Selyemmaradványokat azonosítottak a bronzkori kínai rituális maszkokon

Az ókori kínai Su civilizáció rituális tárgyainak eddig ismeretlen oldalát tárták fel a kutatók, miután selyemmaradványokat azonosítottak a híres szanhszingtuji áldozati gödrökből előkerült bronzmaszkokon. A leletegyüttes mikroszkopikus vizsgálatának eredményeit az Antiquity című régészeti folyóiratban publikálták a szakemberek. A felfedezés arra utal, hogy a szertartásokon a textíliák jóval hangsúlyosabb szerepet töltöttek be, mint azt a puszta fémtárgyak alapján korábban feltételezték.

A délnyugat-kínai Szecsuan tartományban található lelőhely késő Sang-kori, körülbelül Kr. e. 1300 és 1046 közötti áldozati gödreit vizsgáló kutatócsoport 101 régészeti leletet vett górcső alá. A szakemberek 94 különböző bronztárgyon, továbbá aranyfóliákon, jáde eszközökön és elefántcsont-töredékeken mutattak ki selymet.

A legkiemelkedőbb felfedezést a K3 jelzésű gödörből kiemelt hatalmas bronzmaszk jelentette, amelynek jobb szeme és szemöldöke körül 3 eltérő szövési technikájú selyemmaradványt azonosítottak. A lazább, gézszerű szövetek és a sűrűbben szőtt szálak együttes jelenléte arra utal, hogy a rituális fémmaszkokat eredetileg gondosan elrendezett textíliák boríthatták. Bár a fémalkotások eredeti megjelenését lehetetlen teljes pontossággal rekonstruálni, a leletek bizonyítják, hogy a selyem a vallási gyakorlat szerves része volt.

A mikroszkopikus elemzések a szövetek eredeti színezésére is fényt derítettek, ami tovább gazdagítja a bronzkori rituális tárgyakról alkotott képet. A laboratóriumi vizsgálatok során a szakemberek vörös okkert, vagyis egy vasban gazdag ásványi pigmentet azonosítottak a selyemszálakon, valamint kalcitnyomokat is találtak a felületeken.

Egy másik mintánál egy mélyvörös, szerves eredetű festékanyag hatolt be magukba a rostokba, amelynek pontos növényi vagy állati forrását egyelőre nem sikerült meghatározni. A leletek a szövési technikák széles skáláját mutatják az egyszerű vászonkötéstől a bonyolultabb szerkezetekig, ami a Közép-kínai Alföld kortárs kultúráival megegyező, magas szintű textilfeldolgozási ismereteket jelez. Ez a technológiai fejlettség egyértelművé teszi, hogy az ókori kézművesek a fonalak előállítása mellett a szerves és ásványi színezőanyagok kombinálásában is komoly gyakorlattal rendelkeztek.

A sérülékeny textíliák mintegy 3000 éven át tartó fennmaradása a lelőhely különleges kémiai adottságainak köszönhető. A szerves anyagok a nedves környezetben és a talaj mikroorganizmusainak hatására normál esetben gyorsan lebomlanak. Szanhszingtuj áldozati gödreiben azonban a bronztárgyakból kioldódó réz- és egyéb fémvegyületek elősegítették a selyemszálak mineralizációját, gátolva a mikrobák lebontó tevékenységét.

A textíliák egy része a hősugárzás hatására elszenesedett állapotban, de szerkezetét megőrizve vészelte át az évezredeket. A kutatók elektronmikroszkópos és infravörös spektroszkópiai vizsgálatokkal zárták ki az állati szőrök jelenlétét, kétséget kizáróan megerősítve a selyem azonosítását.

A leletek elrendezése a gödrökön belül szintén fontos információkkal szolgált a szertartások menetéről. A 2019 és 2022 között feltárt újabb áldozati helyszíneken, különösen a K3 és K7 jelzésű gödrökben a selyemmaradványok túlnyomórészt a tárgyak alsó felületén helyezkedtek el. Egyes bronzdíszeken akár 5 megkülönböztethető textilréteget is megfigyeltek a szakemberek, ami tudatos és gondos elrendezésre utal.

A szisztematikus elhelyezkedés alapján a szövetek értékes tárgyak védőrétegeként, rituális eszközök burkolataként vagy akár önálló áldozati ajándékként is funkcionálhattak. Bár a selyemkészítéshez használt eszközöket, például orsógombokat is találtak a lelőhelyen, a gödrökbe került selyem pontos gyártási helye még további kutatásokat igényel.

Szanhszingtuj területe 1986-ban vált világszerte ismertté, amikor felszínre kerültek a helyi kultúra egyedi, a kortárs kínai hagyományoktól élesen elütő bronzszobrai és kiugró szemű maszkjai. Míg a Közép-kínai Alföldön a Sang-dinasztia korából bőséges írásos emlék maradt fenn, a Su civilizáció semmilyen ismert írásrendszert nem hagyott hátra. A régészek körében felmerült az az elmélet, hogy a helyi közösség a selyemhez hasonló, gyorsan lebomló szerves anyagokat használhatta az írás vagy a szimbolikus rögzítés hordozójaként.

Bár a most vizsgált töredékeken nem fedeztek fel írásjegyeket, a selyem kiterjedt rituális használatának bizonyítása jelentősen árnyalja a rejtélyes bronzkori kultúra hiedelemvilágáról és fejlettségéről alkotott történelmi képet.