Amikor a munkások átvették a hatalmat...

Az 1871-es párizsi kommün sokkal több volt, mint lázadás: ez volt az első modern kísérlet a népi önkormányzatiságra, amelynek tanulságai a mai napig hatással vannak a kortárs politikára.

Az elbukott ellenállás

Az Eduardo Montagut által írt Historia del socialismo (A szocializmus története) nemrégiben megjelent kiadványa a szocialista gondolkodás eredetére és fejlődésére összpontosít. E folyamat alapvető fejezete az 1871-es párizsi kommün, amelyet sokan a munkás-önkormányzatok első valódi kísérletének tartanak. A kommün még ma is vitákat, forradalmakat és emancipációs törekvéseket inspirál, világszerte. Az új kutatások, például Julia Catherine Nicholls tanulmányában –  French Revolutionary Thought after the Paris Commune, 1871-1885 (A francia forradalmi gondolkodás a párizsi kommün után, 1871-1885) – összegyűjtött tények, mélyebb megértést nyújtanak az örökségről és jelentőségéről.

Fokozódott a nyugtalanság

A párizsi kommün létrejöttének hátterében a nemzeti megaláztatás, az éhínség és a társadalmi ellenérzés robbanásszerű kombinációja állt. A francia-porosz háborúban elszenvedett francia vereség után Párizs elszigetelődött – Bismarck csapatai ostromolták. III. Napóleon második birodalmának bukása és a versailles-i konzervatív kormány felállítása fokozta a népi nyugtalanságot, különösen a párizsi munkások és kiskereskedők körében.

Amikor Adolphe Thiers kormánya megpróbálta lefegyverezni a főként munkásokból álló Nemzeti Gárdát, kitört az 1871. március 18-i felkelés. A kezdetben spontán ellenállás gyorsan politikai projektté alakult át: egy autonóm, radikálisan demokratikus elveken alapuló kommuna létrehozására.

Általános választójog és feminista javaslatok

A párizsi kommün nem csupán a düh reakciója volt, hanem kísérlet az innovatív társadalomszervezésre. Amint az Anarchizmus, marxizmus és a kommün tanulságai című könyv elemzése mutatja, a kommunisták olyan rendszert hoztak létre, amelyben a tisztviselőket általános választójoggal szavazták meg, és bármikor visszahívhatók voltak. A politikai és végrehajtó döntéseket pedig közvetlenül, a parlamenti demokrácia szokásos közvetítői nélkül hozták meg.

A legkiemelkedőbb intézkedések közé tartozott az egyház és az állam szétválasztása, az egyházi fizetések eltörlése, az éjszakai munka szabályozása és a bezárt gyárak átadása a munkásszövetségeknek. Előremutató feminista javaslatokat is előterjesztettek, mint például az egyenlő bérezés, a váláshoz való jog és a nők szakképzése. Ezeket a változtatásokat a kommün nem hajtotta végre teljes mértékben.

72 nap - több mint 10000 áldozat

Marx, aki kezdetben óva intett az elhamarkodott felkelési kísérletektől, a kommün egyik leglelkesebb védelmezőjévé vált, miután azt kikiáltották. A Párizs eleste után néhány héttel írt A polgárháború Franciaországban című művében Marx a Kommünben azonosította a munkások emancipációjához szükséges politikai formát.

A kommün mindössze 72 napig maradt életben. A poroszok által támogatott versailles-i csapatok ostroma az úgynevezett „Véres hét" (Semaine Sanglante) brutális elnyomásában csúcsosodott ki. A számadatok eltérőek, de a legfrissebb tanulmányok szerint 10 000 és 20 000 közötti kommünárt végeztek ki. Az elnyomás nem tett különbséget harcosok és civilek között, a várost pedig szinte elpusztították.

Lenint is inspirálta

Dolgozatában Nicholls kiemeli, hogy a kommün veresége nem jelentette a forradalmi törekvések végét. Inkább a szocialista és munkásmozgalmak intenzív gondolkodásának, vitáinak és újjászerveződésének időszakát nyitotta meg Európa-szerte. Szimbolikus hatása is óriási volt. Lenint a proletariátus diktatúrájáról, valamint a latin-amerikai, ázsiai és afrikai felszabadító mozgalmakról alkotott elképzelésében inspirálta. Maga Marx is felülvizsgálta az államról alkotott gondolkodását. Megértette, hogy nem szabad a meglévő apparátust átvenni, hanem azt le kell rombolni, és egy újat kell építeni, amelyet közvetlenül a munkások irányítanak.

Tragikus vége ellenére a kommün továbbra is jelzőfény maradt azok számára, akik a valódi részvételen és társadalmi igazságosságon alapuló radikális demokráciáról álmodnak.