Tíz éve végezték ki az ogoni nép vezetőjét
2005. november 10. 12:00
1995. november 10-én Ken Saro-Wiwa-t és nyolc másik ogoni férfit koholt vádak alapján halálbüntetésre ítéltek Nigériában. A perükben szereplő két tanú, a vád koronatanúi eskü alatt bevallották, hogy megvesztegették őket: pénzzel, házzal és a Shell-nél betöltendő állással.
Korábban
| Az ogoni-ügy az Emberek és Népek Jogainak Afrikai Bizottsága előtt >>> |
Ken Saro-Wiwa és az ogoni nép harca
Ken Saro-Wiwa a félmilliós ogoni kisebbség vezetője volt a közel százmilliós Nigériában. A félmillió fős, a Niger folyó deltájában halászatból és mezőgazdaságból élő ogoni törzs területén 1958-ban találtak először kőolajat. A Nigériai Nemzeti Olajtársaság és a Shell közös vállalata megkezdte a kitermelést: azóta gázláng-oszlopok és szivárgó kőolajvezetékek szennyezik a folyókat, legelőket, termőföldeket. 1990 augusztusában az ismert ogoni író, Ken Saro-Wiwa vezetésével megalakult a Mozgalom az Ogoni Nép Túléléséért (MOSOP) közösség.
A katonai rezsim bosszút állt
Erőszakmentes tiltakozásukat a katonaság több száz halálos áldozatot követelő harcban verte szét. A Shell 1993 elején felhagyott az újabb olajkutak fúrásával a Niger deltában, de a tiltakozás folytatódott, mert közben a folyók szennyes olajtavakká változtak, a kopár fák a terméketlen szántóföldek jelképei lettek. Lakóterületük elpusztításáért pedig senki sem kárpótolta az ogoni halászokat és földművelőket. A tiltakozásokat látva a nigériai katonai rezsim letartóztatta Ken Saro-Wiwát és nyolc harcostársát. Koholt vádak alapján mindnyájukat kötél általi halálra ítélték és az ítéletet 1995. november 10-én végre is hajtották a Port Harcourt-i börtönben. Az ítélet végrehajtása után katonák és rendőrök ezreit vezényelték Ogoniba, hogy megtisztítsák a területet a MOSOP-szimpatizánsoktól. Összesen 80 értelmiségit (lelkipásztort, tanárt, ügyvédet és másokat) tartóztattak le.
Go well?
Nigéria az 1998-as kormányváltás után továbbra is folyamatosan követeli a Shelltől, hogy szüntesse meg tevékenységének káros hatásait Ogoniban. De lényegi változás azóta sem történt.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Leomlott a muzsnai erődtemplom külső erődítésének egy része 17:24
- Digitálisan rekonstruálják a Forma Urbis Romae márványtérképét 16:32
- A német invázió rémképe ihlette a brit kémregények előfutárát 13:21
- Többek voltak hataloméhes törtetőknél a Boleyn család tagjai 11:42
- Felszínre hozták az amerikai függetlenségi háború elsüllyesztett ágyúit 10:11
- Személyre szabott eljárás lehetett az egyiptomi múmiák balzsamozása 09:29
- Élősködők árulták el, mit ettek és hogyan éltek a több száz évvel ezelőtti chełmi lakosok 08:01
- Nyolc évtized után azonosították egy hírhedt japán pokolhajó roncsát 06:52













