Az iménti mondatot a Duklán levő, XVII. század eleji magyar borkereskedő-lerakat kereskedői fogalmazták meg. De hogyan kerültek hazánk borai és a honfitárs kereskedők Lengyelországba?

A középkorban, a XIII. század végére a magyarországi, közép-európai szőlőborkultúra szinte elérte a mai határait. A szőlőtelepítés és a bortermelés a kereszténység terjedésével, a kedvező ökológiai adottságok nyomán, továbbá a bor különleges és keresett, mindig eladható árucikk jellege miatt, gyógyhatásainak is köszönhetően terjedt Európa-szerte. A lengyelországi borszállításokról már a XIV. századból vannak adataink (Krakkóban 1326-ban nyitott az első, magyar bort árusító üzlet). Ekkor már a soproni, pozsonyi, szentgyörgyi, szerémségi és budai bor mellett a tokaji is ismert volt Lengyelországban. Nem véletlen, hogy a középkori Magyarország bornagyhatalomnak számított Európában, amit a XIV. és XIX. század közötti, ún. európai kis jégkorszak időjárása még inkább kiemelt. A csapadékosabb és 1-2 fokkal hűvösebb időjárás ugyanis a szőlő tenyészidőszakát lerövidítette, így a korábban Angliában és a Baltikumban termesztett melegigényes szőlő kipusztult, élvezhetetlen termést adott, viszont a Kárpátoktól és az Alpoktól védett Magyar Királyság területén a déli, délnyugati lejtők ún. máljain, ízein – kiváló adottságú termőhelyeken – Európa legízletesebb, legnagyobb cukortartalmú mustjait szűrhették. 

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2025. ősz különszám számában olvasható.