeit sem hallgatta meg.

Nagy fordulatot jelentett a király (és az ország) életében az Aragóniai Beatrix-szal kötött házasság. Mátyás második felesége a távoli Nápolyból került Budára, a szép és nagy humanista műveltségű hölgy a jelek szerint azonnal nagy hatást gyakorolt férjére. Az esküvőre 1476. december 22-én került sor, és a király komoly előkészületeket tett a menyegző pompázatos voltáért. Eschenloer beszámolójából világosan kiderül az is, hogy Beatrix jól ismerte a nyugati udvari etikettet, és azt akarta Magyarországon is meghonosítani. Az udvarban olasz szokásokat vezetett be, arany-ezüst étkészletet használtak, a királyhoz való bejutást megnehezítették az ajtónállók. A királyné még az olasz ételekre is rászoktatta a férjét, sőt hívására külföldi zenészek, művészek és építészek jelentek meg magyar földön. Az udvar ilyetén jellegű átalakítása Mátyás életvitelét is megváltoztatta.

Mátyás komoly műveltséggel rendelkezett. Galeotto Marzio szerint több nyelven beszélt, a németül még gyermekkorában tanult meg, és nagyon jól tudott bolgárul (szlávul), így a különböző népekkel akár tolmács nélkül is boldogult. A tudós felfigyelt a magyar nyelv nehézségeire is, ezen ugyanis nem könnyű írni, ráadásul "a legcsekélyebb hangsúlyváltozástól, kiejtésbeli különbségtől megváltozik az értelem." A humanista rögzítette a király szólás-mondásait is, rendkívül pozitív képet festett mindenre kiterjedő emlékezetéről, nagylelkű művészetpártolásáról. A magyar uralkodó híre távoli országokba is eljutott. Egy 17. századi francia aranycsináló recept úgy tudta, hogy Mátyás az alkímiával is foglalkozott.

A Petőfi Irodalmi Múzeum igényes kötetének lapjait jó érzés forgatni. Tipográfiailag szépen kialakított, Banga Ferenc és Szemethy Imre illusztrációi sejtelmes képi világot biztosítanak. A grafikák "önállóan" is megállják a helyüket, a belőlük nyílt kiállítást június 8-ig tekinthetik meg az érdeklődők. Mátyás kortársainak ítélete nem csalt, 1458-ban valóban egy kiváló képességű király került Magyarország trónjára.

Animvs Regis. Mátyás király a kortársak szemével. Szerk.: Komlóssy Gyöngyi. Budapest, 2008. Petőfi Irodalmi Múzeum, 200 oldal, 4830 Ft

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2022. nyár: Mesebeli menyegzők
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár