Kalandozások Pannóniában: telepesek az ókori Duna-parton

Erőd védte a dunai átkelőt

A Duna Bajától Mohács felé régebben két ágon folyt, és a jelenlegi medrében a mostaninál jóval kevesebb víz volt. Gosztonyi Jenő, a település egyik történetírója szerint volt olyan időszak, amikor majdnem száraz lábbal lehetett átkelni a túlsó partra. Ez a helyet folyami átkelésre is alkalmassá tette, ami a stratégiailag fontos települések közé emelte Lugiót. Jelentősége a mai Erdély (Dacia) meghódításakor nőtt meg igazán, mert az egyik fontos kereskedelmi és hadiút Lugiótól indult a keleti tartomány felé a mai Szegeden keresztül.

Légifotók Dunaszekcsőről a Civertan oldalán

Az átkelési lehetőség háborús időkben azonban hátrányt jelentett. A túlparton élő szarmata törzsek betörései ellen a jobb part magas löszfennsíkja védett, később viszont a Duna Szekcsőnél folyó ágának vízhozama jelentősen megnőtt, és mivel az északi féltekén a folyók jobb partjukat mossák erőteljesebben, az idők folyamán a löszhegy jelentős része a Dunába omlott. Lugio katonai városa a római telepesek tömegét is magához vonzotta és az előkerült emlékek területi kiterjedése alapján ezáltal a jelentősebb települések közé tartozott.

A korai katonai palánktábor feltehetően a Várhegytől északnyugatra, a mai szerb temető környékén volt. Az ókori település valódi jelentősége azonban a Várhegyen emelt erődítménnyel hozható kapcsolatba. A Pannónia római megszállását követően épített palánktáborok a határvédelmi feladatokat nem tudták megfelelően ellátni, ezért a folyamatos betörések miatt Domitianus császár uralkodása alatt (i. sz. 81-től) fogtak hozzá a limes komolyabb kiépítéséhez.

A Duna mentén 10-15 római mérföldenként kőerődöket építettek, az erődök között pedig őr és jelzőtornyokat emeltek. Feltehetőleg ekkor alapíthatták a Várhegyen lévő kőerődöt is. Lugio erődjének építési idejét a felszíni leletek széthordása és az átfogó feltárások hiánya miatt azonban nem lehet pontosan megállapítani. Az időpontra vonatkozó feltevéseket azonban az itt talált cserépdarabok, elsősorban itáliai gyártmányú terra sigillaták igazolhatják.

Az erőd csupán 175 méter hosszan, 75-130 méter szélesen maradt meg, mivel a korábbi tulajdonosok szőlőültetés miatt kibontották a meglévő falakat, és a kőanyagot pénzért eladták. Az erődre vonatkozó adatok még így is megbízhatatlanok, mert az nem derül ki, hogy az egyes falak mely korhoz köthetők. Számolni kell ugyanis a jelentős későbbi - főleg a középkorban folytatott - építkezésekkel is, melyekről nincsenek adataink. A hegy északi oldalán található mintegy 30 méter hosszú fal az elsődleges vizsgálatok szerint középkorinak tekinthető.

A Lugio nevet elnyert, elsősorban katonai céllal létrehozott település életében a romanizálódott őslakók is részt vettek. Erre utal a település neve is, amely egy kelta eredetű szóból származik (lugdunum - világosság). A római birodalom belső problémái gyakran jelentkeztek Pannonia provinciában is. Gordianus császár (238-244) új csapatokat rendelt Lugióba, majd amikor Aurelianus császár 271-ben feladta Daciát, a pannoniai limesre gyakorolt barbár támadások is gyakoribbá váltak. Az anarchikus állapotok megszüntetése Diocletianus császár (284-305) nevéhez fűződik, aki személyesen is ellenőrizte a limes megerősítését, és rendeletei alapján tudjuk, hogy 293-ban személyesen is járt Lugióban.

1. Erőd védte a dunai átkelőt
2. Ma is élő római örökség