Brit kínzókamra a hidegháború elejéről
2006. április 4. 11:30
Brit börtönökben kínoztak foglyokat a hidegháború kezdetén - hozta nyilvánosságra fényképekkel alátámasztott cikkében hétfőn a Guardian londoni napilap.
Korábban
A fényképek egy németországi kihallgató központban készültek a hidegháború kezdetén. Az áldozatokat éheztették, verték, rendkívüli hidegnek tették ki, nem hagyták aludni - írja a lap a közel hatvan évi titkosítás után megszerzett dokumentumok alapján. Egyeseket halálra éheztettek vagy agyonvertek. A fényképeken szereplő foglyok nem német nácik voltak, hanem feltételezett kommunisták, akiket 1946-ban tartóztattak le, mert azt gondolták róluk, hogy azt a Szovjetuniót támogatják, amely másfél évvel korábban még szövetséges volt. Információkat próbáltak kiszedni belőlük a szovjet hadseregről és felderítésről. Letartóztattak több tucat nőt is, akárcsak néhány igazi szovjet ügynököt, valamint a náci párt és az SS egykori tagjai közül párat.
A védelmi minisztérium a felszólításokra reagálva elhatárolódott a dologtól, mondván, hogy a kihallgató központok a külügyminisztériumhoz tartoztak. Ez utóbbinak a titkosítás alól kikerült dokumentumai szerint az akkori munkáspárti kormány tagjai mindent megtettek a foglyokkal való rossz bánásmód eltitkolásáért, részben azért, hogy elfedjék: a britek "a náci koncentrációs táborokéra emlékeztető módszereket alkalmaztak".
A képeket négy hónappal ezelőtt kivették egy rendőrségi jelentésből, amely a fogolykínzással foglalkozott egy Hannover közelében lévő kihallgatási központban. A jelentést nélkülük adták ki a Guardiannak, amely a tájékozódási szabadságot biztosító törvényre hivatkozva kérte ki őket. A képek a külügyminisztériumba kerültek, amely csak a lap újabb felszólítására adta ki őket. A fotókat 1947 februárjában készítette a királyi haditengerészet egyik tisztje, aki eltökélte, hogy véget vet a kínzásoknak. A védelmi minisztérium továbbra is visszatart olyan dokumentumokat, amelyek egy másik, London központjában 1945 és 1948 között működtetett titkos kihallgató központról szólnak. Az illetékesek indoklása szerint azért nem adhatóak ki, mert azbeszt szennyezte be őket - írta internetes oldalán a Guardian.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Digitálisan egyesítették újra Leonardo da Vinci legnagyobb kéziratát 17:29
- Fenyőgallyakkal világítottak az ősemberek a barlangokban 16:16
- Rekordáron kelt el a nácik által elrabolt szökőkút 15:06
- Kémek, kereskedők, túlélők: nők az amerikai forradalom idején 14:23
- Állambiztonsági forrásokból kutatják az erdélyi magyar értelmiséget 14:01
- Ókori folytonosságról mesél a Nílus-deltában feltárt település 13:33
- Visszanyerte eredeti színeit Perugino korai Madonnája 12:41
- Újra fókuszba került Ian Fleming világháborús hírszerző kommandója 11:49















