Kálmán (Könyves, Árpád-ház)

Papként a trónon

Kálmán, közkeletű nevén KÖNYVES KÁLMÁN (szül. 1070 k. - megh. 1116. febr. 3.), magyar király 1095-től; sikeres terjeszkedő külpolitikát folytatott, újjászervezte és megerősítette az ország belső rendjét, s fontos törvényalkotó tevékenységet is folytatott.
Az I. Géza király és Szünadéné bizánci hercegnő idősebbik fiaként született herceg, apja halálakor (1077) még nagyon fiatal volt, így nem ő, hanem - a trónviszályoktól tartó előkelők támogatásával - nagybátyja, I. (Szent) László lett a király. László egyházi pályára küldte Kálmánt, és öccsét, Álmos herceget szánta saját utódjául. Az 1090-es évek elején Kálmánt püspökké szentelték, és feltehetően a Várad székhellyel megújított bihari püspökséget kapta meg, ám innen rövidesen Lengyelországba menekült; ennek feltehetően az is oka volt, hogy ellenezte László külpolitikájának akkori pápaellenes fordulatát. A beteg uralkodó azonban felismerte, hogy addigi támogatottja, Álmos nem való a trónra, így halálos ágyán visszahívta unokaöccsét, és őt jelölte utódjának. Álmos kárpótlásul megkapta Kálmántól a dukátust, de ezzel nem érte be: az elkövetkezendő években újra és újra fellázadt bátyja ellen, és megkísérelte magához ragadni a királyi hatalmat.
Miután Kálmán pápai engedéllyel megvált püspöki méltóságától, 1095-ben királlyá koronázták, és rögtön nehéz diplomáciai feladattal került szembe. Amikor az első keresztes hadjárat Keletre induló hadai elérték Magyarországot, Kálmán a fosztogató gyülevész hordákat szétverte, ám ugyanakkor szerződés alapján engedélyezte és serege élén személyesen kísérte Bouilloni Godofréd alsó-lotaringiai herceg fegyelmezett hadainak átvonulását. Ebben a gesztusban is megnyilvánult Kálmánnak az a törekvése, hogy a kor legfontosabb nemzetközi konfliktusában, az invesztitúraharcban a császárral szemben a pápát támogassa. A pápa közvetítésével jött létre házassága 1097-ben a szicíliai normann fejedelem feltehetőleg Felícia nevű lányával, akitől egy lánya és két fia született. Kálmán képviselői 1106-ban a guastallai zsinaton uruk nevében lemondtak a főpapok kinevezésének királyi jogáról, lépésüknek azonban elsősorban gyakorlati célja volt: Kálmán délnyugati hódító politikájának római jóváhagyását szolgálta. Kálmán ugyanis - miután megerősítette a László által meghódoltatott Horvátország feletti uralmát, és 1102-ben Tengerfehérváron (ma Biograd na moru, Horvátország) horvát királlyá koronáztatta magát - 1105-ben lényegében vér nélkül, megfelelő kiváltságok kilátásba helyezésével elfoglalta Zárát (ma Zadar, Horvátország), Traut (Trogir) és Spalatót (Split), majd a szigetekkel együtt egész Dalmáciát. Sikeres hódítása nyomán felvette a Horvátország és Dalmácia királya címet, és az újonnan szerzett területek irányítására létrehozta a szlavón bán (más néven horvát-dalmát bán) tisztségét. Horvátország ettől kezdve egészen a XX. század elejéig perszonálunióban állt a magyar királysággal, ám Dalmácia birtoklásáért folytonos volt a konfliktus Velencével.

Állandó harc Álmossal

Kevésbé bizonyult sikeresnek viszont a Vlagyimir Monomah kijevi nagyfejedelem (második felesége, Eufemia révén 1112-től apósa) támogatására indított, Przemyœlt ostromló hadjárata (1099 vagy 1100), mert a lázadó orosz fejedelmek hívására érkező kunok megsemmisítették seregét. Tanulva a kudarcból, ettől kezdve jóval körültekintőbben politizált, és igyekezett szilárd szövetségesekre szert tenni a rendre kiújuló belviszályok során. V. Henrik német király azért pártfogolta Álmost, hogy a katonai segítség fejében hűbéri függésbe vonhassa Magyarországot. Henrik és a vele szövetséges cseh fejedelem ellen Kálmán III. Boleszláv lengyel fejedelemmel szövetségben több háborút is vívott. Kálmán másik szövetségese Bizánc volt, amely a normannok elleni háborúban támaszkodott Magyarország segítségére: ezt a szövetséget pecsételte meg Piroska hercegnő (I. László leánya) és Komnénosz Jóannész trónörökös házassága, mely a század közepén a bizánci magyar trónigényeinek is alapjául szolgált.
Kálmán 1107-ben, Álmos immár sokadik lázadása után megfosztotta öccsét dukátusától, azonban ebből sem okult, és végül Kálmán - I. (Szent) István példáját követve - kénytelen volt kegyetlenül megbüntetni többszörösen hitszegő öccsét: 1115 körül Álmost és kiskorú fiát, Bélát megvakítatta.
Kálmán király - akinek átlagon felüli műveltségét számos kortárs szerzője dicsérte (erre utal Könyves mellékneve is) - magas színvonalú törvényeivel kiteljesítette a középkori magyar államot, és rögzítette közjogilag megalapozott szerkezetét. Felülvizsgálta és több pontján korszerűsítette István és László intézkedéseit, hathatósan gondoskodva a magántulajdon védelméről. Szabályozta a kereskedelem, a vámviszonyok, a pénzgazdálkodás, a birtokjog, a katonáskodás, a bíráskodás korabeli rendszerét, az egyház belső életét és az államhoz fűződő kapcsolatát pedig a reformpápaság követelményei szerint alakította. Törvényein jól érződik a kor nagy formátumú egyéniség hatása, aki a babonával is felvette a harcot, amikor egyik dekrétumában kijelentette: `Seprűs boszorkányokkal (striga) szemben, akik nincsenek, semmiféle kereset ne legyen.`