A történelem tíz legrosszabb munkája

Bár manapság az emberek túlnyomó többsége nem elégedett a munkájával, legtöbbünk valószínűleg jóval szerencsésebbnek vallhatja magát az alábbi összeállításban szereplő foglalkozásokat űzőknél. 

A feltámasztó 

A kora újkorban anatómiát tanuló diákok, többek között a modern anatómia atyjaként számon tartott Vesalius egyik kedvelt foglalatossága volt a holttestek sírokból való kiemelése. Az 1800-as évekre már külön embereknek, feltámasztóknak nevezett férfiaknak fizettek azért, hogy „friss” tetemeket szállítsanak az orvosjelöltek számára. A munka viszonylag jól jövedelmezett, egy fogsor például egy fontot (mai áron mintegy ötven fontot) ért. A feltámasztók gyakran külön erre a célra készített szerszámok segítségével, meglepő ügyességgel végezték munkájukat.

A római mosodás

Bor a mosás mindig is unalmas foglalatosságnak számított, az ókori Rómában emellett még az undorító jelzőt is nyugodtan használhatjuk a munkával kapcsolatban. Hogy fehéren és tisztán tartsa a tógákat és a tunikákat, a mosodás a foltok eltávolítása érdekében meleg emberi vizeletbe és vízbe áztatta, majd megtaposta a ruhákat. Az ókori Róma mosóporát, a vizeletet – amelynek ammóniatartalma segített a tisztításban – a boltok, valamint a nyilvános vizeldék előtt elhelyezett edényekben gyűjtötték össze.

A csatornavadász 

A viktoriánus London legelesettebbjei gyakran kényszerültek arra, hogy a fővárosi csatornák szennyvizéből egy szűrő segítségével válogassák ki az érméket, szegeket, csavarokat és köteleket, amelyeket aztán néhány pennyért értékesíthettek. A bottal, lámpással és mély zsebekkel felszerelve munkába induló „szennyvízcsatorna-vadászok” a rossz levegő mellett attól is tarthattak, hogy rájuk omlik az általában nem túl jó állapotban lévő csatornafal, és a korabeli pletykák szerint ráadásul még a Hampstead környéki csatornákat előszeretettel látogató vaddisznók ámokfutása is veszélyforrást jelentett számukra.

Az árnyékszék kamarása

A Tudor-kori Angliában hatalmas megtiszteltetésnek számított, ha valakit kineveztek az árnyékszék kamarásának. A pozíciót betöltő személyek az uralkodók által általában csak kevesek számára biztosított bizalomban részesültek, és különösen intim viszonyba kerülhettek a királlyal. Talán túl intim viszonyba. A kamarásoknak ugyanis az uralkodó testi funkcióinak zökkenőmentes működéséhez való segédkezésen túl a királyok hátsó felének kitörlése is a feladatai közé tartozott.

Az egyiptomi balzsamozó

A halottakat a túlvilági életre felkészítő papok munkaidejük jelentős részét holttestekkel töltötték. Röviddel a mumifikálandó személyek halála után kiszedték, majd lemosták a belső szerveiket, ezt követően pedig az orron keresztül kihúzták az agyukat. Nem csoda, hogy a holttestek túlvilágra való felkészítése több hetet vett igénybe. És ha a munkájuk nem lett volna elég csapás a balzsamozóknak, sokakat közülük a saját közössége is kiközösített.  

A petárdás segédje

A kora újkori hadviselésben a petárdás asszisztensének a petárdákat, ezeket a kezdetleges robbanószerkezeteket – amelyek természetesen nem tévesztendők össze a manapság elsősorban szilveszterkor durrogtatott robbanóanyagokkal – ellenséges célpontokhoz, főként erődítmények kapuihoz kellett hozzáerősíteni. A szegény fiú ezután meggyújtotta a kanócot, majd, ha tudott, biztonságos helyre futott. Ez azonban sokszor nem sikerült, és a robbanószerkezet idő előtti detonációja végzett a szerencsétlen segéddel. 

A pálcás fiú

A kora újkori Angliában a királyi hercegek mellé gyakran jelöltek ki egy ún. pálcás fiút, akit a királyi sarjjal együtt neveltek. A két fiú között így erős kötelék alakult ki, egyikük azonban sokkal rosszabbul járt. Mivel a herceget csak a király büntethette meg, a nevelők a szabályok betartatása érdekében a szerencsétlen pálcás fiút részesítették fizikai büntetésben az uralkodó fiának vétségeiért.

A borbély

A középkori Európában a borbélyok feladata korántsem csak a kliens hajának levágására és arcának megborotválására terjedt ki; a tevékenységet rémisztőnek és megalázónak tekintő orvosok helyett a sebészeti beavatkozások többségét is ők végezték. Az orvosok ódzkodásának volt némi alapja, mivel a borbélyok érzéstelenítés nélkül voltak kénytelenek fogakat húzni, végtagokat amputálni, eret vágni vagy beöntést adni.   

A piócagyűjtő

A 19. századig ezek a vonagló vérszívók a nyugati orvostudomány kulcskellékei voltak. A piócagyűjtőknek, akiknek többsége a nők közül került ki, naponta órákon át piócákkal teli mocsarakban gázolni, hogy néhányat összeszedjenek a kis vérszívókból. Eközben persze számtalan alkalommal ők maguk is komoly vérveszteséget szenvedtek, és az sem számított ritkaságnak, hogy valamilyen fertőzést is összeszedtek.  

Az előkóstoló

Az uralkodók, kiskirályok és egyéb hatalmasságok körében már évezredek óta komoly hagyománya van a paranoiának. A vezetők a mérgezés elkerülése érdekében meglehetősen gyakran alkalmaztak ún. előkóstolókat, akik gyakorlatilag folyamatos halálfélelemben éltek. Adolf Hitleren például annyira elhatalmasodott – tegyük hozzá, nem teljesen alaptalanul – az üldözési mánia, hogy az étkezések alkalmával nem kevesebb, mint tizenöt fiatal lány segítségével játszotta a kegyetlen gasztronómiai orosz rulettet. A szerencsétlen lányok szinte minden reggeli, ebéd és vacsora után elsírták magukat, mivel annyira boldogok voltak amiatt, hogy még mindig életben vannak.