Nyomtatás képekkel
Nyomtatás képek nélkül

A színjáték befejeződött: 1956 szerepe az orosz hadtörténetben

2006. október 27. 11:45

URL: https://mult-kor.hu/cikk.php?id=15283&pIdx=4

A Szovjetunió utódállamaiban alapműnek számít "A hadművészet enciklopédiája" című sorozat pár évvel ezelőtt megjelent kötete, amelyben az első fejezet "A magyarországi válság" címmel 1956-ot tárgyalja.

Naivitástól mentesen a vasfüggöny árnyékában

Az előszó szerint `a Harmadik Birodalom veresége után nem maradt Európában olyan erő, amely megállhatott volna a gigászi szovjet hatalommal szemben. Messze nyugatra előretolva határait, a kommunista rendszer igényt formálhatott uralkodó szerepre az Óvilágban. Európa történelmében volt már ilyesmi. Amikor az orosz haderő Napóleon leverése után bevonult Párizsba, Oroszország Poroszországgal szövetségben, a politikai vákuumot kihasználva, uralkodó pozícióra tehetett szert a kontinensen.

Jóllehet Churchill állhatatosan javasolta Washingtonnak, hogy foglalja el Berlint, az Egyesült Államok hadserege azzal szórakozott, hogy délen vette üldözőbe az ellenséget, Európa szívét az oroszoknak hagyva. Az amerikaiak semmi különösebb jelentőséget nem tulajdonítottak a megszállási övezeteknek, úgy gondolták, hogy két évvel a háború bejezése után minden csapatot kivonnak. Akkor senki sem gondolta, hogy erre csak negyvenöt éve múlva kerül sor.`

A vasfüggöny eleje és vége

A kötet szerzője és összeállítója, Andrej Gorgyijenko az előszóban azt is megjegyzi, hogy Sztálin viszont "nem volt naív", jó előre megfontolta lépéseit, jól tudta, hogy hadserege nem vonul ki az elfoglalt területekről. "Ezek a területek - fejtette ki a neves hadtörténész - a Szovjetunió részeivé váltak, vagy bábállamokká a hitleri csatlósok mintájára. A Nyugatnak nem maradt más, mint védeni Ausztriát és Iránt, a többi országot sorsára kell hagyni."

Churchill 1946 márciusában tényként könyvelte el a "vasfüggöny" létét, majd George Kennan, Washington moszkvai nagykövete meghirdette a "szovjet birodalom féken tartásának" doktrínáját, egy évvel később Harry Truman, aki megelégelte a fokozódó szovjet terjeszkedést, megüzente a Szovjetuniónak a "hidegháborút". Moszkva elégedetten dörzsölte a kezét, hiszen a hidegháború meghirdetője egyértelműen "imperialistának" minősül. Az atomfegyver azután eldöntötte: a vele rendelkezők nem viselhetnek háborút egymás ellen.

A köztársaság kikáltása, 1946

A híres amerikai szovjetológus, Zbigniew Brzezinski, Carter elnök volt nemzetbiztonsági főtanácsadója hét fejezetre osztotta fel a hidegháborút. A könyv ezt a kronológiát alapul véve az 1953-1957 közötti harmadik szakaszt a következő megfogalmazásban interpretálja: "Sztálin halála után az Egyesült Államok átmenetileg magához ragadja a kezdeményezést. Az új szovjet vezetés eltávolodik az agresszió politikájától, de a békés egymás mellett élés lehetősége Budapest utcáin szertefoszlik a szovjet tankok dübörgésében."

Az 1945-ös Magyarországról Andrej Gorgyijenko forrásmegjelölés nélkül egyebek között az alábbiakat írja: "A szabad választásokon '45 novemberében a szociáldemokrata-kommunista koalíció a szavazatok mindössze 34 százalékát szerezte meg a kisgazdák 57 százalékával szemben. Miniszterelnök a kisgazdapárti Nagy Ferenc lett, de a belügyminisztérium a kommunista és 1933 óta NKVD-ügynök Nagy Imre kezébe került...."

Hatalmi harcok Moszkvában

Szuszlov

Rajk Lászlóról, aki 1946 elején Nagy Imrétől vette át a belügyi tárcát, a könyvben az szerepel, hogy az államapparátusban végrehajtott "tisztogatás" keretében 50 ezer állami tisztviselőt váltott le és váltott fel kommunista párttagokkal. "Ahogy ez a keleti tömb többi országában is történt, a hatalom megragadása és az ellenzékkel való leszámolás után a kommunisták egymás kiirtásával kezdtek foglalkozni. Az első áldozatok egyike Rajk László lett, akit az összes létező és nem létező titkosszolgálatok ügynökének, fasisztának, trockistának, Tito hívének bélyegeztek... A kivégzett Rajk tisztségét felvállaló Kádár János 1951-ben börtönrács mögé került. A kommunista rezsim, amelyet az I. Miklós cár büntető hadjárata óta megvetett oroszok varrtak az ország (Magyarország) nyakába, gyűlölet tárgya lett, amit csak a vörös terror tudott féken tartani."

Sztálin halála és Malenkov hatalomra kerülése után - folytatódik a könyvben a történet - Nagy Imre lett Magyarország miniszterelnöke, aki egy szabadabb átalakítási programot hirdetett meg, de ahogy a Kremlben gyengült Malenkov befolyása, meggyengült Nagy Imre pozíciója is, és általános népszerűsége ellenére Rákosi Mátyás 1955. április 14-én menesztette a kormányfői tisztségből és kizáratta a pártból.

Nyikita Hruscsovnak 1956 februárjában a szovjet párt XX. kongresszusán mondott beszéde derült égből villámcsapásként érte Rákosit; a magyar értelmiség kezdte nyíltan bírálni a Magyar Dolgozók Pártja irányvonalát, országszerte Petőfi nevét viselő vitakörök alakultak, Rákosi kénytelen volt rehabilitálni Rajkot, sőt a hatalommal való visszaélést írta a magyar titkosszolgálatok rovására.

A szovjet kommunista párt központi bizottsága 1956 júniusában Budapestre vezényelte Mihail Szuszlovot, aki 1947-től az SZKP KB titkára volt és 1955-ben másodszor is bekerült a központi bizottság elnökségébe, - mellesleg világszerte Moszkva főideológusának tartották. Szuszlov találkozott Rákosi Mátyással és Kádár Jánossal is, majd Gorgyijenko szerint meglepő tartalmú jelentést küldött haza, amelyben többek között ez állt: "A munkások, a parasztok és különösen a szövetkezetekbe tömörült parasztok hangulata egészséges... A munkások és parasztok között, az alacsonyabb szintű termelési egységekben nem beszélnek a pártvezetés válságáról, nincs szó a pártvezetés iránti bizalmatlanságról."

Mikojan

Szuszlov akkor úgy vélekedett, hogy Rákosi nagyon jól megbirkózik feladataival és semmi szükség leváltására. Egy hónappal később felkereste Magyarországot Anasztasz Mikoján, aki akkor már 1935 óta a szovjet minisztertanács első elnökhelyettese, a párt politikai bizottságának, illetve elnökségének tagja volt. Az ő hazaküldött jelentésében viszont az állt, hogy Magyarországon teljes erővel folyik a szocialista uralmi rendszer felbomlása, a kommunista párt a "legmélyebb válságban" van.

Moszkva ezután minden posztjáról leváltatta Rákosit, "áttelepítette" a Szovjetunióba, ahol 1971-ben halt meg. "Az MDP első titkára Gerő Ernő lett, nagyobb sztálinista, mint Rákosi" - fogalmaz könyvében Andrej Gorgyijenko, hozzátéve, hogy a magyarországi események ezután teljesen Gerő Ernő akaratától függetlenül alakultak. Gorgyijenko 1956 októberének magyarországi fejleményeit Rajk László hamvainak újratemetésével és azzal a háromszázezres tömegtüntetéssel kezdi, amely Gerő Ernő távozását és Nagy Imre visszatérését követelte. Folytatja a budapesti műszaki egyetemen október 22-én tartott hallgatói gyűléssel, amely többpártrendszert, szabad választásokat követelt, és egyértelműen - a szovjet csapatok kivonását.

Zsukov utolsó hadművelete

Október 23-ához érve a szerző a budai Bem-szoborhoz, majd az Országgyűlés épületéhez vezeti olvasóit, ahol Nagy Imre hazatérésre kérte a tüntetőket. A Belgrádból sürgősen hazarepült Gerő Ernő rádióbeszéde, a rádió épületénél lezajlott összetűzés következik a leírásban, jelezve három magyar harckocsinak és katonaságnak a városközpontba érkezését. `A katonák azonban nem voltak hajlandók tüzet nyitni a tömegre és a felkelők oldalára álltak. A harckocsik tüntetők gyűrűjében közelítették meg a rádió épületét, ahol a titkosrendőrség tüzet nyitott, két tisztet megölt` - olvasható a leírásban, amely kitér a tömeg fegyverszerző akcióira, rendőrségi laktanyák, pártbizottsági épületek elfoglalására és `különösen gyűlölt pártfunkcionáriusok felakasztására`.

1956. október 24-én hajnalban szovjet harckocsik jelentek meg a magyar fővárosban. A Déli Hadseregcsoport parancsnoksága Magyarországon állomásozó szovjet katonai egységeknek a felkelés elfojtására való felhasználása mellett döntött. Ugyanezen a napon összeültek Moszkvában a Varsói Szerződés Szervezete országainak kormányfői. Nyikita Hruscsov előzőleg konzultált Pekinggel: Mao Ce-tung hozzájárulását adta bármilyen akcióhoz Magyarország vonatkozásában. Meg kellett azonban még szerezni még a tömbszövetségesek támogatását. A lengyel vezetés egyetértett a szovjet fél javaslataival, a románok és a bolgárok felajánlották segítségüket. Hruscsov közölte, hogy a Szovjetunió a saját erejéből is képes leszámolni Nagy Imrével, sőt tréfálkozott is: "a románok most sietnek harcba szállni, hiszen annak idején már kivették részüket a Kun Béla által 1919-ben szervezett forradalom leveréséből..."

Október 25-én "a parlament épületét őrző szovjet tankok - itt rendezkedett be Nagy Imre - váratlanul tüzet nyitottak a fegyvertelen tömegre, amely azért gyűlt össze, hogy láthassa az új kormányfőt. A barbár akciónak mintegy nyolcszáz áldozata volt, köztük nők és gyerekek. Maga Nagy Imre ekkor a pártközpontban tartózkodott, ahol Mikojánnal és Szuszlovval tárgyalt Gerő leváltásáról és helyébe Kádár kinevezéséről."

Az eseménykrónika szerint Gerő Ernő október 27-én felkereste a szovjet Déli Hadseregcsoport szolnoki főhadiszállását: Kádár János lett a Magyar Dolgozók Pártjának új első titkára, Nagy Imre pedig engedélyt kapott egy többpárti kabinet megalakítására. A kormányfő tűzszünetre szólította fel a felkelőket és a fővárosban harcoló szovjet erőket. "Nem tudta - emlékeztet a kötet szerzője -, hogy Moszkvában Zsukov marsall ekkor már hozzáfogott élete utolsó hadműveleti tervének elkészítéséhez, amely a Vihar fedőnevet kapta és amely három napot adott a magyarországi forradalom elsöprésére. A Kreml az utolsó pillanatig gondosan titkolta valóságos szándékait."

Maléter letartóztatása

Andrej Gorgyijenko ezután leírja, hogy Nagy Imre 1956. október 29-én feloszlatta az Államvédelmi Hatóságot, a fővárosban megszűntek a harcok, öt nap után ismét elcsendesedtek Budapest utcái. A szovjet tankok kezdtek kivonulni a városból: úgy tűnt, hogy a forradalom győzött.

Sikeresnek tűnt: a szovjet csapatok kivonása

November elsején azonban - olvassuk a könyvben - vége szakadt az idillnek. Friss szovjet csapatok érkeztek Magyarországra. Nagy Imre találkozott a szovjet nagykövettel, Jurij Andropovval és kijelentette előtte, hogy további csapategységek átvezénylése a Varsói Szerződés durva megsértése. Ha nem vonják vissza haladéktalanul a szovjet katonaságot, a magyar kormány felmondja a szerződést.

Andropov megnyugtatta Nagy Imrét, hogy az újonnan érkezett erők egyszerűen felváltják a harcokban agyongyötört egységekette ki a magyar kormányfőt, aki közölte a nagykövettel, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsához szándékozik fordulni. Amikor a következő napon is egyre érkeztek a szovjet csapatok, Magyarország bejelentette a Varsói Szerződésből való kilépését. Moszkva azonban több mint nyolc hadosztályt tudott átdobni a határon, 20 ezerről 200 ezerre növelve magyar területen lévő haderőinek létszámát.

Maléter

November 3-án szovjet katonai delegáció érkezett Tökölre, hogy a "csapatkivonásról" tárgyaljon. Mindenekelőtt bemutatták a szovjet "vendégeknek" az új honvédelmi minisztert, Maléter Pált, aki ezredesből tábornokká lépett elő, miután néhány nappal korábban Budapesten helyőrségi laktanyáknál megállították a szovjet páncélosokat. Ekkor megkezdődtek a tárgyalások és a szovjet fél a magyarok által "diktált" valamennyi feltételt elfogadta. Megkezdődhetett a bankett. Kevéssel éjfél után - már november 4-e volt - fegyveres szovjet tisztek gyűrűjében belépett a terembe a szovjet Állambiztonsági Bizottság, a KGB főnöke, Ivan Szerov tábornok. Közölte, hogy Maléter le van tartóztatva.

Mihail Malinyin hadseregtábornok, a szovjet katonai delegáció vezetője igencsak meglepődött és kérdezgetni kezdte az állambiztonságiakat, hogy mi történik. Szerov belekarolt a tábornokba és a terem sarkába vonszolta. Hosszas fülbe súgás következett. Malinyin csak vonogatta a vállát és megparancsolta embereinek, hogy hagyják el a termet. "A színjáték befejeződött" - állapítja meg leírásában Gorgyijenko, rámutatva: a két szovjet hadsereg (hadműveleti célokra létrehozott összhaderőnemi magasabbegység), összesen kilenc hadosztály Konyev marsall parancsnoksága alatt ekkor már ott toporgott a szovjet-magyar határon, várva a hajnalt.

A Vihar hadművelet

A szovjet Déli hadseregcsoport három hadosztálya Pjotr Ljascsenko tábornok parancsnoksága alatt november 4-én hajnalban bevonult Budapestre, 6 óra 15 perckor Konyev hadai átlépték a magyar határt, a Vihar hadművelet megkezdődött. Hivatalosan a behatolás magyar kérésre, a Kádár János által sebtében összetákolt kormány `meghívására` történt - jegyzi meg könyve magyar fejezetében Gorgyijenko, aki a fejleményeket így rögzíti: `A szovjet alakulatok elkeseredett ellenállásba ütköztek a főváros munkásnegyedeiben, az ország ipari központjaiban, sőt a mezőgazdasági térségekben is. A budapesti rádió november 4-én 7 óra 40 perckor magyar és orosz nyelven felhívást olvasott be: A magyar kormány felkéri a szovjet hadsereg tisztjeit és katonáit, hogy ne lőjenek. Kerüljük el a vérontást. Az oroszok barátaink és azok is maradnak.`

Egy órával később az adás félbeszakadt, a rádió székházát szovjet ejtőernyősök foglalták el. Elkeseredett harcok színtere volt Budapest. Végül november 8-án az utolsó ellenállási gócok is összeomlottak, csak ritkán dördült el egy-egy lövés a romok közül.

Nagy Imre bezárkózott a budapesti jugoszláv nagykövetség épületébe. Tito majdnem egy hónapig nem volt hajlandó kiadni a lázadó miniszterelnököt, de aztán az erőszakkal való fenyegetésnek engedve visszakozott. Nagy Imre 1956. november 22-én a jugoszláv nagykövetség két munkatársának kíséretében autóbuszba szállt és lakása felé indult. Amikor a szovjet parancsnoksági törzs épülete elé értek, egy harckocsi állta útjukat. Néhány tiszt szállt be az autóbuszba és felszólította a diplomatákat, hogy térjenek vissza nagykövetségük épületébe.

A jugoszlávok kituszkolása után az autóbusz páncélkocsik kíséretében ismeretlen irányba távozott. Később ismeretessé vált, hogy Nagy Imrét Romániába vitték, majd bíróság elé állították, ahol egy titkos katonai törvényszék Nagy Imrét és Maléter Pált golyó általi halálra ítélte.

Itt lényegében véget ér a hadművészeti enciklopédia "A XX. század második felének háborúi" című kötetének magyar fejezete, de a szerző, nem mond le a magyarországi Í56 tragikus zárómérlegének megvonásáról: "A KGB és a magyar állambiztonsági szervek 1957 január-februárjában kétezer embert juttattak akasztófára, húszezret börtönbe. Magyarországról több mint 200 ezer ember menekült Ausztriába. A szovjet csapatok tisztekben és katonákban 669 főt vesztettek, a magyar veszteség - nem pontosítható adatok szerint - 20 ezer ember volt" - olvasható a könyvben.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Pirityi Sándor)