Kalandos középkor

Filmszemlén az elfelejtett hős

2008. január 17. 17:00

Fonyó Gergely Ocskay László századosról, az elfeledett második világháborúbeli zsidómentőről szóló dokumentumfilmjét január 23-án, szerdán mutatják be.

Ocskay a Múlt-korban
Az "Ocskay László százados, az elfelejtett hős" című film egy katonatiszt szinte teljesen feledésbe merült hőstettét mutatja be - írta az alkotást forgatókönyvíróként is jegyző Kollarik Tamás. Közleményében felidézte, hogy a Magyar Hadsereg századosa a történelem egyik legbátrabb és legkülönösebb embermentési akcióját hajtotta végre: humanitárius tettével Budapesten 2500 üldözött férfit, nőt és gyermeket mentett meg a második világháború legvészesebb időszakában, az 1944-45-ös években.

Ocskay László a budapesti Abonyi utcai Zsidógimnázium (ma ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola) épületében az úgynevezett "Ruhagyűjtő Munkásszázad" vezetőjeként munkaszolgálatosoknak és családjuknak nyújtott védelmet a német és nyilaskeresztes fenyegetésekkel szemben. "Hihetetlen módon az Abonyi utcát a nyilas fenyegetésektől Ocskay konspirációjának köszönhetően a fegyveres SS védte meg" - mutatott rá Kollarik Tamás. A megmentettek között volt többek között Goda Gábor Kossuth-díjas író, Kadosa Pál zeneszerző, Kabos Ede kardvívó világbajnok, valamint Kellér Dezső és Ráday Imre színművészek is.

A háború után azonban nemesi származása és német kapcsolatai miatt üldöztetés várt Ocskay Lászlóra, aki végül Amerikába emigrált, és ott is halt meg 1966-ban. Személye feledésbe merült egészen az 1990-es évek elejéig, amikor az általa megmentett Dan Danieli megkereste sorstársait, és elérte, hogy a nyilvánosság is tudomást szerezzen Ocskay László tettéről. A százados ennek eredményeképpen megkapta a jeruzsálemi Jad Vasem intézettől a Világ Igaza elismerést, Magyarországon és az Egyesült Államokban pedig posztumusz kitüntetést kapott. Budapesten két helyen állítottak neki emléktáblát.

"A film úttörő vállalkozás és valódi unikális munka. A majdnem teljesen feledésbe merült Ocskay hőstette egyedülálló, mindenki számára példaértékű" - vélekedett Kollarik Tamás, aki a forgatókönyvet Ocskay Rudolffal - Ocskay László unokatestvérének fiával - együtt írta. Az alkotás operatőre Gyulai Bence Márton és Kiss Sándor, a zene pedig Rakonczay Viktor munkája. A producer felidézte azt is, hogy a filmet nagy sikerrel mutatták be január 9-én Brüsszelben, az Európai Parlamentben. Emlékeztetett arra, hogy az alkotás a 39. Magyar Filmszemle versenyprogramjában is szerepel.

(Múlt-kor/MTI)
Címkék
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!