Luxusban éltek a bulgáriai Novae római légióparancsnokai

2026. szeptember 27.-Múlt-kor

Egy monumentális, magánfürdővel és falfestményekkel díszített római parancsnoki rezidenciát tártak fel lengyel régészek a bulgáriai Novae ókori légiótáborában, számolt be a Varsói Egyetem Délkelet-Európai Antikvitás Kutatóközpontjának munkatársai által elért eredményekről Piotr Dyczek professzor, az ásatás vezetője a lengyel PAP hírügynökségnek. A több mint háromezer négyzetméteren vizsgált épület a Legio I Italica parancsnokának, azaz a legatusnak a központjaként működött az Al-Duna menti védelmi rendszerben.

Összefoglaló
  • A Varsói Egyetem régészei egy több mint háromezer négyzetméteres luxusrezidenciát tártak fel az ókori Novae római légiótáborában.
  • A kutatók a magánfürdővel és freskókkal díszített monumentális épületet a katonai alakulatot irányító legatus egykori központjaként azonosították.
  • Az ásatási szezon során a római leletek mellett egy Kr. u. 6. századi avar település maradványait és az egykori dunai kikötő nyomait is vizsgálták.
Luxusban éltek a bulgáriai Novae római légióparancsnokai

A jelenlegi ásatási szezon során a szakemberek egy eredetileg 4500 négyzetméteres alapterületű komplexum maradványait vizsgálták. A létesítmény méretét tekintve a táborparancsnokság és a katonai kórház után a katonaváros harmadik legnagyobb épülete volt.

A feltárás során színes téglákból kirakott padlózatot, festett vakolattöredékeket és egy luxusigényeket kielégítő magánfürdő nyomait azonosították. Piotr Dyczek professzor tájékoztatása alapján a római erődökben a közfürdőket jellemzően az egész légió használta, saját fürdőkomplexummal szinte kizárólag a császár közvetlen képviselőjeként szolgáló főparancsnok rendelkezett.

A helyszínen előkerült bronz bútortöredékek és értékes kerámiák is az épület magas rangú lakójára utalnak. Mivel a legtöbb ismert római légiótábor modern városok alatt fekszik, a parancsnoki épületeknek általában csak apró részleteit ismerik a kutatók, így a novae-i komplexum feltárása kiemelkedő lehetőséget biztosít a római katonai elit életmódjának megismerésére.

Az épület építészeti elemei mellett a régészek számos különleges műtárgyat hoztak a felszínre. A leletek között szerepel két feliratos oltárkő, egy császári portréhoz tartozó márványfej töredéke, valamint Mithras és Priaposz szobrai. A Priaposzt ábrázoló bronzfigura kifejezetten ritkának számít, az Al-Duna vidékéről eddig mindössze öt hasonló emlék ismert. A keleti, illetve az egyiptomi hitvilághoz köthető kultuszok jelenléte arra utal, hogy a légió soraiban a Közel-Keletről származó, vagy korábban ott szolgáló katonák is állomásoztak.

A kutatók kihasználták a Duna jelenlegi alacsony vízállását is, amely lehetővé tette a folyómederben feltűnő ókori építészeti elemek és tetőcserepek dokumentálását, ami a jövőben segíthet Novae ókori folyami kikötőjének pontos lokalizálásában.

A római kori emlékek mellett a lengyel kutatócsoport egy késő antik, a Kr. u. 6. század közepére tehető avar település nyomait is azonosította. Az avarok nomád lovasnépként érkeztek a Kárpát-medencébe és a Balkán-félszigetre, a most feltárt bolgár területen pedig jellegzetes, részben földbe süllyesztett, tűzhellyel ellátott lakóépületeket hagytak hátra. A régészek egy nagyméretű, valószínűleg a helyi vezetőhöz tartozó házat, valamint több kisebb, alig öt négyzetméteres épületet tártak fel, amelyekből egy ritka avar fülbevaló is előkerült.

Novae az észak-bulgáriai Szvistov közelében fekszik, és az ókorban kiemelkedő katonai bázisként funkcionált. A Legio I Italica alakulatát Nero császár alapította a Kr. u. 1. században, a katonák pedig évszázadokon át biztosították a birodalom dunai határszakaszát. A területen 1960 óta zajlanak szisztematikus bolgár és lengyel régészeti kutatások.