Az első ruha 70 ezer éves
2003. augusztus 21. 10:54
A rágótetvek génvizsgálatával azonosították az első ruhadarab korát
Pediculus humanus humanus |
Az emberen élősködő rágótetvek különböző családjainak élőhelyváltoztatása a ruhaviselés szokásának kialakulásával függ össze. A ruha megjelenésével ugyanis a fejtetvek egyik fajtája ruhánkba költözött és így ruhatetűvé vált.
A kormeghatározás a rágótetvek genetikai diverzifikáltsága alapján lehetséges - ugyanis minél változatosabb egy tetűfajta genetikai állománya, annál idősebb. A legdiverzifikáltabb génállományú afrikai tetvek a legidősebbek. A fejtetvek (Pediculus humanus capitis) pedig jóval diverzifikáltabb génállományúak, mint a belőle kialakuló ruhatetvek (Pediculus humanus humanus).
Ugyanilyen módon a hajtetvek genetikai vizsgálata mutathatja majd meg, mikor indult meg az ember szőrtelenedése, mely leválasztotta e fajtát a tetű rokonságról.
Régészeti és genetikai bizonyítékok szerint az ember 50-100 ezer éve hagyta el Afrikát, pontosan az emberi tetű kialakulásának idején. A szövés kialakulása 27 ezer éve történhetett, legalábbis egy agyagba ragadt ruhadarab tanúsága szerint. A legrégibb varrótű pedig 40 ezer éves.
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap