Az utolsó pillanatig reménykedett, hogy kegyelmet kap a kémügybe keveredett kurtizán

Minden idők legnevesebb kémnője valójában talán sohasem kémkedett. A holland származású, előbb az európai bárokban sziporkázó tehetségű erotikus táncosnőként, később pedig bankárok, katonatisztek és arisztokraták társaságában gyakran megforduló kurtizánként közismert Mata Hari feltehetően csak balszerencséjének köszönhetően keveredett kémkedési ügybe, amelyről azonban még egy évszázad elteltével sem tudható a teljes igazság. Ám bármilyen tevékenységet is folytatott az első világháború alatt, az tény, hogy erotikus kisugárzásával férfiak tömegeit babonázta meg, segítségükkel pedig hihetetlen pályát futott be, és ezeknek köszönhetően máig kiemelt helyet foglal el az emberiség emlékezetében.

Apróhirdetésből született házasság

Az 1876-ban született Margaretha Geertruida Zelle (Mata Hari eredeti neve) gyermekkora jó ideig gondtalanul telt. A feljegyzések szerint a jól menő kalapüzletet működtető apja teljesen elkényeztette kislányát, aki hatodik születésnapjára például egy olyan díszes hintót kapott, amelyet két idomított kecske húzott.

Ezt az idillt Margaretha 13 éves koráig élvezhette. Ekkor szülei – nem függetlenül attól, hogy a különböző kétes ügyletekbe bonyolódó apa csődbe ment – elváltak. Édesanyja két évvel később meghalt, apja újraházasodott, a lány pedig előbb keresztapjához került, ám miután a tanítóképzőben viszonyt kezdett az igazgatóval, az affért nem túl jó szemmel néző keresztapja elől a bácsikájához menekült Hágába.

Ott sem maradt azonban sokáig, mivel 18 évesen egy helyi lapban megpillantott egy apróhirdetést, amelyben egy Holland Kelet-Indiában (a mai Indonézia) szolgáló, skót származású holland katonatiszt, bizonyos Rudolf Campbell Macleod keresett feleséget magának.

Három hónap sem telt el, és Margaretha hozzáment a nála több mint húsz évvel idősebb és néhány centivel alacsonyabb, ellenben stabil háttérrel rendelkező férfihoz. A vonzalom villámgyors kialakulásában alighanem szerepet játszott a nőkre általában is meglehetősen nagy hatást gyakorló egyenruha.

Szabadsága leteltével Macleod visszatért Jáva szigetére, és már magával vitte ifjú feleségét. Aki hamarosan nagyon megbánta, hogy azon a végzetes napon válaszolt a szabadságát töltő magányos tiszt apróhirdetésére.

Macleod ugyanis nem szeretett volna kilógni a sorból, és amellett, hogy meglehetősen gyakran vette igénybe helyi bennszülött szeretője, valamint a jávai bordélyházak dolgozóinak a szolgáltatásait, az alkoholizmus és a családon belüli erőszak több ezer éves hagyományait követve időről időre verte is az asszonyt. Ezt jórészt a – nem teljesen alaptalan – féltékenysége keltette indulat hatására tette, míg ugyanis a tiszt nyakra-főre csalta feleségét, Margaretha hasonló kilengéseit nem tolerálta.

Később Szumátrára költöztek, de miután valaki – feltehetően egy, a férfi kegyetlen bánásmódját nehezen viselő szolgáló – megmérgezte a házaspár két gyermekét, és csak a kislány élte túl a gyilkossági kísérletet, Rudolf és Margaretha házasságát már semmi sem menthette meg.

A válást már Hollandiában mondták ki. A férfi nem volt hajlandó tartásdíjat fizetni, mivel szerinte Margaretha álnok módon, minden ok nélkül elhagyta, a nő kénytelen volt Macleodnál hagyni lányát, ő maga pedig Párizsban remélt anyagi gondjain enyhíteni. Meglehetős sikerrel járt.

Az éjszaka nagyasszonya

Eleinte amellett, hogy festők mellé szegődött modellnek, Lady Macleod néven pedig – csak hogy volt férjének még egy utolsót odaszúrjon – lovas bemutatókkal szórakoztatta a cirkuszi közönséget. Hamarosan felismerte, hogy adottságait a szórakoztatóipar egy másik szegletében jobban kamatoztathatja.

Így hát, immár Mata Hari művésznéven, amely malájul annyit tesz, „a hajnal szeme” (vagyis a nap) erotikus táncosnőnek állt. Mivel Margaretha még Jáva szigetén látogatta egy tánccsoport foglalkozásait, nem volt számára teljesen ismeretlen a terep, eredendő tehetsége révén pedig villámgyorsan kiemelkedett a mezőnyből.

Hamarosan üzletemberek, politikusok, művészek, katonatisztek és tisztes családapák tömegei zsigeri csodálattal csorgatták nyálukat a különböző keleti kultúrákból vett tánclejtéseket és az erotikus vonaglást mesterien ötvöző szexszimbólum mozdulataira.

Keleties vonásait kihasználva mindenkivel elhitette, hogy ő valójában indiai hercegnő, aki európai férjet szerzett magának. A sajtó persze imádta a sztorit, Mata Hari neve pedig gyakorlatilag fogalommá vált a párizsi éjszakában.

Sőt. Ezekben az években nemcsak a francia fővárosban, hanem többek között Berlinben, Kairóban, Madridban, Rómában és Monte Carlóban is elkápráztatta kandi közönségét.

Mindeközben pedig alkalmi kapcsolatok révén szerzett pénzzel egészítette ki egyébként sem szerény jövedelmét. Később – mivel „kiöregedett” táncosnőként már nem keltette fel úgy a férfiak érdeklődését, mint korábban – ez lett a fő bevételi forrása.

Mata Hari persze jóval több volt egyszerű prostituáltnál: nyelvtudásának és intelligenciájának köszönhetően kliensei gyakran nemcsak nemi vágyaik kielégítésének eszközeként tekintettek rá, hanem társalgási partnerként is elfogadták. Az 1910-es években kurtizánként is a világ élvonalába tartozott.

Kuncsaftja volt többek között az Orosz Balett atyja, Szergej Gyagilev, a német trónörökös és külügyminiszter is. Bár gyakorta került közelebbi kapcsolatba bankárokkal is, sohasem tagadta, hogy korábbi vegyes tapasztalatai ellenére leginkább a katonatisztekhez vonzódik. Zavaros ügyei miatt azonban olyan komoly problémával találta szembe magát, amelyet már erotikus kisugárzása segítségével sem tudott megoldani.

Fogamzásgátlóként használt láthatatlan tinta

Amikor 1914. július 28-án kitört az első világháború, Mata Hari még mindig a kurtizánok viszonylag nagy szabadsággal járó életét élte. Mivel semleges országból származott, még ekkor is komolyabb korlátozások nélkül utazgathatott Európában. A háborús pszichózis légkörében azonban ezzel sokak szemében gyanússá vált.

Az egyik legelterjedtebb elmélet szerint Mata Harit előbb a németek, majd a franciák is beszervezték. A kettős ügynökként tevékenykedő kurtizánnak azonban nem a leghálásabb szerep jutott.

A madridi német nagykövetség katonai attaséja, a Mata Harival intim viszonyt ápoló Arnold von Kalle 1917 januárjában arról tájékoztatta Berlint, hogy a H–21-es ügynök remek munkát végzett, a birodalmi fővárosból érkezett válaszban pedig egy ötezer frankos csekk kiállítását rendelték el az ügynök remek munkájáért. Csakhogy a franciák ekkorra már feltörték a német üzenetváltás kódját, így elsőként értesülhettek a kurtizán németeknek végzett kiváló munkájáról.

Ám akad olyan feltételezés, amely szerint a németek ekkor már tudták, hogy titkos kódjukat az ellenség megfejtette, ezért hát nem véletlenül, hanem félrevezetésként küldték az említett üzeneteket.

Az lehetett a szándékuk, hogy Mata Hari bemártásával eltereljék a gyanút a valódi német kémekről, akik így aztán valamivel nyugodtabban folytathatták a tevékenységüket. De persze az is lehetséges, hogy egyszerűen meg akartak szabadulni egy kettős ügynöktől.

Franciaország eközben az egyik legnehezebb háborús évét élte. Mind gyakoribbá váltak a katonai lázadások és a sztrájkok, ráadásul a németek az orosz forradalom kitörése miatt jelentős erőket csoportosíthattak át a nyugati frontra.

Ebben a helyzetben a franciáknak nagy szüksége volt egy bűnbakra, akire az egyre súlyosbodó problémák miatt át lehet tolni a felelősséget. Ha így volt, akkor ideális választásnak nevezhető a kétes hírű Mata Hari, az „asszonyi megbízhatatlanság” több ezer éves toposzának megtestesítője.

A 41 éves kalandornőt 1917. február 13-án párizsi hotelszobájában tartóztatták le. Németországnak történő kémkedéssel és 50 ezer francia katona megölésében való bűnrészességgel vádolták. Szállásán megtalálták az üzenetben említett 5 ezer frankos csekket, valamint egy láthatatlan tintát tartalmazó tubust is.

Bár a per során előbbiről Mata Hari azt állította, hogy táncosnői-szeretői teljesítményéért kapta, az állítólagos láthatatlan tinta pedig csupán fertőtlenítőszer, amelyet ő fogamzásgátlónak használt, a vád képviselőit érvelése enyhén szólva sem győzte meg.

Széttárt kabáttal a kivégzőosztag előtt

A letartóztatott Mata Hari a tárgyalásáig a Saint-Lazare börtön nehézsúlyú bűnözők számára fenntartott szárnyában raboskodott, nem éppen az általa megszokott körülmények között. Korábban, a főúri szalonokban viszonylag ritkán találkozott például patkányokkal.

A perét tárgyaló katonai törvényszék 1917. július 24-én ült össze a párizsi Igazságügyi Palotában. A francia ügyész, André Mornet nevezte el Mata Harit minden idők legnagyobb kémnőjének, és Messalinához, Claudius császár híresen szabados életű feleségéhez hasonlította.

A védőnek nem volt könnyű dolga, mivel nemcsak a vád, hanem még saját tanúihoz sem intézhetett kérdéseket. Az egykori kurtizán pedig hiába bizonygatta ártatlanságát, a bírákat nem hatotta meg: golyó általi halálra ítélték.

Mata Hari következő hónapjai reménykedéssel teltek. Aludni csak szombat éjjelente tudott, mivel vasárnap sosem volt kivégzés, így nem kellett tartania attól, hogy hajnalban az őrök dörömbölésére ébred. Az utolsó pillanatokig remélte, hogy kegyelmet kap a köztársasági elnöktől, kérelmét azonban elutasították.

Mata Hari kivégzésére 1917. október 15-én hajnalban került sor. A helyszínre, a vincennes-i kaszárnyához teherautóval szállították át. Elegáns ruhában, kalapban és kesztyűben várta a sortüzet. Amikor szemére kendőt akartak kötni, megkérdezte, hogy nem hagyhatnák-e el ezúttal a formaságokat, mire a tiszt zavarában hebegett valamit, majd elpirulva teljesítette a nő utolsó kívánságát.

A kémnő életének utolsó pillanatairól is több anekdota született. Az egyik szerint Mata Hari csókot dobott a katonáknak, és széttárta kabátját. Egy másik verzió szerint a kivégzőosztag tagjainak szemét kötötték be, nehogy a démon megbabonázza őket.

És szárnyra kapott olyan pletyka is, hogy Mata Hari lefizette a katonákat, hogy azok vaktöltényeket tegyenek a fegyvereikbe, ám egyikük meggondolta magát, így ő lett az egyedüli ítéletvégrehajtó.

Az igazsághoz feltehetően egyik történetnek sincs sok köze, Mata Hari azonban e nélkül is igazi legenda lett. A filmvásznon olyan színésznagyságok játszották el a szerepét, mint Marlene Dietrich, Greta Garbo vagy Gábor Zsazsa, Kurt Vonnegut pedig neki ajánlotta egy cserben hagyott amerikai kémről szóló, Éj anyánk című zseniális regényét.

A francia igazságügyi minisztérium illetékese 2001-ben – 84 évvel azután, hogy Mata Harit kivégezték – azt tudatta a nyilvánossággal, hogy az egykori kurtizán az ellene felhozott vádakban ártatlan volt.