Amikor a „Jobbra hajts!” szabály miatt újra kellett tanulnunk a KRESZ-t 

81 évvel ezelőtt, 1941. július 6-án Magyarország jelentős része hajnali három órától a megszokott bal oldal helyett jobbra hajtott. Budapest több időt kapott az átállásra, de néhány hónappal később, november 9-én itt is megtörtént az átállás. A propagandagépezet hatékonyan működött, az átállás a baleseti statisztikák megugrása nélkül valósult meg, a kontinentális Európában – Svédországot leszámítva – utolsóként.

A közlekedés forradalma

A közlekedés történelmileg ragaszkodott a baloldalhoz, még az ókori fejlett birodalmak – így Róma is – ezt az elvet követte. A középkorból még írásos emlék, egy pápai bulla is fennmaradt a balra tartás szabályának rögzítéséről.

Ennek az egyik lehetséges magyarázata a jobbkezességben rejlik: a vitézek, mivel többségük jobbkezes volt, kardjukat a bal oldalukon hordozták, így az esetleges útonállókkal szemben – már ha szemből érkeztek – könnyebben ragadhattak fegyvert. A lóra szállás szintén egyszerűbb volt, ha balról, a fegyverrel átellenes oldalról hajtották végre a műveletet.

A változás első hulláma az 18. század közepén érkezett, amikor az Újvilágban elterjedtek a több, legalább 4 lóval hajtott fogatok. A kocsis általában a bal hátsó lóról irányította az állatokat, hogy – szintén a bűvös jobbkéz – az ostorral a lovak kényelmesen rendszabályozhatóak legyenek. Egy nyolc lóból álló fogat esetében, ha balra tart, és a sofőr hátul ül, törvényszerű, hogy nagyobb eséllyel alakulhatnak ki balesetek. A függetlenségi háború után az Egyesült Államokban már a jobboldali közlekedés lett a törvényben szabályozott gyakorlat.

Ami Európát illeti, a balkezes Napóleon nem csak országokat hódított meg, hanem felrúgta a közlekedési rend szabályait is. Hogy ezt milyen indíttatásból – esetleges bosszúból – tette, az máig nem tisztázott. Tény azonban, hogy az öreg kontinensen a „korzikaival” kezdődött a jobbra tartás története. 

A legtöbb országban az I. világháborúig levezényelték a közlekedés menetének változtatását, de az Osztrák-Magyar Monarchiában kitartottak az eredeti rend mellett, sőt, az 1890. évi I. törvény 107. § kimondta, hogy „minden járművel balra kell hajtani, szembejövő járműnek balra kell kitérni, az előtte haladónak pedig jobbról kell eléje kerülni”. 

A változás szelének (és a politikai befolyásnak) nem lehetett ellenállni. Az 1930-as évektől Németország szerepe egyre fajsúlyosabb lett Közép-Európában, Ausztria (1938) és Csehszlovákia (1939) is jobbra tért, így Magyarország is elkötelezte magát az új közlekedési rend bevezetése mellett.

Közben kitört a II. világháború, és két év eltelt érdemi előrelépés nélkül: ekkorra már az a komikus helyzet állt elő, hogy a visszacsatolt Észak-Erdélyben, vagy a Felvidéken ellentétes volt a közlekedési rend a Magyarországon megszokotthoz képest. 

Egyre nagyobb idegenforgalmi és forgalombiztonsági hátrányba kerültünk más országokkal szemben, így az államkasszát sem kímélve –  a tervezett 9 millió pengő helyett 12 millióra rúgtak az átállás költségei –  1941-ben véglegesen elhatározta magát az ország vezetése. 

Szabálykövető magyar lakosság

1941. június 26. Kassa bombázásáról maradt emlékezetes, ám ugyanezen a napon jelent meg a KRESZ-t a legtöbb módon pontosító végrehajtási utasítás is. Az átállásra kevesebb, mint két hete maradt a lakosságnak.

A propagandagépezet – ezúttal valóban a jó ügy érdekében –  már áprilisban működésbe lépett, az MTI közreműködésével az országos elérésű lapok promotálták a „Jobbra hajts ABC-jét”, az iskolákban előre felkészítették a gyerekeket, és aki mégis lemaradt, a rádiókból tájékozódhatott a forradalmi változásokról. 

Az Esti Ujság július 7-i számában rövid cikket szenteltek az átállás zökkenőmentességének méltatására, a hajnali 3-kor szerzett tapasztalataikról a következőképpen számoltak be: „A szekerek csörögve futnak az utakon: jobboldalt megy minden szekér és fel sem tűnik, hogy a vasúti sorompónál levő figyelmeztető táblák is átkerültek a jobboldalra. Az egészben csak annyi a változás, hogy a régi kopott táblák helyett újak kerültek az utak kereszteződéséhez, más a szöveg is: JOBBRA TARTS! – BALRA ELŐZZ!”.

Az idillt egyedül az állatok szófogadatlansága törte meg. A helyi gazdák szerint a „lovakkal baj lesz, mert a nyerges nem akar jobbra tartani”. Sokan úgy hidalták át ezt a problémát, hogy felcserélték lovaikat. 

Az átmeneti periódusban – egészen november 9-ig – Budapest és 30 kilométeres körzete önálló ország volt az országban. Rendőrök és táblák figyelmeztetettek, hogy a fővárosban még balra kell tartani, és 200 méteres áttérési sávot hagytak a balesetek megelőzése érdekében.

Az átállás napjára Budapest „képességes, jól nevelhető és fogékony” lakossága felkészült – igaz, ehhez a rendőri hangosbemondók ismételt figyelemfelhívása is hozzájárult –, a helyes magaviseletről az Esti Ujság november 10-i száma tudósított: „Ez a sokszor igazságtalanul lepocskondiázott pesti közönség fényes bizonyságot szolgáltatott arról, hogy komoly szükségben mennyire fegyelmezett tud lenni.”

A gyakorlási lehetőség a beszámoló szerint már egy ideje adott volt: a Margit-híd hídfőinél a villamos már a jobbra tarts alapelv szerint közlekedett. Ennek ellenére az átállás másnapja nem maradt balesetek nélkül, három komolyabb sérülés is történt. Az akkori Gróf-Haller utcában Kiss István 24 éves pénzbeszedő motorkerékpáron haladt szabálytalanul az úttest bal oldalán és nekirohant egy útszéli fának.

A baleseti statisztikák annak ellenére sem romlottak, hogy a forgalomban lévő több tízezer személygépkocsi még jobbkormánnyal szelte az ország útjait, így talán magától értetődő, hogy egy bizonytalan előzés óriási kockázatot jelentett. Új forgalmi engedélyt viszont már csak balkormányos járművek kaphattak. 

A zárt pályás közlekedési rendszereknél, így a vasutaknál, vagy a metróknál nem ment ilyen gyorsan az átállás, a Kisföldalatti csak 1973-ban váltott a jobb oldalra, míg a gödöllői HÉV a mai napig a régi rend szerint közlekedik. 

Ugyan az Esti Ujság beszámol svéd mérnökök érkezéséről, ők a szárazföldi Európában utolsóként még évtizedeket vártak az átállásra (1967), sőt, az 1955-ös népszavazáson országosan elutasították a jobbra tarts alapelvet. A világ egyharmada még mindig „lázad”, elsősorban az egykori brit gyarmatokon (például Ausztráliában, Indiában vagy Új-Zélandon) van érvényben a régi közlekedési gyakorlat, de az Egyesült Királyságtól független Japán is szolidarít a kisebbséggel.