Az elektrotechnika atyja: 190 éve született Werner von Siemens
2006. december 13. 15:00
Százhúsz éve, 1816. december 13-án született a Hannover közeli Lenthében Ernst Werner Siemens német feltaláló, az elektrotechnika atyja, a nevét viselő vállalat megalapítója.
Korábban
Inspiráló börtönévek
Összesen tizennégyen voltak testvérek, ő negyedikként érkezett a családba. Rajta kívül két fivére, az Angliában a Siemens-Martin acélgyártási eljárás kidolgozásával ismertté vált Carl Wilhelm, illetve August Friedrich szerzett magának nevet, fő tevékenységük a nagy hőfokú olvasztókemencék és a tüzeléstechnika korszerűsítése volt.A család a jobb megélhetés reményében 1823-ban költözött Lübeck környékére, ahol az apa egy uradalmat irányított. Wernert eleinte otthon tanították, a polgári iskola után magántanítója volt, s középiskolai tanulmányait Lübeckben fejezte be. Érettségi vizsgát azonban nem tett - ő ugyan szívesen tanult volna tovább, de a szülők pénzügyi helyzete miatt nem lehetett mérnök. Helyzete még kilátástalanabbá vált azt követően, hogy egy éven belül mindkét szülője meghalt, így legidősebb fiúként neki kellett gondoskodnia testvéreiről.
A fiatal tüzér |
Valószínűleg ma szegényebbek lennénk pár telefonnal, mosógéppel és hűtőszekrénnyel, ha Siemens párbajban való segédkezésért nem kerül börtönbe. Büntetése alatt ugyanis laboratóriummá alakította börtöncelláját, s ekkor kezdtek körvonalazódni grandiózus találmányainak ötletei is. 1842-es szabadulása után visszatért a hadsereg kötelékeibe, de keresetét találmányai áruba bocsátásával próbálta kiegészíteni. Kidolgozott egy új eljárást a gőzgépek működésének szabályozására, egy új présgépet a műkő előállítására, valamint egy új nyomdai eljárást, s idővel felmerült benne a távíró-vezeték tökéletesítésének ötlete (ami arra szolgált, hogy levelezni tudjon fivérével, Wilhelmmel).
Egy ezüst kiskanál és az egyenáram segítségével dolgozta ki a galván-technikát, amelynek szabadalmát egy ékszerésznek adta el, a pénzből Angliába küldte öccsét tanulni. 1846-ban fejlesztette ki az önműködő árammegszakító telegráfot, majd később még tovább tökéletesítette a vezetékeket a szigetelt kábelek gyártásával.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
![Múlt-kor magazin 2017/tavasz](/ih0Ax/label/.cut-640x400/730.jpg)
tavasz
Múlt-kor magazin 2017
- Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
- Szinyei Merse Pál: Majális
- Szacsal, Nopcsa-kastély
- Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
- A Közel-Kelet amazonjai
- Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
- Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/f57dcb25b6a214752390a7126b821019.jpg)