A lokalitás történeti felértékelődése
2007. április 3. 13:15
Korábban
Hazai eredmények: a szembenállástól az együttműködésig
Vörös Károly szerint a helytörténeti kutatás az országos szinten végzett történészmunkával szemben, három nagy előnyt kínál: egyrészt természetes, jól körülhatárolt, szerves, kisebb közösséget vizsgálhat. Másrészt a szerves közeget a legkomplexebb módon lehet megközelíteni a teljesség lehetőségével. A harmadik lehetőség pedig éppen az, hogy a közösség komplex megközelítése igen mély elemzést tesz lehetővé, ami az országos méretekben kutató történész számára soha nem megoldható.
Benda Gyula szerint a globalitás mellett erősödik a kisebb csoporthoz, tájhoz való kötődés is. A helyismeret, a lakókörnyezet ismerete is része az iskolai társadalomismeretnek, s ezen belül a történelemoktatásnak is. Szerinte Mályusz Elemér kritikai írásai óta hangsúlyozza a történész szakma, hogy a helytörténetnek nem az országos történések helyi tükröződését kell bemutatni, hanem gazdaság- és társadalomtörténeti sajátosságokat kell feltárni.
A gazdasági, társadalmi, mentális jelenségek ismerete, szabályszerűségeinek feltárása egyre nagyobb helyet foglal el a történeti kutatásban, ez azonban nálunk eddig nálunk nem mindig tükröződött az oktatásban. Az 1990-es évekre lassan Magyarországon is ismertté s egyre szélesebb körben elfogadottá lett a társadalomtudományos történelem, elsősorban a francia Annales iskola jelentős alkotásainak megjelenésével. Ennek hatására a gazdaság- és társadalomtörténet nagyobb helyet követelt az oktatásban.
Megváltozott az időszemlélet is. A braudeli hosszú időtartam, a konjunkturális viszonyok előtérbe kerülése törvényszerűen széttöri a hagyományos tananyagi kronológiát. Az 1990-es évek elején fogalmazódott meg egy olyan történelemtanítási koncepció, amely egy nyolcosztályos rendben előbb végighaladna időrendben az egyetemes és magyar történelmen, majd pedig az utolsó két évben az emberi civilizációk , a társadalmak működését a kronológiától elszakadva, a társadalomtudományos ismeretekbe ágyazva mutatná be.
Az életmód a történeti oktatásban is fontos helyet foglalhat el, erre már erős törekvések vannak Magyarországon is. Természetesen az életmód a szociológiában és a néprajzban is központi fogalom, tehát más társadalomismereti tantárgyakkal összhangban, szimbiózisban is tanítható. Ne függelék, színes kiegészítő legyen, hanem olyan törzsanyag, amely ismeretek mellett szemléletet is formál. Felvethető persze, hogy a feltárt magyar ismeretanyag, az elérhető egyetemes anyag elegendő-e ahhoz, hogy szélesebb körben, nagyobb arányban legyen oktatható az életmód - hívta fel a figyelmet Benda Gyula.
Ajánlott olvasmány:
Pierre Nora: Emlékezet és történelem között
Az Atelier Doktori Program kiadványai
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Középkori falfestményeket és órákat restaurál az anglikán egyház 18:48
- Mesterséges intelligencia segítségével azonosítottak egy skót remekművet 17:17
- Új DNS-kutatás árnyalja a longobárdok kárpát-medencei történetét 16:50
- Evolúciós átmenetről tanúskodik a Haifánál talált őskőkori barlang 16:16
- Azonosították az 1943-as bari légitámadás utolsó hajóroncsát 15:24
- Egy felégetett falu régészeti anyagát mutatja be a Nemzeti Múzeum 14:28
- Egyedüli nőként tudósított a normandiai partraszállásról Hemingway felesége 13:39
- Felfedezték a maják legkorábbi rögzített naptári dátumát 11:27














