George Sand, a kalandos életű írónő

Százharminc éve, 1876. június 8-án halt meg George Sand, francia írónő. Életében főszerepet játszottak a férfiak, számtalan szeretője volt.

A férfiasan különc írónő

Amandine Aurore Dupin néven 1804. július 1-jén született Párizsban egy táncosnő és egy katonatiszt házasságából. Elképesztő családfáján felmenői közt egyaránt akadt főúr, híres marsall, sőt király éppúgy, mint madárárus, kurtizán és táncosnő, egymást követték a szerelemgyerekek, a törvénytelen leszármazottak. Aurore apja, Maurice Dupin korán meghalt, nevelését apai nagyanyja vette át, aki azon fáradozott, hogy a családi birtok - Nohant - finom modorú, művelt örökösévé tegye.

1818-ban előkelő intézetbe küldte, amelyet angol apácák tartottak fenn. A leánynak eleinte nem tetszett a zárdai életmód, néhány hónap múlva azonban vallásos áhítatba merült: apáca akart lenni. Ábrándjának nagyanyja vetett véget, akinek rohamosan romlott egészsége, így maga mellé rendelte unokáját, aki 1820-ban elhagyta a zárdát. Nagyanyja a következő évben halt meg, tőle birtokot és tekintélyes járadékot örökölt.

1822-ben férjhez ment Casimir Dudevant báróhoz, s a házaspár Nohant-ba költözött. A kezdetben harmonikus kapcsolatból két gyermek született, a fiatal feleség azonban hamarosan megunta jóindulatú, ám kissé érzéketlen férjét. Viszonyuk megromlott, férjnek, feleségnek egyaránt szeretői voltak, végül 1831-ben Aurore Párizsba utazott, ahol egy Jules Sandeau nevű joghallgatóval élt együtt. Ekkor kezdődött szabados különcködése: hogy feltűnést keltsen, férfiruhát öltött,  csizmát hordott, haját félhosszúra vágatta és szivarozott. A jó társaságot megbotránkoztató külsőségek nemcsak feltűnést keltettek Európa-szerte, de követői is akadtak szép számmal, még Magyarországon is.

A párnak idővel anyagi nehézségei támadtak, kereset után kellett nézniük. Aurore sokféle próbálkozás után jött rá, milyen könnyen megy neki az írás. Valóban: évtizedek múlva Zola mondta róla, hogy úgy ír, mintha diktálnának neki. A Le Figaro elfogadta közlésre néhány cikkét, amelyet Jules Sand álnéven közösen írt Jules Sandeauval. A George Sand álnevet, amelyen végül ismertté lett, 1832-ben használta először, egy önállóan írt regényhez, az Indianához. George Sand belépett a köztudatba, és viselője a továbbiakban a magánéletben is írói álnevét használta. Az Indiana - amelynek története szenvedélyes tiltakozás a társadalmi konvenciók ellen - a közönség és a kritikusok körében egyaránt hatalmas sikert aratott. A példányokat elkapkodták, írójuk egy csapásra gazdag és híres író lett.

Gyors egymásutánban adták ki további könyveit, regényesített életrajzát (Valentine), egy ízig-vérig romantikus történetet (Lélia), valamint egyik legsikerültebb regényét (Mauprat). 1843-ban jelent meg legnagyobb szabású, két részből álló műve, a Consuelo.

Életében főszerepet játszottak a férfiak

1848-ban kitörő lelkesedéssel üdvözölte a forradalmi mozgalmakat, de az események alakulásában csalódnia kellett. 1849-ben a fővárosból vidékre költözött, letelepedett a családi kastélyban, ő lett Nohant nagyasszonya. Témát váltott, tájregényeket, elbeszéléseket írt, igazi kifejezési formáját azonban a paraszti életről szóló rusztikus mesékben találta meg (A kis Fadette 1849, Falusi muzsikusok 1853). Írói pályájának legkésőbbi szakaszából csak önéletrajza (Életem története 1855), és az unokái számára írt kis történetek (Egy nagymama meséi 1873) bizonyultak maradandónak.

Élete éppoly színes, kalandos és merész volt, mint regényei. A XIX. században nem volt még egy írónő, akinek sikerekben, végletes szerelmekben, csalódásokban gazdag életét több figyelem kísérte volna, mint az övét. Illették hódolattal, de szidalommal is, mert szerelmi élete a társadalom többsége számára botránykő volt, ő pedig a bírálatokra megvető semmibevevéssel válaszolt. Életében főszerepet játszottak a férfiak, számtalan szeretője volt. Az ismertebb nevek közül alkalmi viszonyt folytatott Mérimée-vel, hosszabb ideig tartó viharos románca volt Alfred de Musset-vel, évekig tartó kapcsolata Chopinnel. Szeretőit nem naponta váltogatta: ha úgy érezte, megtalálta a tökéletes férfit, évekig kitartott mellette, s szinte anyai gondoskodással vette körül. Chopinnel például nyolc évig élt együtt, mígnem a zeneszerző hagyta el egy nagy veszekedés után. Igazi barátság fűzte Balzachoz, Liszt Ferenchez és élete végén Gustave Flaubert-hez.

Idős korára is népszerű maradt, könyvei nagy példányszámban jelentek meg, s minden évben írt legalább egy, de inkább két regényt. Derűs és bölcs lett, igyekezett megbarátkozni saját halálának gondolatával, ennek ellenére amikor 72 éves korában komolyan megbetegedett, mégis félvállról vette a bajt. Fiatal kora óta epebántalmakban szenvedett, s 1876. május 30-án olyan szörnyű fájdalmai voltak, hogy orvost hívtak, aki bélelzáródást állapított meg. Napokig tartó kínlódás után, június 8-án halt meg a Nohant-i házban.

A franciák nagy íróként gyászolták. Sírjánál felolvasták Victor Hugo levelét, amely így kezdődött: "Halottat siratok, és halhatatlant üdvözlök..."

(Múlt-kor/MTI-Panoráma)