Az eddig feltételezettnél is nagyobbak voltak az ókori kikötők
Alapvetően változtatja meg a klasszikus mediterrán tengeri kereskedelemről alkotott eddigi képet az a friss tanulmány, amely az Antiquity tudományos folyóiratban jelent meg. A Haifai Egyetem és a Montpellier-i Paul Valéry Egyetem kutatóinak legújabb eredményei alapján az ókori kikötők jóval nagyobb befogadóképességgel rendelkeztek a korábban feltételezettnél, mivel a történettudomány és a régészet eddig nagyrészt figyelmen kívül hagyta a külső horgonyzóhelyek kulcsfontosságú logisztikai szerepét.
- A Haifai Egyetem és a Montpellier-i Egyetem kutatói bizonyították, hogy az ókori kikötők befogadóképessége lényegesen meghaladta a korábbi becsléseket.
- Az Antiquity folyóiratban publikált tanulmány szerint a hajók jelentős része nem a kiépített mólóknál, hanem a külső horgonyzóhelyeken várakozott.
- Az új tengeri perspektívát alkalmazó régészeti módszertan alapvetően írja át a klasszikus mediterrán tengeri kereskedelemről alkotott eddigi tudományos képet.
A víz alatti régészet évtizedeken keresztül elsősorban a szárazföld felől vizsgálta a tengeri infrastruktúrát. A történelmi jelentőséget és a kapacitást szinte kizárólag a látható építmények, a kőből épült mólók, a hullámtörők és a belső medencék mérete alapján határozták meg.
Az Európai Kutatási Tanács által támogatott SHIPs projekt szakemberei azonban bebizonyították, hogy ez a klasszikus megközelítés hiányos. Az új tengeri perspektívát alkalmazó módszertan rámutatott, hogy a hajóforgalom jelentős része nem a kiépített partfalaknál zajlott, hanem a kikötőkön kívüli nyíltabb vízterületeken és a közeli öblökben, ahol a kereskedelmi hajók horgonyt vethettek a rakodáshoz vagy a várakozáshoz.
Az eredményeket a kutatócsoport három eltérő adottságú mediterrán helyszínen igazolta. Az izraeli Caesarea víz alatt lévő romjainál bebizonyosodott, hogy az ókori logisztikai rendszer jóval kiterjedtebb volt a Nagy Heródes által építtetett belső medencénél. Az itáliai Terracina esetében az üledékesedés vizsgálata megmutatta, hogy a horgonyzóhelyek kiterjedése nem volt statikus, hanem az első és az ötödik század között folyamatosan alkalmazkodott a környezeti feltételekhez. A dél-franciaországi Port-Vendres térségében pedig a hajóroncsok sűrűsége a hivatalos kikötőn kívül jelezte azt az élénk tengeri forgalmat, amely sokkal intenzívebb volt a korábbi, pusztán a belső kikötő alapján számított becsléseknél.
Ez is érdekelhet
Az átfogó kapacitásbecsléshez a régészek modern geofizikai eszközöket vetettek be a történelmi helyszíneken. A tengerfenék feltérképezésére szonárt és magnetométert használtak, amelyeket a partvonalon talajradarral egészítettek ki. Az egykori vízmélység geológiai rekonstruálása és az üledékrétegek fúrásos vizsgálata lehetővé tette, hogy a korabeli kereskedelmi hajók merülését összevessék az elérhető vízterületek mélységével. Ezeket az adatokat a kikötési technikák, a tengerfenéken fennmaradt kötelek, rögzítőgyűrűk és horgonyok fizikai elemzésével egészítették ki.
A több tudományágat ötvöző tanulmány megállapításai jelentős történelmi következményekkel járnak a Római Birodalom és a hellenisztikus világ gazdaságtörténetére nézve. Az eredmények azt bizonyítják, hogy a korábban másodlagosnak minősített partvidéki települések valójában hatalmas logisztikai csomópontok lehettek az ókori világkereskedelemben. Az ókori kikötők kapacitásának teljes újraértékelése nemcsak a tengeri áruszállítás volumenét helyezi új megvilágításba, hanem a klasszikus partvidéki társadalmak gazdasági erejének megértését is teljesen átalakítja.
