Az osztrák kormány tiltakozása dacára is megrendezték a Sopron környéki népszavazást

Magyarország az első világháborút lezáró trianoni békediktátum következtében területének 71 százalékát, lakosságának 63 százalékát vesztette el. Az ország külpolitikai szövetségesesek nélkül maradt, belső rendjét felborította a féktelen vörös-, majd fehérterror. Ilyen baljós időkben azonban Magyarország képes volt egységet felmutatni és megfontolt reálpolitikát követve egy jelentős külpolitikai sikert elérni.

Erős antant nyomás a magyar kormányon

A győztesek 1919. július 20-án úgy határoztak, hogy a készülő békeszerződésben Burgenlandot Ausztriához csatolják. A kérdéses terület 4312 négyzetkilométert tett ki 340 ezer fős népességgel, amelynek 75 százalékát német anyanyelvűek alkották, míg a magyarság csupán 8,5 százalékát tette ki az összlakosságnak. Erre hivatkozva mind a trianoni, mind a saint-germaini békediktátumokban Burgenlandot Ausztriának ítélték oda. Erre a területre azonban Beneš is igényt tartott, mivel egy olyan korridort akart létrehozni, ami összeköti a nyugati és déli szlávokat, illetve elválasztja Ausztriát Magyarországtól. Ezt az elgondolást azonban már nem támogatta az antant.

Ennek egyik oka az volt, hogy az antant igyekezett ellensúlyozni azt a döntését, hogy az osztrák többségű Dél-Tirolt Olaszországhoz csatolta. Másrészt Burgenland odaítélésével növelni akarták Ausztria erejét, hogy ezzel is csökkentsék az Anschluss lehetőségét. Az sem elhanyagolható, hogy a döntés meghozatalakor Ausztriát a szociáldemokrata párt irányította, míg a magyarországi Tanácsköztársaságot meg sem hívták a tárgyalásokra. Ausztria viszont nem rendelkezett megfelelő haderővel és elégséges nemzetközi támogatással ahhoz, hogy Burgenlandot azonnal birtokba vegye, ezért céljait a diplomácia eszközeivel kívánta elérni.

[galeria_kep_36293]

1920 februárjában a Huszár-kormány népszavazást kezdeményezett azzal az ígérettel, hogy ha Burgenland Magyarország területe marad, a térségnek autonómiát biztosit és hozzájárul az Ausztriával folytatott szabad kereskedelmi forgalomhoz. Egy ilyen ajánlat elfogadása azonban belpolitikai okokból bármelyik osztrák kormány bukását eredményezte volna. Ausztria ezzel szemben Burgenland demilitarizációjára szólította fel a magyar vezetést azzal az engedménnyel, hogy ezek után hajlandóak tárgyalásokba bocsátkozni olasz védnökség alatt.

A magyar kormány a demilitarizálást azonban nem siette el, mert továbbra is fel akarta használni a Burgenlandban állomásozó csapatait. A magyar vezetés abban bízott, hogy a következő hónapokban akár Magyarország javára is eldőlhetnek a nemzetközi erőviszonyok. Ezen kívül a magyar kormány számolt azzal a zavaros tervvel is, hogy egy osztrák–magyar–bajor államcsíny eltávolítja a szociáldemokrata kabinetet, és egy új osztrák vezetés hajlandó lemondani Burgenlandról Magyarország javára. Azonban a magyar kormány belátta, hogy ez a terv keresztülvihetetlen. Végül 1920 végén demokratikus úton megbukott a szociáldemokrata kabinet, de az új, jobboldali vezetés sem volt hajlandó lemondani Burgenlandról. Így a magyar kormány kénytelen volt a diplomáciai megoldásokra hagyatkozni.

A burgenlandi területek megtartásának a stratégiáját Bethlen maga dolgozta ki és terjesztette 1921. április 28-án a minisztertanács elé. Stratégiája a következő volt: első számú célként a tárgyalások folytatását és a kompromisszumokra épülő megegyezést jelölte meg. Ha az osztrák fél nem hajlandó engedményeket tenni, le kell lassítani a tárgyalásokat, és addig kell várni, amíg a nemzetközi viszonyok Magyarországnak nem kedveznek. Ha Ausztria az átadást katonai erővel kívánja megakadályozni, akkor fegyveres ellenállást kell tanúsítani. Azonban ebben az esetben felmerülhet a veszély, hogy a kisantant nemzetközi jóváhagyással támadást intéz Magyarország ellen. Ez esetben a magyar hadsereg kénytelen lenne békét kérni, és Burgenland egészét átadni Ausztriának, annyi kitétellel, hogy Burgenland autonómiát élvezne. Ezért, ha a nemzetközi erőviszonyok kedvezőbben alakulnak, a terület könnyebben annektálható lenne.

[galeria_kep_36294]

Bethlen elsődleges célnak a diplomáciai megállapodást tűzte ki. Ám arra az esetre, ha ez nem vezetne eredményre, már ekkor pénzt különített el a szabadcsapatok toborzására és a csendőrség bevetésére. 1921 tavaszán fegyveres szabadcsapatok szivárogtak be Burgenland területére. Ez esetben nem általános nemzeti megmozdulásról volt szó, hanem felülről szabályozott katonai akcióról. Bethlen István természetesen ügyelt arra, hogy hivatalos úton ne lehessen kabinetét összekapcsolni a szabadcsapatok vezetőivel. Azonban nem kizárólag szabadcsapatok alkották ezt a sereget, hozzájuk tartozott az Ostenburg- és Prónay-különítményekből verbuvált csendőr-tartalékzászlóalj is, amely korábban a Nemzeti Hadsereg kötelékébe tartozott, és csak 1921-ben vált a csendőrség részéve. Ezek a szabadcsapatok elsősorban megélhetésüket vesztett világháborús tisztekből, munkanélküliekből és jobboldali egyetemistákból álltak. Az egyetemistákat többségben a Selmecbányából Sopronba költöztetett hallgatók képviselték.

Az antant támogatásának a megszerzését Teleki Pálnak kellett kieszközölnie. 1920 júniusi diplomáciai körútja során mind a francia, mind az angol vezetést arra igyekezett rávenni, hogy gyakoroljanak nyomást az osztrák kormányra. Azt is kilátásba helyezte, hogy kompromisszumos megoldás hiányában Bethlen le fog mondani, és a németbarát Andrássy alakíthat kormányt. Az angol külügy, amely a vitás kérdésben hivatalosan is Ausztriának kedvezett, nem is tárgyalt Telekivel. A francia külügy, amely már ekkor számolt az Anschluss későbbi lehetőségével, ezért nem akarta megerősíteni Ausztriát, hivatalosan is fogadta a volt magyar miniszterelnököt. Kézelfogható ígéretekbe ők sem bocsátkoztak, azonban elvi támogatásukat kifejezték a magyar ügy iránt.

Teleki diplomáciai missziója alatt tovább zajlottak Bécsben a kétoldalú tárgyalások. Johann Schober, az új osztrák kancellár beiktatása után ígéretet tett Bethlenek, hogy ha Magyarország hajlandó Burgenland 75 százalékáról lemondani, Ausztria belegyezik abba, hogy a terület 25 százaléka Magyarország része maradjon. Ez az ígéret azonban csak egy kétarcú politika eszköze volt. Ugyanis az osztrák vezetés, mialatt a Bethlen-kormánnyal tárgyalt, a nagyhatalmaknál azt igyekezett elérni, hogy helyezzenek nyomást a magyar kormányra Burgenland teljes területének az átadása ügyében.

E törekvés sikerrel járt, és 1921 júliusában a Nagykövetek Tanácsa felszólította a magyar kormányt, hogy egy hónapon belül demilitarizálja Burgenlandot. A három győztes nagyhatalom soproni székhellyel létrehozott egy bizottságot a területátadás levezénylésére. A nagyhatalmak megbízottjai Burgenlandot A. és B. zónára osztották – ez megegyezett a magyar vezetés korábbi javaslatával –, amely abban a szellemben született, hogy így esély marad legalább a B. övezet egy részének a megtartására. A B. övezet területe Sopront és környékét, a Fertő-tó egy részét és Vas megye nyugati területeit foglalta magában.

Bethlen zseniális diplomáciai lépéssel kapcsolta össze Burgenland kiürítését a dél-magyarországi kérdéssel. A miniszterelnök nem zárkózott el Burgenland átadatásától, de emlékeztette a győztesek képviselőit, hogy Pécset és környéket még mindig délszláv csapatok tartják megszállva, akik hangot is adnak a terület iránti igényükre. Így a magyar vezetés nem adhatja ki a kezéből Burgenlandot, mert ez az egyetlen garanciája annak, hogy az országnak nem kell további területcsonkításokat elszenvednie. A jugoszláv javaslatot a győztesek végül lesöpörték, így a Bethlen-kormány sikeresen érvényesítette az akaratát.

Szabadcsapatok Burgenlandban

A nagyhatalmak missziója augusztus 27-ét jelölte meg az impériumváltás időpontjának. Az antant annyi kedvezményt viszont biztosított, hogy Burgenland pacifikálásának dátumát két nappal későbbre tették, mint a délszláv csaptok kivonulását a baranyai háromszögből. Ez az engedmény nagyban növelte Bethlen politikai mozgásterét, amely elsősorban a francia fellépésnek volt köszönhető. Az 1921 augusztusában kivonult délszláv csapatok helyét augusztus 22-én már a magyar haderő vette át. 

1921. augusztus 27-én a Bethlen kormány megkezdte az A. övezet kiürítését, ahová 28-án az osztrák csendőrség nyomult be. De a B. zónát még mindig a magyar alakulatok irányították, akik támadást indítottak az A. övezet visszafoglalására. Végül a magyar csapatok kerekedtek felül és meghátrálásra kényszerítették az osztrákokat, akik elhagyták az A. övezetet. Az antant el akarta kerülni, hogy a térségben újra háború robbanjon ki, ezért nem engedélyeztek az osztrák vezetésnek a hadsereg bevetését. És továbbra sem támogatták a csehszlovák és jugoszláv terveket az újabb területszerzést illetően, ezért a kisantant mozgósítását sem pártolták. Egy újabb háborús konfliktus ugyanis teljes mértékben megakadályozta volna a térség konszolidációját.

Bethlen számításai beigazolódtak, a B. övezet átadása lekerült a napirendről, az A. övezetet pedig egyedül ő pacifikálhatta. Ausztriának Bécs élelmiszer-ellátásának szempontjából kulcsfontosságú volt az A. övezet megszerzése, ezért a Schober kabinet hajlandóságot mutatott a B. övezet átengedésére. A belpolitikai következmények miatt azonban az osztrákok nem vállalkozhattak egy ilyen kompromisszumra. Megfelelő ürügyet kellet találni az egyezség végrehajtására, ami a győztesek által szavatolt népszavazás lett.

A három győztes nagyhatalom eltérően viszonyult a történésekhez. Anglia továbbra is az osztrák álláspontot támogatta az egész terület átadásáról. Ezt a tervezetet a francia vezetés viszont csak részben pártolta, Olaszország pedig hintapolitikát folytatott: egyfelől biztosították Londont az osztrákok támogatásáról, másrészt viszont közvetítőként léptek fel a két vitás fél között. Az olasz védnökség a béke felett végül sikerrel járt: 1921. október 11–13 között zajlott le a velencei konferencia.

A tárgyalásokon mindkét állam miniszterelnöke jelen volt, az olaszokat Pietro Tomasi Della Torretta külügyminiszter képviselte. Bethlen azzal a tervvel vett részt az eseményen, hogy Sopront és környékét sikeresen tarthassa meg a magyar állam. A konferencia előtt kormányának kifejtette, hogy amennyiben magyar siker születik a tanácskozáson, a szabadcsapatokat azonnal ki kell vonni a térségből. Abban az esetben viszont, ha nem születik kompromisszum, a csapatok kivonását meg kell szüntetni, és a kormány utasítását követve az irreguláris alakulatok vezetőinek ki kell kiáltaniuk a független Burgenland Államot.

A velencei konferencián az olasz támogatásnak köszönhetően a miniszterelnök érvényesíteni tudta az akaratát. A megállapodás szerint a magyar kormány három hét alatt kivonja csapatait Burgenlandból. A terület ezután osztrák ellenőrzés alá kerül. De csak miután a nagyhatalmak képviselői ezt engedélyezik így szavatolva a biztonságos átadást. A folyamat lezárulta után nyolc nappal Sopron és további nyolc környékbeli falu esetében népszavazást kell tartani a hovatartozásról. Pietro Della Torretta biztosította Bethlent, hogy nyomást gyakorol a győztes nagyhatalmakra, hogy támogassák a megkötött határrevíziót.

A kisantant országai azonban az ellenük irányúló revízió első lépéseként tekintettek a magyar sikere, és a második királypuccsra hivatkozva mindent megtettek a konferencia eredményeinek az érvénytelenítésére. Az antant ezt a törekvésüket nem támogatta és október 27-én a Nagykövetek Tanácsa ratifikálta a velencei egyezményt.

A megállapodás végrehajtása közben azonban Bethlen nem várt akadályba ütközött: nem tudott kontrollt gyakorolni az irreguláris alakutatok vezetői felett, akik önállósítottak magukat, a szervezkedés élére pedig Prónay Pál került. Prónay nem rendelkezett megfelelő reálpolitikai ismeretekkel, tervei a korszak tipikus kalandor politikusát tükrözték. Vezetésével a Rongyos Gárda sikeresen függetlenítette magát a Bethlen-kormánytól, és deklarálta a Lajtabánságot, egy Ausztria és Magyarország közé beékelt államot.

[galeria_kep_36295]

A velencei tárgyalások után Bethlen levélben közölte Prónayval, hogy „a velencei egyezmény leszakította a gyümölcsöt, amelyet a nyugat-magyarországi felkelés érlelt meg. Több gyümölcs, amit leszakíthatnánk, nincs, aki azt hiszi, hogy további ellenállással még többet lehetne elérni, az merőben téved, sőt az országot és az eddigi eredményeket is a legnagyobb veszélybe sodorná.” Prónay azonban visszautasította a miniszterelnök utasításait, és két héten keresztül negligálta a velencei egyezmény határozatát. Csak 1921. október 31-én engedelmeskedett, miután a kormányzó a Nemzeti Hadsereg bevetését helyezte kilátásba, ha november 6-ig nem hagyják el Burgenlandot.

A térség demilitarizálása végül november 6. előtt megtörtént, november végére pedig már Burgenland osztrák irányítás alá tartozott, a népszavazásról szóló területet leszámítva. A tábornoki bizottság végül Sopronban december 14-re, a nyolc környékbeli településen 16-ra hirdette meg a népszavazást. A győztesek képviselői előzetesen megszervezték a szavazás procedúráját. A bizottság olasz elnöke ezt később úgy jellemezte, hogy ez eleve „Ausztria lemondását jelentette (Sopronról), amely lemondást egy jogi aktussal akartak leplezni.” Az osztrák kabinet ezt kifogásolta, és visszakozott a részvételtől, és előre közölték, hogy nem ismerik el a végeredményét.

Sopron esetében 70%, míg a környező településeken 60% voksolt a Magyarországhoz tartozás mellett. Az összesített végeredmény szerint a szavazók 65%-a választotta Magyarországot, így Sopron és környéke Magyarország része maradt. A Nagykövetek Tanácsa az osztrák kormány tiltakozása ellenére december 23-án ratifikálta az eredményt. 1922. január 1-jén a magyar haderő bevonulhatott Sopronba, amelyet méltán nevezünk a leghűségesebb városnak.

A velencei konferencia eredménye Bethlen első és talán legnagyobb politikai sikere volt. A kedvező döntés azért valósulhatott meg, mert az antant megosztott volt a kérdést illetően, és mivel két vesztes állam szembenállásáról volt szó, a nagyhatalmak készek voltak a kompromisszumra. Azonban Bethlen zseniális diplomáciai lavírozása, és az irreguláris alakulatok felhasználása nélkül az ország nem érhette volna el kitűzött célját.