Vita kerekedett Napóleon halálának 200. évfordulója körül Franciaországban
2021. március 11. 10:29 MTI
Közéleti vita robbant ki amiatt Franciaországban, hogy a kormány eddig semmilyen hivatalos megemlékezést nem tervezett Bonaparte Napóleon francia császár halálának közelgő kétszázadik évfordulójára.
Korábban
„Természetesen lesz megemlékezés [Emmanuel Macron] köztársasági elnök részvételével” – mondta a szerdai kormányülést követő sajtótájékoztatón egy újságírói kérdésre Gabriel Attal kormányszóvivő. Annak mikéntjéről azonban majd később kíván tájékoztatást adni az elnöki hivatal – tette hozzá.
A száműzetését követően Szent Ilona szigetén 1821. május 5-én meghalt Bonaparte Napóleon „történelmünk jelentős személyisége”, akire „tágra nyílt szemekkel kell tekinteni, beleértve azokat a pillanatait is, amelyek nehezek lehettek, és azokat a választásait, amelyek ma már vitathatónak tűnnek” – fogalmazott a kormányszóvivő.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Emmanuel Macron, aki számos emlékezetpolitikai eseményen vesz részt és mond beszédet, illetve rendszeresen megemlékezik történelmi személyiségekről, egyelőre semmilyen jelét nem adta annak, milyen módon kíván részt venni a bicentenáriumi rendezvényeken.
Napóleon halálának megünneplése az elmúlt hetekben heves közéleti vitát váltott ki, miután sokan a polgári Franciaország megteremtőjeként tekintenek rá, miközben az 1799 és 1815 közötti 15 éves hatalomgyakorlása miatt a francia történelem egyik legvitatottabb alakja.
Elisabeth Moreno, a nők és férfiak közötti egyenjogúságért felelős kormánytag vasárnap egy interjúban az egyik legnagyobb nőgyűlölőnek nevezte Bonaparte Napóleont, aki szerinte „jóllehet a francia történelem egyik nagy alakja”, a nevéhez fűződik „a rabszolgaság helyreállítása” is.
A legtöbb megemlékezést a császár szülővárosában, a Korzika szigetén található Ajaccióban tervezik, amelyek között szerepel Napóleon holtteste 1840-es Párizsba szállításának kosztümös rekonstruálása is.
A bicentenárium kiemelkedő eseményének ígérkezik a párizsi La Villette park kiállítócsarnokában április 14-én megnyíló nagyszabású Napóleon-kiállítás több intézmény (Hadtörténeti Múzeum, Louvre, Versailles, Malmaison, Fontainebleau és Bois-Préau kastélymúzeumai, valamint a Napóleon Alapítvány) együttműködésével.
A korzikai olasz családban született Bonaparte Napóleon a francia forradalom tisztjéből 1799-ben lett első konzul, majd 1804 és 1814 között, majd 1815-ben három hónapig Franciaország császára volt.
Másfél évtized alatt teljesen átalakította Franciaországot: centralizált közigazgatást épített ki, a megyék élére prefektusokat állított, polgári törvénykönyve (Code civil) módosításokkal ma is hatályban van, és világszerte átvették, Európa nagyobb részébe Napóleon seregei vitték el. Intézkedett a központi bank felállításáról, szigorú adórendszert vezetett be, konkordátumban rendezte az állam és egyház kapcsolatait.
A zseniális hadvezér sorra verte meg az ellene összekovácsolt újabb és újabb koalíciókat, győzelmet aratott Ulmnál és Austerlitznél (1805), Jénánál (1806), Friedlandnál (1807), Wagramnál (1809). 1807-ben Nagy-Britannia (amely ellen 1803-tól kontinentális zárlatot rendelt el) és Portugália kivételével minden európai ország szövetségese vagy vazallusa volt, egy-egy testvére ült a holland, a vesztfáliai, a spanyol és a nápolyi trónon. 1809-ben Ausztriába is bevonult, Győrnél „mellékesen” szétverte az utolsó magyar nemesi felkelést.
Élete legnagyobb hibáját akkor követte el, amikor korábbi szövetségesét, Oroszországot megtámadta, majd Spanyolországban is legyőzték. A trónra történt visszatérése után utolsó csatájában Waterloonál szenvedett vereséget, és négy nappal később, 1815. június 22-én másodszor is lemondott a trónról.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
![I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek / 3. Az ipari forradalom (hullámai, gazdasági, társadalmi és ökológiai hatásai)](/ih0Ax/label/.cut-640x400/765.jpg)
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/062b595874e4bcb0b118980e80a294b2.jpg)