2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte

2021. május 5. 11:14 Múlt-kor

Napóleon gondoskodott róla, hogy ne csak hihetetlen életműve, hanem halála is kihívás elé állítsa azokat, akik meg akarják fejteni a császár összes titkát. Az elfogadható és érvekkel alátámasztható teóriáktól a teljesen elrugaszkodott összeesküvés-elméletekig számtalan lehetséges halálokot vizsgáltak meg a szakértők és laikusok egyaránt. Sokan arzénra gyanakodnak, mások szerint nem az ő teste feküdt a sírban vagy éppen nem is élt soha Szent Ilona szigetén. A tudomány mai állása szerint gyomorrák végzett a világhírű korzikaival 200 évvel ezelőtt.

Halál a szigeten

Ugyan Napóleonnak nem jutott igazán hosszú élet, mégis 1769-es születésétől 1821-es haláláig talán a történelem egyik legnagyobb ívű életpályáját járta be. Korzika szigetéről indulva apródból lett I. Napóleon néven császár 1804 és 1814 között, háborúival és világhatalmi ambícióival kétes hírnevet szerzett, elképzelhetetlen összegeket költött el háborúkra, melyek óriási emberáldozatokat követeltek, ezzel demográfiai és gazdasági válságba sodorva az egész kontinenst. 

Hiába száműzték egyszer Elba szigetére, újra visszatért és csak a nagyhatalmak összefogásának köszönhető, hogy a 100 napos második császárságának véget tudtak vetni Waterloonál 1815-ben. Másodszorra nem hibáztak: az Atlanti-óceán egyik távoli zugába, Szent Ilona szigetére száműzték a világ felforgatóját, akitől a legtöbb politikus még mindig rettegett.

Napóleont hat évnyi „raboskodás” után érte a halál 1821. május 5-én száműzetésének helyszínén, a szigeten található Longwood-házban. Már az áprilisban megfogalmazott végrendeletében utalást tett arra, hogy halála idő előtti és brit fogvatartói nem törekedtek életének megmentésére.

A halálát követő boncoláson 16 megfigyelő vett részt, közülük 7 fő rendelkezett orvosi végzettséggel. Egységes volt a konklúzió: Napóleon halálát gyomorrák okozta. Az orvosi szakvélemény azonban nem oszlatta el az egykor világuralomra törő Bonaparte halála körüli kételyeket.

A „korzikait” nem váratlanul érte el végzete, hónapokig hasi fájdalmaktól, hányingertől, éjszakai verejtékezéstől és láztól szenvedett. A tudósítások szerint emésztési nehézségei voltak, melyet jelentős súlyveszteség kísért. Mellette gyakori fejfájásra, fényérzékenységre panaszkodott, beszéde akadozóvá vált. Eszméletét május 4-én vesztette el, majd 5-én vonult örök nyugalomra a „kis káplár”.

Az első összeesküvés-elmélet Barry O’Meara ír orvos híresztelései által kapott szárnyra – aki Waterloo után Napóleon orvosa lett –, miszerint a sziget kormányzója, Sir Hudson Lowe utasította arra, hogy rövidítse meg Napóleon életét. Az eset után az orvost elbocsátották, de a szellem kiszabadult a palackból.

Az elmélet hihetőségét aláássa a tény, hogy a fogva tartott császár a síron túl is ezt a verziót szerette volna elhitetni a világgal. Bizonyíték mutatnak arra, hogy Napóleon és orvosa már életében egymás cinkosai voltak: O’Meara lelkes támogatója volt betegének, akár hamis orvosi jelentésekkel is segítette – volna – a még mindig visszatérni szándékozó francia hős „szökését” a szigetről.

A korabeli orvostudomány még nem rendelkezett azokkal a technológiákkal, amivel kimutatható lett volna arzén jelenléte, így egy esetleg gyilkossági kísérletre sem derülhetett fény. Egészen addig, amíg 100 évvel később egy svéd fogorvos újra fel nem fedezte a rejtélyes esetet. 

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Napóleon Szent Ilona szigeténA Longwood-házNapóleon halotti maszkjaJacques-Louis David 1812-es portréja Napóleonról

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár